Tömegrendezvénnyel ünneplik a védett nárciszokat Fehér megyében

2023. május 22. – 16:18

Tömegrendezvénnyel ünneplik a védett nárciszokat Fehér megyében
Résztvevők a Negrileasa-i Nárciszünnepen – Fotó: Bucium község Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolcezren vettek részt hétvégén a híres Negrileasa-i nárciszmező szomszédságában szervezett fesztiválon. Környezetvédők körében felháborodást váltott ki, hogy az Alba24.ro beszámolója szerint a szervezők harminc szálban korlátozták a leszedhető nárciszok számát, miközben védett területen tilos a virágszedés. Az nem világos, hogy ezt csak a védett területen kívül eső mezőkre értették-e, de fejenként harminc szál virág több ezer résztvevő esetén már jelentős mennyiséget tesz ki.

Az Erdélyi-érchegységben található, a Fehér megyei Bucium községhez tartozó 5 hektáros védett területen május végén tengernyi nárcisz virágzik. A község polgármesteri hivatala évről évre megszervezi a két napos Negrileasa-i Nárciszünnepet, ahol lacikonyhával és színpadi koncertekkel ünneplik a nárcisz virágzását.

A polgármesteri hivatal vasárnap arról posztolt, hogy minden eddiginél többen, nyolcezren látogattak el a rendezvényre. Az Alba24.ro beszámolója szerint a nárciszmezőt bekerítették, hogy az autók ne tudjanak oda behajtani, a résztvevőket pedig táblákon figyelmeztették, hogy ne szedjenek le 30 szál nárcisznál többet. A lap szerint a nárciszok leszedése bevett szokás a fesztivál résztvevői között.

Csak harminc szál nárciszt szabad leszedni a tábla szerint – Fotó: Alba24.ro
Csak harminc szál nárciszt szabad leszedni a tábla szerint – Fotó: Alba24.ro

Védett területen teljes mértékben tilos a virágszedés, erre éppen a rendezvényt dicsérő posztjában hívja fel a figyelmet a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségének Fehér megyei kirendeltsége. A bejegyzésben megköszönik a szervezőknek a vendéglátást, a rendvédelmi szerveknek a közreműködést, és megjegyzik, hogy „egyes polgárok betartják a természetvédelmi területekre vonatkozó törvényeket, másoknak viszont fel kell hívni a figyelmét arra, hogy bármelyik nárciszfajta leszedése tilos”.

A 30 szálas limitről szóló szervezői felhívást az ANANP nem említette. Egy hozzászólásra, amelyben valaki a védett területen szervezett fesztivál törvényességét kérte számon, úgy válaszolt a szervezet, hogy bizonyos feltételek mellett lehet fesztivált szervezni a területen, illetve a fesztivál helyszínének egy része nem tartozik a védett területhez.

A Negrileasa-i Nárciszünnep után közleményt adott ki a zalatnai Torockó Turisztikai és Ökológiai Egyesület (ATE Trascău Corp) is, hangsúlyozva, hogy nem értenek egyet azzal, hogy a szervezők virágszedésre bátorították a résztvevőket. Azt is kiszámolták, hogy ha két nap alatt 600-an vesznek részt a rendezvényen, akkor máris 18 ezer szál nárcisszal lesz kevesebb a mezőn, ha a letaposott virágokat nem vesszük figyelembe. Ha a polgármesteri hivatal által közölt 8000 emberrel számolunk, akkor az már 240 000 potenciálisan letépett nárciszt jelent, amennyiben mindenki betartotta a szervezők ajánlását.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!