Visszaszorítja a veszélyes vegyszerek használatát az új rendelet vagy csak a gazdálkodók megnyomorítására lesz jó?

2022. november 25. – 19:38

frissítve

Visszaszorítja a veszélyes vegyszerek használatát az új rendelet vagy csak a gazdálkodók megnyomorítására lesz jó?
Fotó: Cristina Quicler / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egymásnak ellentmondó információk keringenek a mezőgazdasági minisztérium új rendelete kapcsán, amellyel korlátozni kívánja a veszélyes vegyszerek használatát. Szakértővel értelmeztük.

Nehéz világos képet alkotni arról, hogy milyen hatása lehet a mezőgazdasági minisztérium szerda este közzétett rendeletének, amely a mezőgazdaságban használatos vegyszerekről szól. Az agrointel.ro írt először a témáról, úgy tálalva a közvitára bocsátott tervezetet, hogy ez tönkre tehet több mint félmillió gazdálkodót, mivel akár öt évig terjedő börtönnel sújtaná azokat, akik vétenek a szabályozás ellen. A hírt átvette az országos média, csütörtökön pedig Petre Daea mezőgazdasági miniszter azt közölte, hogy az új rendelet egyáltalán nem hátrányos a gazdálkodók számára, hiszen lényegében semmilyen jogot nem von meg tőlük. A kérdéssel kapcsolatban Szőcs-Boruss Miklós Attila agrármérnöktől, az Eco Ruralis parasztérdek-védő szervezet vezetőjétől kértünk tájékoztatást.

A veszélyes szerek ellenőrizetlen használata gondot jelent országszerte, ugyanis képzetlenek számára is adott a lehetőség, hogy akár súlyos egészségügyi problémákat okozó vegyi anyagokat vásároljanak. A kezelt zöldségek, gyümölcsök pedig azok asztalára is kerülhetnek, akik jóhiszeműen igyekeznek olyan kistermelőktől vásárolni, akikről feltételezik, hogy hagyományos, természetbarát módszereket használnak.

„Fontosnak tartom, hogy egészségesen étkezzünk, ezért keresem a vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket. Emiatt régebben inkább a piacokon vásároltam, abban a hiszemben, hogy az őstermelők nem használnak ilyesmit. Az utóbbi időben azonban elbizonytalanodtam e tekintetben, többször szembesültem ugyanis azzal, hogy hozzá nem értők nyakló nélkül vásárolnak különböző szereket. Ezért most inkább nagyobb boltokból szerzem be a zöldséget, gyümölcsöt. Nem szimpatizálok a nagybani termelőkkel, de őket legalább ellenőrzik” – mondta el a Transtelexnek egy vásárló.

Szőcs-Boruss Miklós Attila kérdésünkre kijelentette: valóban óriási problémát jelent Romániában, hogy eddig nem létezett egy megfelelő szabályozás a mezőgazdasági (és nem csak) vegyszerek forgalmazására és használatára vonatkozóan. Emiatt pedig lényegében nem tudható, hogy ki mit vásárol, és ezt hogyan adagolja azon növények esetén, melyeket akár a piacon kínál. Az agrármérnök elmondta: áttanulmányozták a jogszabályt, és úgy vélik, örvendetes változásokat hozhat, amennyiben sikerül is betartatni.

A rendelet körüli kommunikációs zűrzavar kapcsán pedig kifejtette: az agár profilú lap, mely bedobta a köztudatba a témát, időnként nem mentes a politikai indíttatású írásoktól sem. Vélhetőleg a szóban forgó szabályzat tálalása mögött is manipulációs szándék állhat, ugyanis a tervezet messze nem annyira gazdaellenes, mint ahogy azt beállították. Az agármérnök szerint az 5 évig terjedő börtönbüntetés, amivel már a címben is riogattak, csak azokra szabható ki, akik folyamatosan és tudatosan szegik meg az előírásokat. Tehát nem arról van szó, hogy a piacon áruló falusi bácsikát-nénikét fosztják meg a mindennapi megélhetéstől és a piacról egyenesen a tömlöcbe hurcolják.

„Mi agroökológát folytató gazdák szervezete vagyunk, ezért örülünk ennek a rendeletnek. Nagyon nagy szükség lenne arra, hogy végre rendet tegyenek a romániai vegyszerpiacon, mert a jelenlegi helyzet sem a gazdálkodóknak nem jó, sem a fogyasztóknak. Előbbieknek a hitelét rontja, míg a vásárlók szempontjából komoly egészségügyi problémaként merül fel az, hogy megbízhatóak-e a termékek, amelyeket a piacokról szereznek be”

– fejtegette. Hozzátette: elsősorban nem is a háztáji gazdálkodókat hibáztatja a kialakult helyzetért, hiszen nekik a kereskedők, akár kisebb falvakban is, lényegében „az orruk alá dugták” a vegyszereket. Sokkal inkább felelősek azok a jogalkotók és persze a forgalmazók, akik hozzá nem értők kezébe adnak akár egészségügyi vagy környezeti szempontból veszélyes szereket.

Mint részletezte, a mezőgazdasági miniszter vitatott rendelete lényegében tisztáz bizonyos dolgokat és szigorúbb szankciókat helyez kilátásba, elsősorban a forgalmazók számára. Ebben leszögezik, hogy mely szerek számítanak veszélyeseknek, azaz professzionálisaknak, és melyek a kevésbé veszélyes, ún. hobbivegyszerek. És szigorú tiltást vezet be a veszélyes kategóriába sorolt anyagok esetén: ezeket csakis szakértői felügyelet mellett lesz megengedett használni, sőt, nem is férhet hozzájuk bárki ezentúl. A professzionális szereket csak olyan cégek vagy magánszemélyek vásárolhatják meg, melyek vagy rendelkeznek szakirányú végzettséggel rendelkező alkalmazottal, vagy szerződést kötnek egy szakcéggel, konzultáció céljából.

