Expedíció indult a világ egyik legritkább halfajának, a kölöntesügér állományának felmérésére a Vâlsan folyón

2024. június 30. – 17:57

Expedíció indult a világ egyik legritkább halfajának, a kölöntesügér állományának felmérésére a Vâlsan folyón
Az ichtiológusok a kölöntesügér keresése közben – Fotó: Alex Găvan Alapítvány / G4Media

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kilenc fős ichtiológus csapat és több mint húsz kutató, természetvédő, biológus és környezetvédő indult a kölöntesügér, vagy másik nevén pataksügér, a világ egyik legritkább halfajának keresésére, tudósít a G4Media. A Transtelex Zöld rovatában már korábban is írtunk erről a különleges halfajról, ami a romániai Vâlsan folyón él, amely az egyetlen hely a világon, ahol még előfordul. A 2024. június 25. és július 3. között zajló kutatás célja a pataksügér populációjának felmérése és megőrzése, miután a hal túlélte az elmúlt rendszerben az óriási víztározók megépítését és a folyó partjainak pusztítását.

A pataksügér (Romanichthys valsanicola) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának sügéralakúak (Perciformes) rendjébe, ezen belül a sügérfélék (Percidae) családjába tartozik. A Romanichthys halnem egyetlen képviselője. Csak 1957-ben fedezték fel, és azóta is kevés figyelem jutott ennek a kihalófélben levő fajnak. Az erdőirtás, az utak építése, a kőbányák és a vízerőművek veszélyeztetik, és élőhelye már csak alig egy-két kilométerre korlátozódik a Vâlsan folyóban, az Argeș megyei Brădetu falu közelében.

A pataksügér testhossza legfeljebb 11 centiméter. 58–67 középnagy, fésűs pikkelye van a teljes oldalvonal mentén. Feje két kis sziget kivételével pikkelyek nélküli. Kopoltyúfedőjén egy széles tüske van, elő-kopoltyúfedője finoman fogazott. Az elöntött kavics- és homokzátonyokat kedveli. Gyakran a kölöntefélék (Cottidae) között található. Táplálékai fenéklakó gerinctelenek, halikra és ivadék.

Az Alex Găvan Alapítvány 2019-ben jött létre, azzal a céllal, hogy megőrizze és helyreállítsa Románia természeti örökségét, különös tekintettel a veszélyeztetett fajokra és ökoszisztémákra. Az alapítványt Alex Găvan, híres román hegymászó alapította, aki elkötelezett természetvédő és a pataksügér megmentésének egyik fő szószólója. Az alapítvány egyik legismertebb projektje a „Aspretele Trăiește” (A pataksügér él) kezdeményezés, amely a pataksügér megmentésére és élőhelyének helyreállítására irányul. Az alapítvány számos kutatót, biológust és természetvédőt hozott össze, hogy közös erőfeszítéssel dolgozzanak a pataksügér populációjának felmérésén és megőrzésén. Az alapítvány együttműködik a Flora&Fauna International (FFI) szervezettel, amely a világ egyik legrégebbi természetvédelmi szervezete. Ennek a partnerségnek köszönhetően sikerült jelentős előrelépéseket elérni a pataksügér megőrzésében. 2021-ben 10 példányt találtak, míg 2023-ban már több mint 150 példányt sikerült azonosítani.

Falka István ichtiológus kezében a pataksügérrel, mellette Alex Găvan – Fotók: Alex Găvan Alapítvány / G4Media Falka István ichtiológus kezében a pataksügérrel, mellette Alex Găvan – Fotók: Alex Găvan Alapítvány / G4Media
Falka István ichtiológus kezében a pataksügérrel, mellette Alex Găvan – Fotók: Alex Găvan Alapítvány / G4Media

2024. június 27-én a kutatócsapat egy újabb példányt mutatott be a nyilvánosságnak. Falka István, az expedíció tapasztalt ichtiológusa találta meg a példányt, és ő mutatta be a nyilvánosságnak. Az eseményen Alex Găvan, Andrei Togor ichtiológus, Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter és más szakértők is részt vettek. A csapat célja a pataksügér populációjának felmérése mellett a Vâlsan folyó ökológiai helyreállítása, a partok rehabilitációja és a halak migrációját gátló akadályok eltávolítása.

A hosszú távú tervek között szerepel egy kutatási és szaporítási központ létrehozása 2031-ig. A pataksügér megőrzése továbbra is fontos feladat, és a kutatók, természetvédők, valamint a helyi közösségek együttműködése kulcsfontosságú a faj fennmaradása szempontjából. Az expedíció eredményeit és a pataksügér populációjának aktuális állapotát 2024. július 3-án fogják nyilvánosságra hozni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!