A támogatáspolitikát át lehet alakítani, az Orbán-rendszer által felépített kultuszt már nehezebb

Az alábbi gondolatmenetet címében, fogalomhasználatában, nem utolsósorban célját tekintve Hofer Tamás 1992-ben publikált tanulmánya inspirálta (Harc a rendszerváltásért szimbolikus mezőben. 1989 március 15-e Budapesten). Arra kívánom ráirányítani a figyelmet, hogy magyar-nagyar relációban a támogatáspolitika mindenekelőtt olyan szimbolikus cselekvések sorozata, amely sokféle módon fonja körül, burkolja be az anyagi/pénzügyi támogatások gyakorlatát, és ennek eredményeként jóval nagyobb és más jellegű hatása van a támogatott közösségre (esetünkben a romániai magyar közösségre), mint ami a támogatások anyagi oldalából következne. A szimbolikus-kulturális szférának a politikai folyamatokban játszott szerepe ritkábban kap figyelmet, azonban az Orbán-rendszer elmúlt 16 évének a támogatáspolitikája, illetve annak társadalmi hatása aligha értelmezhető a szimbolikus szféra figyelembe vétele nélkül.

Napirenden a támogatáspolitika

Az utóbbi hónapok fejleménye, hogy ha a magyar-nagyar viszony kerül szóba (ez a gondolatmenet a magyar-magyar viszony kapcsán csak a romániai magyar társadalommal foglalkozik), akkor majdnem mindenki a támogatáspolitika alakulásáról fogalmaz meg véleményt, kritikát, óhajt, félelmet vagy éppen elvárást. Most már nyíltan beszélni lehet az elmúlt 16 év támogatáspolitikájának problémáiról (egyelőre a kifogásokról sokkal több szó esik, mint ennek a gyakorlatnak az előnyeiről), a korábbi gyakorlat átvilágítása kapcsán nem kevesen az elhallgatott vagy eddig nem ismert adatok és kedvezményezettek körének közszemlére bocsátásában bíznak, romániai magyar körökben is elképzelések fogalmazódnak meg a további támogatási gyakorlatot illetően, az eddigi kedvezményezettek pedig a korábbi támogatások fenntartása mellett érvelnek. Akárhonnan is közelítjük meg a témát, úgy tűnik, mintha a támogatáspolitika csakis és kizárólag a pénzről szólna. Anélkül, hogy lebecsülnénk a támogatások anyagi oldalának fontosságát, érdemes figyelmet fordítania arra is, hogy bőven vannak nem anyagi jellegű, a támogatottak által is nagyon fontosnak és értékesnek tartott támogatási módok, illetve az anyagi támogatásokat sok esetben alaposan be vannak csomagolva olyan szövegekbe, magatartásokba, eseményekbe, jelképekbe és közösségi cselekvésekbe, amelyeknek a társadalomformáló szerepe és ereje nem egy esetben jóval nagyobb, mint az éppen esedékes anyagi támogatásnak.

Nem véletlen, hogy a magyar-magyar viszonyban nem csupán támogatásról beszélünk, hanem támogatáspolitikáról, ez az utóbbi kifejezés – bár tartalma a közbeszédben nem rögzített – már utal a támogatási gyakorlat összetett jellegére, az anyagi támogatások konkrét eredményein túlmutató célokra, tevékenységekre, narratívákra, ideológiákra.

Az a magyarországi kormányváltás előtt is köztudott volt, hogy a kormányzópártnak és személyesen a miniszterelnöknek a romániai magyar társadalomban (a továbbiakban: RMT) a támogatottsága széles körű és nagyon jelentős mértékű (magyarán jóval nagyobb, mint ami az időnkénti romániai magyar szavazatokban megmutatkozott), és a publicisztikai írásokban, elemzésekben a szerzők gyakran utalnak arra, hogy ez a támogatottság a magyarországi kormányváltás követően is megmaradt. A magyarázatok sokfélék, egyesek az anyagi támogatások mértékét, tartalmát és befolyásoló erejét említik, mások a romániai magyar média nagy részének birtoklását és használatát, ismét mások az erdélyi magyarságnak az önzését, illetve a magyarországi társadalmi folyamatok iránti közömbösségét és tájékozatlanságát, magyarázatként fölmerül az is, hogy az RMDSZ átengedte (vagy kénytelen volt átengedni) a tematizációs terepet a magyar kormánynak. Az RMT egészére gyakorolt hatás kapcsán a következőkben néhány olyan témakört tárgyalok, amelyek egyfelől közelebb vihetnek a romániai magyar közösségre gyakorolt hatás értelmezéséhez. Megítélésem szerint mindehhez olyan nézőpontra van szükség, amely nem a támogató vagy a támogatást igénybe vevő társadalmi közeg nézőpontját és érdekeit követi, és amely mind a magyarországi támogatáspolitikát, mind pedig az RMT befogadási-értelmezési gyakorlatát leírható és elemzésre váró társadalmi jelenségként közelíti meg.