További előnye a rendeletnek, hogy azt is megszabja, hogy csakis tanúsítvánnyal rendelkező szereket lehet forgalomba hozni az országban. Gyakorinak számítanak ugyanis szerinte az olyan esetek, hogy a tanúsítvánnyal rendelkező vegyi anyagok helyett azonos hatóanyagú, ám vélhetőleg káros adalékokat tartalmazó, olcsóbb szereket vásárolnak a termelők.

Szőcs-Boruss szerint ez a mezőgazdasági multik számára vélhetőleg nem jelent majd túl nagy érvágást, esetleg alkalmaznak majd még egy szakembert pluszban, hogy megfeleljenek az előírásoknak. „Bár mi a vegyszermentes mezőgazdaság mellett köteleztük el magunkat, azt el kell ismernem, hogy a felelőtlen vegyszerhasználat miatt elsősorban nem ők a hibásak. Egy nagyvállalatnál pénzkérdés is a gomba- és a rovarölő szerek, illetve a műtrágya ésszerű használata, ezért – bár vannak kivételek – a multik többnyire odafigyelnek arra, hogy ne essenek túlzásokba. A közepes, illetve a háztáji gazdaságokat fenntartók részéről valószínűleg lesz majd felháborodás. Azonban remélhetőleg nem hagynak fel a gazdálkodással, hanem keresnek alternatív módszereket. A mi egyesületünk épp ilyesmivel foglalkozik: természetbarát, agroökológiai és alternatív módszereket népszerűsít és segíti a gazdálkodókat abban, hogy vegyszermentesen tudjanak termelni” – magyarázta.

Az agrármérnök szerint bár a kezdeményezés dicséretes, az ördög a részletekben bújhat meg, a siker ugyanis a jogszabály betartatásán múlik. Amennyiben ugyanis ez nem társul szigorú ellenőrzéssel, az a helyzet alakulhat ki, hogy az illegális szereket a kereskedők továbbra is kínálják majd – pult alatt és jóval drágábban, mint eddig.

„Hiába szajkózzák egyre többen, hogy nem szabad permetezni, az a helyzet, hogy vegyszerek nélkül ma már nem lehet semmit megtermelni, sem paradicsomot, sem almát, sem uborkát”

– szögezte le egy gazdálkodó, aki 15 ár területet művel meg, a fölösleget pedig a piacon értékesíti. „Én nem értek az ilyesmihez, ha valami problémát látok, például megfoltosodik az uborka levele vagy a körtefáé, szedek egy párat és beviszem a vegyszerüzletbe, megmutatom. És amit adnak, azt használom” – fejtegette.

Az adagolásra vonatkozó kérdésünkre elmondta: erre is rákérdez a boltban és igyekszik is betartani, azonban a használati utasítással egyedül nem igazán boldogul. „Tavaly a poloskák ettek le mindent, főleg a paradicsomot, arra kértem szert. Adtak valamit, lepermeteztem vele, de nem tűntek el. Visszamentem, akkor adtak egy kombinált szert, se az sem használt. Nem tudom már, milyen szerek voltak. És a lótetűkkel volt sok bajunk, sorra döntötték ki az egy-másfél lejért vásárolt palántáinkat. Próbálkoztunk azzal, hogy műanyag poharakkal vettük körbe a növények tövét, ez is elég jól megvédte a palántákat. A legbiztosabb módszer viszont az volt, amikor egy egérméregszerű granulátumot szórtunk a járataikba tavasszal, majd nyáron is. Nem tudom, mi volt a neve vagy a hatóanyaga, de több lótetűt találtunk meg a föld felszínén is felfordulva, és gondolom, a járatokban is sok pusztult el” – magyarázta a gazdálkodó. Elmondta: a miniszteri rendeletről nem tud, de azért reméli, hogy a jövőben is hozzáférhet vegyszerekhez, mert nem hisz abban, hogy ezek nélkül tudna boldogulni.

„Örülünk ennek a kezdeményezésnek, azonban ez csak egy csavar egy olyan gépezetben, aminek működnie kéne, viszont még meg sincs rendesen megtervezve – adott hangot aggályainak Szőcs-Boruss Miklós Attila. "Nem létezik ugyanis a mezőgazdaságot illetően egy átfogó vízió, ami segítene abban, hogy egy fenntarthatóbb, mind a kisgazdák, mind a fogyasztók, mind a természeti környezet számára kedvezőbb pályára állítsa a rendszert. Az agráriumra vonatkozó Nemzeti Stratégiai Terv egy katasztrófa, inkább ezen kellene dolgozni, és ennek kellene részét képezzék az olyan részletszabályozások, mint a szerdán publikált tervezet”.

A szakértő érdeklődésünkre elmondta: úgy véli, a mezőgazdasági miniszter rendelete előbb-utóbb hatályba lép, nem számít arra, hogy a többi illetékes tárca vagy a parlament ellenvetésekkel élne, hiszen vélhetőleg erről már született egy egyezség a kormánykoalíciót alkotó pártok között. Pontos részteleket viszont a gyakorlatba ültetésére vonatkozóan csak azután lehet majd tudni, miután – a hivatalos közlönyben való publikálását követően – megjelennek a hozzá tartozó alkalmazási útmutatók. Ezek írják majd elő ugyanis például azt, hogy milyen végzettség kell ahhoz, hogy valaki szakértőként összeállíthasson egy vegyszerezési tervet, ahogyan azt is, hogy mely hatóságok és mi módon folytatnak majd ellenőrzéseket.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!