A Kispál feloszlásának és visszatérésének története – A Telex dokumentumfilmje

Miután kiderült, hogy 2022 augusztusában újra fellép a Kispál és a Borz, sőt, új albumot is kiadnak, elkezdtünk forgatni a zenekarral. Ott voltunk velük a koncerten, a backstage-ben és a próbafolyamat alatt is. A zenekar tagjai pedig elmesélték a feloszlásig vezető utat, és hogy mi mindennek kellett változnia ahhoz, hogy megint együtt tudjanak zenélni.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!