A szakácskönyvet is író amerikai színészt, Stanley Tuccit elbűvölte a kocsonya

2022. november 12. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken ünnepelte hatvankettedik születésnapját Stanley Tucci, akit nagyon sokáig nem érdekelt a gasztronómia, mostanában viszont már olyannyira foglalkoztatja, hogy többet foglalkozik vele, mint a színészettel, nemrég szakácskönyvet is írt. Péntek reggel pedig kocsonyával lepték meg, és az Instagramon örökítette meg a találkozását az étellel.

Egy kicsit meglepődött, amikor Andreától megtudta, hogy tíz órán át főzte, és hogy nincs hozzáadott zselatin benne, hanem az a főzés közben oldódik ki a sertéshúsokból, illetve a bőrből. Amint a videón is látható, lilahagymával ízesítették. A hozzászólásokból látszik, hogy a magyarok közül nagyon sokan szeretik a kocsonyát.

Azt azt arckifejezést is érdemes megnézni, amit az egészségedre váltott ki Tucciból. A színészt egyébként 2020-ban daganatos betegséggel műtötték, és a kemoterápia alatt főzőműsorokat nézett, azok nyugtatták meg.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!