A magyar érdekképviseletet érdemes megújítani

A sajtó egyre gyakrabban ad hangot olyan véleményeknek, miszerint a romániai magyarok körében az elmúlt években egy amolyan etnikai diktatúra alakult ki.
Ezek a vélemények nagyrészt arról szólnak, hogy napjainkban a romániai magyarság számottevő politikai, közjogi és civil hatalma az RMDSZ kezében összpontosul, amely önmagában és a hozzá közel álló partnerszervezeteken (MÚRE, RMPSZ stb.) keresztül egyrészt kontrollálja és hozzá közel(ebb) álló káderekkel tölti fel a közjogi funkciókat, másrészt a kormányzati és politikai szerepén keresztül kapott és általa kiosztott anyagi támogatásokon keresztül a civil szervezetek jelentős részét magához édesgette és befolyása alá vonta. A folyamat eredményeként monopolizálta a közéletet és a közbeszédet, leuralta szakmai szférák nagy szeletét és ezzel párhuzamosan kizárta vagy mellékpályára állította mindazokat, akik ez ellen a folyamat ellen szót emeltek.
Az elmélet szerint ez a kizárás leginkább az értelmiségi réteg egy részét érintette – ami logikusnak hat, hiszen leginkább ők látták át és kérdőjelezték meg a folyamatot. Ennek folyományként ez a csoport egy szélesedő kritikus értelmiséggé alakult át, amely a jelenlegi politikai elittel szemben egyfajta ellenzéki pozícióba került. Úgy tűnik, hogy e csoport meglátásait a politikai vezetők a leggyakrabban figyelembe sem veszik, nincs velük érdemi kommunikáció, miközben a pártpozíciók mellett a közjogi és más politikailag elérhető funkciók is lojális káderekkel teltek fel.
Egyszerűsítve: a kritika szerint a mai romániai magyar közegben az állami hivataloktól az iskolák igazgatóiig és a kulturális intézetek vezetőiig viszonylag sokan az RMDSZ jóváhagyásával vannak pozícióban, miközben a civil szféra vagy az egyesületek vezetősége is kénytelen jó viszonyt ápolni a Szövetséggel, mivel a működéséhez szükséges támogatás ugyancsak ennek közbenjárásával érkezik. E helyzet kialakulása pedig implicit módon a hagyományos polgári értelmiség jelentékeny szeletének közéletből való kiszorulását is eredményezte.
***
Nem mozgok a politika közelében, de a fentebbi elmélet ebben a formában egy igen félelmetes helyzet.
Ha és amennyiben ez igaz, akkor ez valóban kimerítheti egy etnikai pártdiktatúra fogalmát, pontosabban a létező politikai elitek autokratikus viselkedésre való lehetőségét.
A helyzet azonban már akkor is nagyon aggasztó, ha a leírás csak részben igaz, esetleg nem minden helyszínen (településen, megyében stb.) teljesül a maga teljes formájában. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy jelentős fokozati különbségek lehetnek a magyarlakta helyszínek között, hiszen egy ilyen helyzet könnyebben alakítható ki tömbmagyar vidékeken, mint mondjuk a szórványmegyékben – bár ez utóbbi helyszíneken is lehetnek (és bizonyosan vannak) erre utaló jelek.
Egy ilyen fentebb vázolt helyzet logikus módon politikai belterjességhez, a kritika eltűnéséhez, a szervilensek térnyeréséhez, a szakmaiság lassú oldódásához és végső soron a mai romániai magyar status quo bukásához fog vezetni – mindez idő kérdése, nem is történhet másként.
A probléma az, hogy e rendszer esetleges bukása könnyen jelentheti az RMDSZ bukását is, hiszen egy elégedetlenség és/vagy a Szövetség presztízsvesztesége választói elfordulással járhat, amely előbb a végeken (értsd a szórványban, a nehezen átlátható nagyvárosi környezetben stb.) majd fokozatosan a centrumvidékeken fogja éreztetni hatását. S azt hiszem a megmaradt 6 %-nyi romániai magyar nem lesz még egyszer képes egy akkora hálózat vagy ernyőszervezet létrehozására, mint amilyen az RMDSZ.
