A rakottas cigányszoknyák nagy népszerűségnek örvendenek – a cigányok már kevésbé

A nyitottságukat büszkén hangoztató székely körökben egyre inkább szembetűnő az a jelenség, ami talán még a nyílt rasszizmusnál is csúnyább: az elfogadásnak álcázott kirekesztés. Miszerint roma kultúra szabadon felhasználható ilyen-olyan célokra, akár Karib-tengeri nyaralások finanszírozására is, miközben a kultúrát létrehozó közösség jelenléte továbbra is csak a felszínen valósul meg.

999 székely leány. Hopp, valaki kimaradt!

A székely nép sokszínű, és ezt a sokszínűséget meg is mutatják az évente megrendezett Ezer Székely Leány Napja találkozón a nagyvilágnak. De egy-egy szín azért néha mégiscsak hiányzik a palettáról...

Csata Orsolya, a Right Egyesület elnöke egy Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a 2025-ös évben jelentkeztek a rendezvényre egy szakemberek által betanított romákból álló tánccsoporttal. Elmondása szerint úgy tűnt, hogy a jelentkezésüket jóvá is hagyták, a szervezőkkel folytatott egyeztetések során csupán a zenei kíséret cseréjét kérték, amit teljesítettek is. Néhány nappal később azonban írásban arról értesítették őket, hogy a rendezvény csak a székely néphagyományok bemutatását szolgálja, ezért nem tudnak fellépési lehetőséget biztosítani számukra.

Ugyanakkor az elmúlt években a programban rendszeresen szerepeltek cigánytáncok, valamint olyan csoportok is felléptek a rendezvényen, amelyek nem kizárólag székely hagyományokat képviseltek. Ez a döntés sokakban azt az értelmezést válthatja ki, hogy a romáknak nincs helyük egy olyan közösségi programban, amelynek – ha tetszik, ha nem –, ők is a részét képezik.

A maroknyi felvilágosult székely réteg nagy elhivatottsággal képes ápolni kultúráját; a felszínen egyre be– és elfogadóbb, azonban amikor ez konkrét lépéseket és megnyilvánulásokat indikálna, gyakran elporlik, mint a szikla.

Napjainkban a rakottas cigányszoknyák igazi reneszánszukat élik. A néptáncfesztiválokon, a hétköznapokban, hagyományőrző rendezvényeken, sőt, a közösségi oldalakon működő népviseletes csoportokban is hatalmas népszerűségnek örvendenek.

A szoknyák alatt sorakoznak a szívecskék és az elismerő hozzászólások, miközben hasonló felületeken a roma közösségeket érintő bejegyzések már jóval megosztóbb fogadtatásban részesülnek.

A roma népviselet elemei népszerű dekorációként jelennek meg az öltözködésben, és ezzel önmagában semmi baj sincs (sőt!). És azt sem állítom, hogy valakinek kötelessége lenne szeretni egy közösséget azért, mert szereti annak viseletét. A probléma ott kezdődik, amikor a roma kultúra elemei dekorációvá, az elfogadás szimbólumává válnak, miközben a kultúrát létrehozó emberek elfogadása nem valósul meg. A rakottas szoknya így könnyen az elfogadás jelmezévé válhat, nem pedig annak bizonyítékává.

Szolidaritás, de csak mértékkel

Pördül-fordul a rakottas, egyre biztosabb helye van a színpadon és a fesztiválokon (a Mumushon is szépen fogyott). Nem tagadom, jól mutat, és könnyedén értelmezhető a sokszínűséget mutató egyik legerőteljesebb faktorként, mindenféle nemkívánatos valóság nélkül. A motívum így rendben van, sőt kifejezetten kívánatos: felismerhető, látványos, „hiteles”.

A rakottas tehát maradhat, amíg szépen mutat a színpadon. A motívumok is, amíg kellően színesek ahhoz, hogy a nyitottság bizonyítékául szolgáljanak. A roma kultúrát egészen jól elfogadják már, csak éppen a romáknak nem mindig osztanak szerepet benne.