Tíz év után ismét vadászható a siketfajd Romániában, tiltakoznak a környezetvédők

2022. október 10. – 10:09

frissítve

Tíz év után ismét vadászható a siketfajd Romániában, tiltakoznak a környezetvédők
Siketfajd (tetrao urogallus) – Fotó: Olivier Born / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év tiltás után 239 siketfajd (Tetrao urogallus) kilövését teszi lehetővé Romániában november végéig a környezetvédelmi minisztérium rendelete. A környezetvédők szerint veszélyeztetett fajról van szó, írja a Digi24.ro.

A Hivatalos Közlönyben múlt hétfőn megjelent miniszteri rendelet szerint a legnagyobb kvótát – 38 példányt – Hargita megye területén hagyták jóvá. Suceava megyében 28, Szeben megyében 22 siketfajd lőhető ki az ősz folyamán, de vannak olyan megyék, ahol csupán néhány példány, így Dâmbovița megyében 2, Prahova, Gorj és Buzău megyében 3-3.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a rendelet kapcsán nemrég azt nyilatkozta, hogy a siketfajd-populáció 1 százalékánál többre nem hagy jóvá kilövési engedélyt.

A Román Madártani Társaság elnöke, Emanuel Ștefan Baltag a Digi24.ro-nak azt mondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy ismét vadászható a siketfajd, nincs ugyanis megbízható országos felmérés a populáció méretéről, így kérdéses, hogy milyen szempontok szerint állapították meg a kilövési kvótákat. Baltag hangsúlyozta, hogy ritka fajról van szó, ráadásul a vadászok inkább látványos hím egyedeket célozzák, ezek aránya viszont kisebb, mint tojóké, ezért félő, hogy a populáció hímek nélkül marad.

Az Agent Green környezetvédő szervezet már szeptember végén jelezte, hogy nem ért egyet a siketfajdra vonatkozó vadászati tilalom feloldásával, és Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter lemondását kérte. Mint közleményükben kiemelik, a siketfajd-populáció az erdőkitermelések miatt eleve csökkenőben van a Kárpátokban.

A Digi24.ro megpróbálta elérni a siketfajd-vadászatot lehetővé tevő miniszteri rendeletet aláíró Corvin Nedelcu államtitkárt, ő azonban elzárkózott a nyilatkozattól.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!