Tehát a Szövetség drámai gyengülése mindannyiunk vesztesége is lenne.
Mindez azért is reális veszély, mert a romániai társadalomban (köztük a romániai magyar közegben is) egyértelműen látszik a regnáló politikai elitektől való eltávolodás, ennek okairól hosszan lehetne cikkezni.
Ez nem kizárólag romániai jelenség, jól látható módon ütötte fel a fejét úgy a nyugati magállamokban, mint Közép-Európában. Az elitek ugyanis sok országban eltávolodtak a közembertől, saját igazságukba vetett hitük mentén gyakran nagyképűen kormányoztak, ami hamarosan ellenszenvet szült. Ez vezetett régiónkban a betonbiztosnak tűnő Fidesz bukásához vagy a Aleksandar Vučić rendszerének látványos elsöpréséhez. A legkülönösebb ezekben a helyzetekben az, hogy győztes Tisza Párt vagy a szerbiai egyetemisták jelöltjei általában nem a hagyományos pártelitek köréből érkeztek, hanem egy-két év alatt felépült jelentős civil bázisok mentén szerveződtek.
Semmilyen garancia nincs arra, hogy Romániában egy ilyen kezdeményezés nem fog kialakulni. Semmi okunk nincs azt hinni, hogy a kiábrándult tömegeket nem fogja egy establishment-en kívüli párt nagyarányban felszívni (erre vannak is jelek, lásd az AUR erősödését), vagy akár itt is megjelenhet egy új politikai mozgalom, amely magához vonzhatja az elégedetleneket. S a szerbiai egyetemisták példája jól mutatja, hogy egy ilyen kezdeményezésnek még csak nem is kell pártként működnie, elég egy civil értelmiségi szerveződés hozzá. Egy ilyen mozgalom pedig radikálisan alakíthatja át a regnáló romániai politikai elitekből kiábrándult lakosság választási viselkedését.
Romániai magyar perspektívából nézve éppen ezért érdemes volna nem megvárni ezeket a pillanatokat, hiszen a magyar szavazatok csekély részének átcsoportosulása is bőven elég lesz az 5 %-os küszöb alá kerüléshez. Ezért is lenne fontos, hogy az RMDSZ olyan belső reformokat hajtson végre, amely egyrészt megakadályozza választói elpártolását, másrészt visszahívja a magyar közéletbe az eltávolodott kritikus értelmiséget.
E szükségesnek tűnő reform iránya nem kétséges: a párt jellegű viselkedést feladva vagy jelentősen puhítva a szövetségi, különféle véleményekre nyitott működési formára érdemes visszatérni. Ennek folyamán a kritikus értelmiség és a támogató kívülállók előtt meg kell nyitni a szervezet kapuit, helyt kell adni a platformoknak és azok véleményének, a döntéseket érdemi vitáknak kell megelőzniük és általában az átlátható és fokozottan demokratikus magatartás erősítését kell követni.
A probléma e felvetéssel az, hogy politikailag nonszensz: azt feltételezi ugyanis, hogy a politikai elit és partnerszervezetei maguktól visszalépnek, önként megnyirbálják lehetőségeiket, magukra hagyják (esetleg el is küldik) a különböző helyekre kinevezett hozzájuk lojális embereiket és ezáltal csökkentik vélt vagy valós hatalmukat.
Ez ebben a formában illúziónak tűnik – a politikai elitek ugyanis akkor és csakis akkor szoktak bármit is lépni, ha erre valamilyen tényezők rákényszerítik. S éppen itt van a helyzet Achilles-sarka: egy ilyen kényszerítő tényező (lásd például a fentebb vázoltat) már könnyen egy 5 % alatti eredményt hozhat, amit – mint azt írtam – nem kellene megvárni.
