Vörös színűvé vált néhány órára a Nagy-Szamos egyik mellékfolyója

Vörös színű lett csütörtök este néhány órára a Nagy-Szamos egyik mellékfolyója, a Szalóca, a hatóságok még vizsgálják a szennyezés okát.

Graţian Morariu, a Beszterce-Naszód megyei környezetvédelmi őrség vezetője az Agerpresnek elmondta, a szennyezés Romoly településen történt, és egy halastó tulajdonosai értesítették a hatóságokat.

A környezetvédelmi őrség és a vízművek munkatársai mintákat vettek a folyó vizéből, amely Graţian Morariu szerint olyan színű volt, mint a cékla.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi okozhatta a víz elszíneződését. A vizsgálatok pénteken is folytatódnak, a környezetvédelmi ügynökség és a katasztrófavédelem közreműködésével.

Elpusztult halakat eddig nem találtak, és a víz már kitisztult, tette hozzá Morariu.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!