A támogatáspolitika hatásáról

A mindennapi tapasztalat bőven igazolja, hogy a támogatáspolitika gyakorlása a támogató számára többféle funkcióval rendelkezhet. Ezek egy része már a két világháború közti időszakban kialakult, az 1960-as évektől kezdődően egészen az 1980-as évekig részlegesen ismét működött, az 1989-es romániai rendszerváltást követően pedig részben rehabilitálódott, részben újabbakkal bővült ki. A fontosabb funkciók alábbi rövid jelzése egyfelől a támogatáspolitikai gyakorlat elemzésének további lehetőségeit jelzi (az elemzések sok esetben csak az anyagi támogatások számszerűsítésére, illetve a támogatottak nevesítésére szorítkoznak), másfelől pedig jelzi a támogatáspolitikai folyamat összetett jellegét. Fontos jelezni azt, hogy egy-egy konkrét támogatásban egyszerre több funkció is megjelenhet.

Sok esetben a támogatásnak hiánypótlás, segítés, adomány funkciója van.

Sokféle támogatásban megjelenik ez a funkció az új intézmények létrehozásától a szobrok állításáig, a kisebbségi intézmények működésének támogatásáig. Alapvetően karitatív és rehabilitációs jellegű abban az értelemben, hogy teljesebbé kívánja tenni a támogatott közösséget, igyekszik felszámolni vagy pótolni a kisebbségi társadalom hiányosságait. Lehet részleges vagy teljeskörű, az igazán fontos eleme az, hogy a pénzbeli érték másodlagos a hiánypótlás társadalmi értékéhez képest (nem azt kell nézni, hogy mennyibe kerül, hanem a problémát meg kell oldani), ugyanakkor a felhasználást, a támogatásnak a saját közösség működésébe való beépítését a támogató többnyire rábízza a támogatottra. Ez a funkció a magyar-magyar viszony aszimmetrikus jellegét erősíti, állandó és fontos kísérőjelensége a köszönet valamilyen formában való kifejezése.

Míg a hiánypótló funkció nagy nyilvánosságot kap, a stratégiai érdekérvényesítési funkcióról kevesebb szó esik.

Állami, nemzeti, pártpolitikai vagy valamilyen intézményi érdek érvényesítésére irányul az ország határain kívül, jelen esetben a kisebbségi közösségben. Ez a funkció kevés támogatási típusban jelenik meg explicit módon, az intézményes külképviselet létrehozása mellett olyan támogatásokban jelenik meg, mint a gazdasági hálózatok kiterjesztése, a magyarországi intézményekhez kapcsolódó szatellit intézmények létrehozása, civil vagy politikai hálózati formák kiterjesztése.

A modernizációs, felzárkóztató funkció a támogatott közösség programszerű modernizációjára irányul. Ilyen támogatási gyakorlatok kialakítására 1990 után több kísérlet is történt (a kisebbségi világ vállalkozásainak adomány jellegű vagy pályázatokon alapuló támogatása, képzési és tudástranszfer programok, innovációs bázisok létrehozása és működtetése). Ennek a funkciónak jellegzetes vonása, hogy szemléletében és gyakorlatában felzárkóztató jellegű, rendszerint nem a támogatott társadalmi környezet adottságaiból indul ki, ehelyett a támogatást nyújtó környezetet tekinti mintának, a jónak (normatívnak) tartott modellhez való felzárkóztatás a támogatás célja.

A támogatáspolitikának lehet erőforrás elvonási funkciója is. Jellegzetes formája a támogató országban való tanulás vagy szakmai tapasztalatszerzés ösztönzése, ösztöndíjrendszerrel való támogatása vagy olyan szakmai együttműködési formák támogatása, amelyek magyarországi munkahely választásával vagy lakhelyváltással járnak.

A felsorolt funkciók közös jellemzője az, hogy hatásuk szakmai elemzések révén becsülhető vagy mérhető. Jóval komplexebb a szimbolikus-integrációs funkció működése, amelynek társadalmi hatása is jóval összetettebb és mérési eszközökkel sokkal nehezebben megragadható. Amennyiben az elmúlt 16 év kormányzati támogatáspolitikának a romániai magyar társadalomra gyakorolt hatását próbáljuk körvonalazni, akkor nem kerülhetjük meg ennek a funkciónak a vizsgálatát.

