Alkotmányellenes a törvény, amely lehetővé teszi törpe vízerőművek építését védett természeti területeken

Helyt adott szerdán az alkotmánybíróság a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) beadványának a törpe vízerőművek építését szabályozó törvénnyel kapcsolatban, írja az Agerpres.

Az ellenzéki párt többek között arra hivatkozott: sérült a kétkamarás parlament alkotmányos elve azáltal, hogy jelentős tartalmi különbségek vannak a törvénynek az elsőként megkeresett szenátusban, illetve a képviselőházban elfogadott változata között. Beadványában az USR az egészséges környezethez való alkotmányos jog, valamint több uniós direktíva megszegésére is hivatkozott.

A képviselőházban március 23-án elfogadott törvény szerint a folyamatban lévő, 60 százaléknál nagyobb arányban megvalósított vízerőmű-beruházások nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentőségű, közérdekű befektetéseknek minősülnek, és 2025. december 31-ig üzembe kell helyezni ezeket a létesítményeket. A jogszabály szerint a védett természeti területeken építendő vízerőművek befejezése lehetséges, ha ellensúlyozásként a környezetvédelmi minisztérium a létesítmény által elfoglalt területtel biológiai sokféleség szempontjából egyenértékű másik terület védetté nyilvánítására tesz javaslatot legkésőbb 2025. december 31-ig.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!