A Szövetség és a romániai magyarság ebből a szempontból tehát egy amolyan politikai csapdahelyzetben van: a potenciális választók egy része elvárna egy változtatást, miközben az RMDSZ vezetése most még nincs erre rákényszerülve; s amikor rákényszerül, akkor már késő lehet.
E csapdahelyzetre feloldási lehetőségek nyilván vannak. A legoptimálisabb az volna, ha az RMDSZ vezetése – józan és dicséretes módon – valamilyen önkorrekciót hajtana végre, demokratikusabb és nyitottabb formát venne fel és egy new deal-t ajánlana a romániai magyarság számára. Egy másik lehetőség az alsóbb szintekről való újraépítkezés lenne, azaz a megyei és lokális szervezetek a maguk helyén tennék nyitottabbá szervezeteiket a külsősökkel szemben, mely folyamat aztán a felfelé haladva a teljes szövetségi szerkezetet részben-egészben elérné. Feloldási lehetőség lehet az is, hogy meg kell várni a mostani rendszer saját súlyánál fogva lévő borulását (lásd a Fideszt Magyarországon vagy éppen a VMSZ-t Szerbiában), remélve, hogy még marad idő és társadalmi bizalom a hálózat újraépítésére.
A rendszer reformja ugyanakkor nem merülhet ki abban, hogy csupán az RMDSZ változtat, csak ő tesz lépéseket. Nyitottságra a kritikus értelmiség irányából is nagy szükség van. Ez utóbbiaknak is érdemes kilépni a háttérből s ha eljön a pillanat szerepet és felelősséget kell vállalniuk. Mindez majd aprólékos munkát, permanens figyelmet, lobbiképességet, időt és energiát stb. feltételez.
Tehát a kritikus értelmiségnek sem érdemes jobbító szándékaikat a belső ellenzékiség komfortzónájában hagyni – e helyett nyitottsággal és kompromisszumkészséggel kell közös nevezőket találni a mostani elittel. Az ideologikus vagy (esetleg) személyes ellentéteken túl ott van ugyanis romániai magyar közösség a maga 6 %-os népességarányával, ami közös felelőssége úgy a mostani vezető rétegnek, mint a kritikus értelmiségnek.
Lekerekítve mindezt kijelenthető, hogy a rendszer javítása egy olyan elérendő cél, amely engedményeket és nyitott kommunikációt feltételez mindkét csoport részéről.
***
Jómagam azt gondolom, hogy az RMDSZ túl nagy projekt és túl értékes ahhoz, hogy egy borulásban reménykedjünk és menet közben vigyorogjunk a repedéseken – ennél ugyanis sokkal többet ér.
Nem nagyon tehetünk tehát egyebet, mintsem hogy a felelős erdélyi magatartásban bízva reméljük, hogy mind a Szövetség mind a kritikus értelmiség van elég bölcs ahhoz, hogy túllépjen a jelenlegi problémákon, felismerje a veszélyeket és közösen egy nyitottabb magyar közösség kialakulása felé mozduljon el.
Ugyanakkor azt is reméljük, hogy van annyi reálpolitikus a Szövetségben, hogy felismerjék: az első lépéseket nekik kellene megtenni. Érdemes megtenniük ezt még akkor is, ha úgy érzik, hogy az ellenük felhozott vádak alaptalanok vagy csak részben igazak. A pillanatnyi helyzet ugyanis nem nagyon kínál más lehetőséget.
Egy ilyen nyitás lenne egy optimális forgatókönyv s mindannyiunk érdekében ennek kell szurkolnunk.
Ez a cikk a szerző véleményét tükrözi. A Transtelex szerint az erdélyi magyar közéletben túl sokáig maradtak kimondatlanul fontos kérdések. Hiszünk abban, hogy változás csak nyílt párbeszédből születhet, a vita pedig nem megoszt, hanem előrevisz.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom