Új szemétgyűjtő úszógátat helyeztek ki a Szamosra, Kolozsvár előtt

Új úszógátat helyeztek ki a Szamos folyó kolozsvári bejáratánál, hogy felfogja a Szászfenes és Gyalu felől érkező hulladékot – számol be a Someșul nostru Facebook-oldal. A civil aktivisták által működtetett oldalon azt írják, remélik, „ezúttal jobban bírja, és nem szakad el megint”.

A bejegyzésükben hangsúlyozzák, egy gát mérsékeli a hulladék környezeti hatását, az okokat azonban nem szünteti meg, ezért szociális és nevelési intézkedéseket is javasolnak a hatóságoknak, mert mint állítják, a bírságolás nem működik a Kolozsvár feletti gettóban, ahonnan a szemét egy része származik.

Azt írják, hogy az ott élő kiszolgáltatott társadalmi csoportok nem csak a saját hulladékaikat dobják a folyóba, hanem a kolozsvári építkezésekről származó hulladék is kerül bele, és nem csak a gettók lakói dobnak szemetet a Szamosba. A Someșul nostru Facebook-oldal aktivistái szerint a szászfenesi és gyalui hatóságokon múlik, hogy az illegális szemétlerakás hatásainak a megfékezése érdekében miként cselekednek.

A Szamoson már korábban is többször helyzetek ki úszógátat, de az minden alkalommal elszakadt. A kezdeményezők szerint, a gát akkor szakadhat el, ha egy rönk, egy hűtőszekrény vagy valamilyen más nagyméretű tárgy nagy sebességgel nekiütközik.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!