Repülővel rajzolta fel az égre II. Erzsébet portréját egy brit pilóta

2022. október 8. – 15:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy brit pilóta több mint 460 kilométert repült, hogy az égre rajzolhassa a szeptemberben meghalt II. Erzsébet portréjának körvonalát – írja a BBC.

Amal Larhlid két órán át repült egy Piper PA-28-assal, mire sikerült a radarokon látható portrét felrajzolnia az égre. Lahrlid amellett, hogy tisztelegni szeretett volna a néhai uralkodó előtt, a repüléssel pénzt is gyűjtött a Hospice UK-nek. A sok kanyarral teli útról a pilóta azt mondta, hogy sok felkészülést és gyakorlást igényelt. Elárulta, hogy a repülés legnehezebb része a koronánál volt a szűk fordulók miatt.

A Flightradar24 repüléskövetőn jól visszakövethető a portré elkészítési folyamata, ami nagyjából 105 kilométer magasra és 63 kilométer szélesre sikeredett. Ahogy a BBC írja, a korona Newport Pagnelltől egészen Rugbyig húzódik, közepén a koronaékszerrel, ami közvetlenül Northampton felett van.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!