Sokan felkapták rá a fejüket, hogy engedélyezték Romániában a vadállatok csapdázását. Megkérdeztük Tánczos Barnától, hogy miért

A környezetvédelmi minisztérium pár napja rendeletben szabályozta, hogy milyen típusú csapdákat, hurkokat lehet használni Romániában a vadállatok esetén. Mostanáig ez a módszer nálunk nem volt engedélyezett a vadgazdálkodásban. A jogszabállyal kapcsolatban megoszlanak a vélemények: van, aki szerint az eljárás kifogásolható, és van, aki szerint kimondottan hasznos lehet az élővilág diverzitásának fenntartásáért.

A nagyszebeni Crispus Egyesület biológusa, Ovidiu C. Banea közleményben adott hangot felháborodásának, szerinte ellentétes az uniós joggal a csapdák alkalmazása, továbbá úgy vélte, ezek nem válogatnak, tehát befoghatják (és elpusztíthatják) a védelemre szoruló fajok egyedeit is. Az egyik csapdatípus kapcsán pedig azt fejtegette, hogy alapjában véve nem is számít élve fogónak, mert könnyedén megölheti a beszorult állatot.

A környezetvédelmi minisztérium azonban egészen másképp látja ezt a kérdést, a Transtelex megkeresésére Tánczos Barna tárcavezető kijelentette: sok beszélgetés, tájékozódás, vita előzte meg a jogszabály kidolgozását, amelybe szakértőket vontak be, és biztosított minket arról, hogy mind a hat jóváhagyott csapdatípus szelektív. A rendeletben egyébként engedélyeznek a hagyományos hurkokhoz hasonló szerkezeteket, továbbá testre szoruló, az állatok földalatti járataiba szerelhető csapdákat, illetve madárfogásra alkalmas eszközöket és a nagyobb vadak, pl. őzek, szarvasok befogására szolgáló hálót is.

„Vadászatban, vadgazdálkodásban jártas emberekkel közösen írtuk ezt a jogszabályt, ezért biztosíthatok mindenkit, hogy kimondottan szelektívek ezek a csapdák: vagy minden egyes egyed szabadon engedhető belőlük, amelyeket nem a kívánt fajból fogtak be, vagy pedig olyan helyeken alkalmazzák ezeket, ahol kizárólag a célzott fajból fognak be egyedeket”

– szögezte le Tánczos Barna. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy miért látta szükségét a csapdázás engedélyezésének, kifejtette: sok esetben hatékonyabb módszernek számít a csapda, mint a vadászpuska. Megemlítette a településeken nem kívánatos fajokat, például a vetési varjút, a görényt, nyestet – ezek esetén a vadászat, a lövöldözés nagymértékben zavarná az emberek mindennapjait, és nem is számít hatékony módszernek.

„Hasonló a helyzet a sakál esetén, ami invazív faj, sok kárt okoz, felborítja a biológiai egyensúlyt. Indokolt és szükséges a beavatkozás, viszont a lőfegyverek hatékonysága alacsony. A sakálok veszélyt jelentenek az apróvadra, ezek el is tűnhetnek miattuk egy-egy területről, és a túzokok élőhelyét is meg kell védenünk tőlük” – fejtegette. Mint elmondta: a róka és a borz is a gyéríteni kívánt fajok közé tartozik.

A tárcavezető kihangsúlyozta ugyanakkor: a jóváhagyott eszközök lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a befogott állatot élve tudják távolabbi területre szállítani és ott elengedni. „Olyan személyekre bízzuk a csapdák alkalmazását, akik elvégezték a megfelelő felkészítőket. Minden egyes csapdát engedélyeztetni kell, utána pedig sorszámozni, a használatát pedig be kell jelenteni” – vázolta, majd az esetleges finanszírozásra vonatkozó kérdésünkre kijelentette: a szóban forgó rendelet csakis az eszközökről szól, pénzről nem.