Támogatáspolitika és azonosulási folyamatok

Mindennapi tapasztalat, hogy a támogatások egy nagyon jelentős hányada olyan programok, helyzetek, események, magatartások, kapcsolatok, diskurzusok létrehozásáról szólt (vagy programszerűen ilyen sorozatok létrehozását célozta), amelyek az RMT résztvevők, a közvetve vagy közvetlenül érintettek körében explicit vagy latens azonosulási módozatokat hívtak életre. Jellegzetes példái hosszan sorolhatók: ünnepi események, rendezvények, megnyitók, avatások, találkozók, fórumok, Magyarországon szervezett programok protokolláris részei stb. Olyan támogatási „események”, amelyek kifejezetten a szimbolikus-integrációs funkció működtetése érdekében kerültek lebonyolításra. Ugyanakkor nagyon fontos kiemelni azt is, hogy a szimbolikus-integrációs funkció – kisebb vagy nagyobb mértékben – kísérőelemként gyakorlatilag minden más támogatási formában is megjelent.

A támogatáspolitikai gyakorlatban a szimbolikus-integrációs funkció működése olyan szituációk rendszeres vagy gyakori kialakítását jelenti (önálló eseményként vagy anyagi támogatáshoz kapcsoltan), amelyek az RMT szereplők számára valamilyen azonosulási felületet mutatnak vagy alakítanak ki. Ilyen szituáció lehet az anyaországi hivatalos szereplőkkel való formális vagy informális találkozás, anyaországi szimbolikus helyeken való megjelenés, helyi ünnepen való részvétel, digitális vagy egyéb médiatartalmakhoz való viszonyulás, szavazás, szakmai rendezvény eseménye, stb. Ha az RMT-hez tartozó szereplő a támogatás keretében intézményes vagy informális státushoz jut, akkor ennek a pozíciónak a betöltése is az azonosulás tartós kereteként működik. Az azonosulás módja a résztvevők oldalán lehet szöveg, megjelenés, magatartás, érzelmi vagy ideológiai tartalom kifejezése, cselekvés stb. Az azonosulási helyzeteknek gyakorlati jellegű, megragadható, konkrét tartalma van: kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindig valamilyen integrációs (odatartozási, odakapcsolódási) tartalmat hordoznak. Ami ebben a kapcsolatban a társadalmi hatás vonatkozásában igazán lényeges, az a következő: az ilyen helyzetekben való gyakori vagy rendszeres részvétel a résztvevő személy identitását formálja, az azonosulási szituációkban való gyakori részvétel szocializációs folyamattá válik. Ennek lehet a következménye az, hogy a támogatáspolitikai gyakorlat nem anyagi jellegű komponense – vagyis a szimbolikus-integrációs funkció – nagyobb társadalmi hatást eredményez, mint maga a pénzben kifejezhető támogatás.

A támogatáspolitika gyakorlásának lényege – párhuzamosan az anyagi támogatással – az azonosulási lehetőségeket kínáló szituációk sokféleségének és sokaságának működtetése. Ennek „eredménye” (hatása) az, hogy a támogatáspolitika identitásalakító gyakorlatként is működik, és előállhat az a helyzet, hogy a támogatott társadalom tagjainak többsége (akik nem közvetlen kedvezményezettjei az anyagi támogatásoknak) ezt a gyakorlatot fontosabbnak és értékesebbnek tartja, mint az anyagi támogatások mértékét. Ez a gyakorlat alapelveit tekintve rokonítható azzal a nemzetépítési paradigmával is, amely a Benedict Anderson, Ernest Gellner, Eric Hobsbawn nevével fémjelzett elemzésekben került kifejtésre még az 1980-as évek elején, és amely szakmai körökben széles körben ismert.

Az utóbbi 16 év támogatáspolitikájának jelentős mértékű társadalmi hatását ez a modell is magyarázza. A modell gyakorlati megvalósulása azonban néhány olyan további komponenst is tartalmazott, amelyek megérdemlik a részletesebb figyelmet.

Nemzetépítés vagy valami más?

A nemzetépítési gyakorlatok sokfélék lehetnek, rendszerint jellemző az állami szerepvállalás és a programjellegű kivitelezés (intézményrendszer és nemzetkép kialakítása és elfogadtatása) akár van az azonosulási kínálatra fogadó közeg, akár nincsen. Az általunk elemzett viszonyban és időszakban (magyarországi támogatáspolitika – RMT fogadó társadalom) az azonosulási kínálat és a társadalmi azonosulási igény egyaránt jelen volt (ez utóbbi elemzésével egy korábbi gondolatmenetben foglalkoztam ttps://transtelex.ro/velemeny/2026/05/28/magyar-magyar-viszony-es-tamogataspolitika ). A kínálat és igény kapcsolatában két összetevőt emelhetünk ki. Az egyik az aszimmetrikus kapcsolat, a másik az informális jelleg. Nézzük meg röviden mindkettőt.

