A medve nem facebookozik

A napokban egy medve megölt egy erdőfülei embert Bölönpatakon.

Mire az áldozat családja, hozzátartozói, barátai felfoghatták volna, mi történt, az internet már el is végezte a maga szokásos szertartását. Az egyik oldalon megjelentek azok, akik szerint azonnal ritkítani kell az állományt, a másik oldalon azok, akik szerint a medve csupán áldozata az emberi kapzsiságnak. Az egyik tábor a puskáért nyúlt volna, a másik a fényképezőgépért, a medve közben valószínűleg egyik vitát sem követte figyelemmel.

Ami engem ilyenkor mindig meglep, hogy milyen gyorsan elfelejtjük: a tragédia középpontjában nem egy eszme, nem egy ideológia és nem egy természetvédelmi elv áll, hanem egy ember. Egy ember, aki reggel még élt, este pedig már nem tért haza, esetleg egy család, amelynek az élete egyetlen pillanat alatt kettészakadt, mégis, a közbeszéd szinte azonnal elszakad a konkrét embertől, és átvándorol a jól ismert lövészárkokba.

A medvekérdés mára különös erkölcsi tesztté vált. Ha valaki azt mondja, hogy túl sok a medve, egyesek szemében máris természetellenes vérszomjjal vádolható, ha pedig valaki a medvék védelméről beszél, rögtön megkapja, hogy fogalma sincs a valóságról, mert valószínűleg panelházból nézi az erdőt.

Pedig a valóság ennél jóval bonyolultabb.

Aki Erdély bizonyos részein él, annak nem elméleti kérdés a medve jelenléte. Nem természetfilm, nem turisztikai látványosság és nem egy Facebookra feltöltött fotó, hanem mindennapi tapasztalat. Kertekben megjelenő állatok, széttépett juhok, feldúlt méhesek, félelem az esti hazafelé vezető úton. Az ilyen embernek nehéz elmagyarázni, hogy a probléma valójában nem is probléma, csak rosszul értelmezi a helyzetet.

Ugyanakkor a másik oldal sem teljesen alaptalanul beszél arról, hogy a jelenlegi helyzetet nem a medvék hozták létre. Nem a medvék vágták ki az erdőket, nem a medvék alakították át az élőhelyeket és nem is a medvék szoktatták rá saját fajtársaikat az ember közelségére, a szeméttelepekre, a faluszéli kukákra és az utak menti etetésre. Az ember évtizedeken keresztül belenyúlt a természet rendjébe, majd meglepődött, amikor annak következményei lettek.

A vita azonban rendszerint itt siklik félre.

A medvebarátok egy része hajlamos romantikus mesefigurát csinálni a medvéből, mintha az erdő jóindulatú lakója lenne, akit csupán félreértenek. A másik oldal viszont gyakran démonizálja az állatot, mintha valamiféle gonosztevő volna, amely tudatosan az ember ellen fordult.

Egyik kép sem igaz.

A medve nem gonosz, de nem is plüssállat, a medve nagyragadozó. Ez a szó valahogy eltűnt a közbeszédből. Nagyragadozó. Olyan állat, amely képes embert ölni. Nem azért, mert rosszindulatú, hanem azért, mert erre képes. Ahogyan a tűz sem rosszindulatú, mégis megéget, ahogyan az árvíz sem gonosz, mégis elsodor házakat. A természet nem erkölcsi kategóriákban működik.

Talán éppen ez az, amit a modern ember egyre nehezebben fogad el. Szeretjük azt hinni, hogy minden problémának létezik egyszerű erkölcsi megoldása. Legyen valaki a jó, valaki a rossz, és máris könnyebb eligazodni. Csakhogy a medvekérdés nem erkölcsi mese. A valódi kérdés nem az, hogy szeretjük-e a medvéket, a valódi kérdés az, hogyan lehet együtt élni velük úgy, hogy emberek ne haljanak meg.

És itt érkezünk el a legfontosabb ponthoz.

Egy civilizált társadalomban az emberi élet védelme elsőbbséget élvez. Ezt kimondani nem embertelenség a medvékkel szemben, hanem a civilizáció alapja. Ha egy állat rendszeres veszélyt jelent emberi életekre, akkor a társadalom köteles beavatkozni. A beavatkozás azonban nem azonos a bosszúval.

A bölönpataki tragédia után is sokan úgy beszélnek, mintha kizárólag két lehetőség létezne: vagy kilövünk minden medvét, vagy ölbe tett kézzel várjuk a következő áldozatot. A valóságban a két véglet között számtalan lehetőség húzódik.

Például tudományos alapú állományszabályozás, megelőző intézkedések, villanypásztorok, hulladékgazdálkodás, az emberhez szokott problémás egyedek eltávolítása, élőhelyvédelem, következetes és hosszú távú stratégia.

Csakhogy ezek nem férnek bele egy Facebook-kommentbe. Ami belefér az a „golyót neki” és a „hagyjátok békén”. A valóság nem fér bele.

Talán ezért olyan reménytelenek ezek a viták. Mindenki a medvéről beszél, pedig valójában önmagáról beszél. A félelmeiről, az előítéleteiről, a politikai nézeteiről, a világról alkotott elképzeléseiről.

A medve pedig továbbra sem fog facebookozni s nem is fog beszólni. Az ember viszont olvassa a hozzászólásokat, majd bekiabál ilyent vagy olyant.

Talán ideje lenne, hogy a kiabálás helyett végre elkezdjen gondolkodni is.