„Akár kutatási céllal, akár a vadállat-ember konfliktusok csökkentése céljából, akár a biológiai egyensúly fenntartása céljából hatékonyan lehet használni ezeket a csapdákat”

– összegzett a miniszter. Elmondta: a nemzetközi jogszabályok nem tiltják a csapdázás alkalmazását, és más európai országokban, pl. Magyarországon is évtizedes múltja van ennek. „A nem bejelentett, vagy nem a szabályoknak megfelelően végzett csapdázás orvvadászatnak minősül ezentúl is, és ugyanúgy büntetendő, mint az engedély nélküli vadászfegyver-használat” – hangsúlyozta. Hozzátette: amennyiben valakinek szakmai érvei vannak a jóváhagyott módszerek ellen, kész vitára kiállni.

„Vannak olyan vadfajok, amelyek állományait nem lehet szabályozni kizárólag fegyverrel. A csapdázás, mint eszköz viszont teljesen fenntartható tudományos szinten és hatékonyság szempontjából is. A dúvadak esetén a csapda hatékonyabb, mint a lőfegyver” – vélekedett Balázs István vadgazda mérnök.

A szakértő kifejtette: a rókának elég erős állományai vannak, rezisztensek a betegségekre, ezért hordozók is lehetnek. „Sok veszett rókát látni” – érvelt a rókák állománygyérítése mellett. Kifejtette: a nyugat-európai országokban a csapdázás bevett módszernek számít. Különösen olyan területeken szükséges, ahol az apróvadat, például a nyulak vagy a szárnyas vadak populációt veszélyeztetik a ragadozók.

„A Duna-deltában lassan mindent kiirtanak a sakálok, és nem tudják a számukat fegyverrel szabályozni” – magyarázta Balázsi István, aki kérdésünkre elmondta: szerinte nem okoz sok szenvedést az állatoknak az, ha beszorulnak egy csapdába. A vadgazdálkodók pedig, amennyiben a csapda a célzott faj egyedét fogta meg, „elaltatják” a megfogott állatokat. „Ezeknek a csapdáknak nagy a hatékonysága ami a ragadozógyérítést illeti, azonban használatuk igencsak időigényes és humánerőforrás-, valamint költségfüggő. Rendszeres napi szintű ellenőrzést igényel a hatékony működtetésük” – fejtette ki.

Fülöp Tihamér biológus, emlőskutató szerint sem okoz nagy szenvedést az állatoknak, ha a jogszabályban megengedett csapdákba kerülnek. Úgy vélte, a dolog kulcsa a felelősségteljes használat, azaz

rendszeresen kell ellenőrizni ezeket a csapdákat, különben valóban szenvednek benne az állatok: szomjan vagy éhen pusztulhat a megfogott vad.

Ami lehet akár kímélendő vagy védett fajhoz tartozó egyed is, hiszen a közepes termetű vadaknak szánt csapdákba a róka és az aranysakál mellett a farkas és a hiúz is beleszorulhat.

„Kutatóként egyrészt örvendetesnek tartom, hogy végre megszületett egy szabályozás. Nekünk komoly nehézséget okozott korábban a környezetvédelmi minisztérium engedélyét megszerezni ürgék csapdázásához, pedig kutatási, illetve fajmentési céllal akartuk befogni az állatokat. Két évünkbe került, amíg sikerült engedélyt szereznünk ahhoz, hogy a munkánkat végezhessük” – tette hozzá Fülöp Tihamér. A biológus úgy vélte: a most jóváhagyott rendszer alapján a vadászok, vadgazdálkodók nem fogják tömegesen használni a csapdázás módszerét.

Birtalan István erdőmérnök, vadász a gyakorlatba ültetés buktatóira figyelmeztetett: szerinte sokakat riaszthat el a csapdák használatától az, hogy minden egyes eszközt be kell jelenteni, eléggé komoly bürokráciát feltételez ez az eljárás, „olyan, mintha minden egyes csapdára rendszámot kellene tetetni”.

Elmondta: az engedélyezett eszközök zöme – „kilencven százaléka” – élve fogó csapda, kivéve a testre szorulót. Utóbbiakat viszont a vadász szerint a rókák és borzok járataiba, illetve aranysakálok kotorékába teszik, így csakis a célfajokhoz tartozó egyedeket fognak meg velük.