Az aszimmetrikus viszony a két fél státuszából adódik. Az egyik hivatalosan elismert entitás, jogi, adminisztratív és cselekvési autoritással rendelkezik, a másik nem az.

Virtuális társadalmi közösség, amelyet kisebbségi narratíva, változó és szórt intézményi szerkezet, hallgatólagos társadalmi megegyezésen alapuló képviseleti forma és össznépi társadalomtörténeti reflexió tart össze. Ebben a viszonyban a támogató határozza meg a támogatások célját, módját és mértékét (abban az esetben is, ha partneri viszonyról, az igények figyelembe vételéről beszél). A két fél között nincsen olyan megállapodás, szerződés, amely bármelyik fél számára hivatkozási alap lehetne. Ez az aszimmetrikus viszony a támogatónak tág mozgásteret ad (variációk kialakítása, szelekció az igénylők között, a támogatáspolitika felhasználása nem támogatási célokra stb.)

A fentiek egyenes következménye, hogy a támogatáspolitikai gyakorlat akár teljes mértékben is informális jellegűvé válhat.

A támogatónak szabad keze van az azonosulási helyzetek kialakításában, következésképpen az identitásformáló szituációk menedzselésében. A támogató választja meg, hogy a szimbolikus-integrációs funkció működése érdekében milyen, kifejezetten ezt a funkciót szolgáló helyzeteket, eseményeket, alkalmakat hoz létre, és azokat hogyan működteti.

Mint ahogy megválaszthatja azt is, hogy az anyagi támogatásokhoz kapcsolódó helyzeteket milyen mértékben és milyen módon burkolja be szimbolikus-integrációs funkciót támogató eseménybe. Az ilyen helyzetek középpontjában álló „markáns” személyek szerepeltetése, a helyek (települések, terek, épületek) és időpontok kiválasztása, az azonosulást támogató elhatárolódási narratívák kiválasztása és használata, a kulcsszavak és jelképek szelekciója, az események megjelenítési módja, a közösségi vagy nemzeti emlékezet elemei közti válogatás, a közösségi szimbolikus viselkedésben megjelenő morális rend definiálása mind-mind a támogató jogkörébe tartozik. Az így formálódó elemkészlet válik – évek során át – az azonosulás fókuszává és a saját identitásszerkezet alkotóelemévé a támogatott közösség számára.

Kézenfekvő következmény, hogy a szimbolikus-integrációs funkciót hordozó helyzetek sorozatában az RMT résztvevők számára azok a személyek, helyek, időpontok, alkalmak, jelképek, kulcsszavak, emlékek válnak ikonikussá, a nemzeti identitás „hordozóivá” és tulajdonosaivá, amelyekkel ezekben a számukra fölépített szituációkban találkoznak. Maga az egész folyamat – a nemzetépítés keretein belül– a kultuszépítés jegyeit hordozza, még pontosabban kultuszépítésre redukálódik. Az így működő támogatáspolitikai gyakorlatnak jelentős és tartós társadalomformáló hatása lehet. Ha valaki ennek a hatásnak a lebontására vállalkozna, akkor számolnia kell azzal, hogy nem egyszerű és nem rövidtávú feladatról van szó. A támogatáspolitika alapelveinek és módszertanának megváltoztatása nagyon lényeges fordulatot jelenthet, a támogatásokat ténylegesen igénylők köre viszonylag gyorsan átállhat az új rendszerre, ez a változás azonban rövid távon és érdemben nem változtatja meg a szimbolikus-integrációs funkció működése nyomán kialakult identitástartalmakat és a kultusz iránti igényt sem. Az pedig igen nehéznek tűnő szakmai kérdés, hogy az integrációs kínálat és az azonosulási igény közti viszonyban az aszimmetrikus kapcsolat és az informális jelleg szerepe mérsékelhető-e, ha igen, meddig és hogyan? Ha jól értelmezem, Salat Levente korábban közölt elemzése is erre a kérdéskörre utal, amikor magyar-magyar relációban partneri viszony kialakításáról, a viszony intézményesítéséről beszél. Politológusok elemezhetik azt, hogy ilyen jellegű politikai lépésre a mai Európában van-e esély vagy nincs, a szimbolikus-integrációs folyamatok és hatásaik azonban – akár ésszerű, akár populista formában – egyelőre velünk maradnak.