57 ezer hektár erdő telepítését tervezi a környezetvédelmi tárca

2022. november 25. – 15:30

Másolás

Vágólapra másolva

Átfogó erdőtelepítési kampány elindítását jelentette be péntekenTánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ennek keretében 57 ezer hektár erdő telepítését tervezik. Legalább 0,5 hektár nagyságú erdők és 0,1 hektár nagyságú szélfogó, mezővédő erdősávok telepítésére pályázhatnak a tulajdonosok. A helyreállítási alapban (PNRR) 730 millió eurót különített el az erdőkre a környezetvédelmi tárca.

„Minden erdősítésre alkalmas terület tulajdonosa igényelheti a támogatást. Magánszemélyek, vállalkozások, önkormányzatok, közbirtokosságok, civil szervezetek egyaránt pályázhatnak erdőtelepítésre. Ez az első ilyen jellegű kezdeményezés Romániában, és bízom benne, hogy sokan élni fognak a lehetőséggel, hiszen nem csak a telepítés költségeit térítjük meg, hanem további húsz évig támogatjuk az új erdők tulajdonosait” – idézi Tánczos Barnát az RMDSZ közleménye.

Erdősítésre alkalmas terület lehet mezőgazdasági terület, szántóföld, legelő vagy ültetvény is, amelyet egy erre a célra készített erdőtelepítési-kivitelezési terv alapján kell betelepíteni.

A pályázatokat az impaduriripnrr.mmap.ro oldalon kell benyújtani. Azok a földtulajdonosok, akik új erdőt szeretnének telepíteni, egy felhasználói fiókot kell létrehozzanak, majd a térképen be kell jelöljék az erdősítésre szánt területet. Az erdőőrségek hagyják jóvá a telepítési terveket. Ezek elbírálása után kezdődhet el az ültetés.

Az erdősítésre nyújtott támogatás a terület adottságai és a telepített faj függvényében változik. Például alföldön tölgyültetvényre hektáronként 19 647 euró támogatást, hegyvidéken lucfenyő, jegenyefenyő és bükk ültetvényekre 9 658 euró támogatást nyújtanak. Erdősávok esetében például alföldi akácültetvényre hektáronként 10 522 euró, dombvidéki tölgyültetvényre 16 542 euró jár. A pályázat részletei ide kattintva olvashatóak.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!