Kis sokszorosan magyar történet

Nem állítom, hogy Orbán Viktor, vagy az erdélyi magyar párt NER-es lett volna még a NER, mint megvezető fogalom, politikai kommunikációs termék föl lett volna vázolva a Kárpát-medencei magyar politika felhős-ködös égboltjára, csak azt, hogy „igény az volt rá”, és nem is minden előzmények nélküli. Amikor elkezdték a nemzeti jelzőt minden létező és elképzelt dologra (úgy is mint dohány-trafikok) elé biggyeszteni, értsd: mindent kisajátítani a fidesz nevében, kellett egy ilyen nagyotmondó, illetve sokat markoló kifejezés, amelyik a határon túliakat is magába foglalja, amihez – kezdetben az ó-fideszesek, azután meg a neofideszesek is dörgölőzni tudtak. Gumifogalomról lévén szó minden helyett (is) állt már, és főleg mindenféle korrupciót és moral insanity inspirálta aktust elfedett, ha valamit a NER „üzent” ott nem volt (illetve még mindig nincs) apelláta, konformálódni kell, mert … és a mondatot sohasem fejezték be, csupán alulértették, hogy másképpen büntetés lesz.

Többszörös fogságban

2010-ben a még bizonytalan RMDSZ-ben csak néhány küldetéses ó-fideszes vallotta és propagálta a NER várható hasznát, viszont alig 4 év alatt már sikerült nekik foglyul ejteni az egész szervezetet, elfideszesíteni a pártaktívát. Ekkorra már megjelent és utóbb komoly pozíciókat szerzett nemcsak egy neo-NER hívő derékhad, hanem elkezdett kiépülni – hathatós magyarországi támogatással – a klientúra, megjelentek azok az érdekeltek, akik az immár fiókpárttá lett szervezet holdudvarát adják.

Magyarország kormánya és annak fője – olyan 2014 magasságában – különféle politikai technikákkal, a „lábon való megvásárlástól” egészen az ideológiai maszlagok megetetéséig, fenyegetéstől kecsegtetésig stb., kezdetben helyi fullajtárok közvetítésével, foglyul ejtette az erdélyi magyar politikai pártot. Ó- és neo-NER-esek verejtékes munkával, értsd intenzív propagandával ejtették foglyul a megtévedett erdélyi fidesz-fiókpárt egészét, és azután a párt maga ejtette foglyul az erdélyi magyarság ilyen-olyan többségét.

Érdekes, hogy a szervezet elnökét nehéz a küldetéses, ó-fideszesek-NER-esek közé besorolni, a felső vezetésben kezdetben lényegében három nagyon erős fideszes kötődésű személy ténykedett: Antal Árpád, Tamás Sándor és Székely István. Az ősfideszes/NER-esek többsége az alternatív pártocskákban, Tőkés László köré tömörülve tartották a frontot, váltak a kialakuló lojalitásverseny efemer szereplőivé. A verseny aszimmetrikus volt, viszont, ha Orbán úgy dönt sokáig fennmaradhatott volna, de belátva, hogy az RMDSZ beágyazottsága, meg a román politikai mezőnyben szerzett presztízse és erőforrásai szinte lehetetlenné teszik, hogy az alternatív pártocskák kiszorítsák, hát pragmatikusan és cinikusan váltott: nagy kegyesen az RMDSz-t szállta meg.

A vazallus-párt feje fölött

A folytatásos dramolette sajátos pikantériája, hogy az itteni ó- és neo-NER-esek (itt jegyzem meg, hogy a neofiták, például Kereskényi Gábor, Borboly Csaba és a többiek nem kevésbé ügybuzgók, mint az ó-NER-esek) sokáig nemcsak hirdették, hanem azt is gondolták, hogy az Orbán Viktorhoz való kapcsolódásuk szimmetrikus, egyféle kiemelt jelentőségű „politikai haverság”, véd- és dacszövetség, miközben egyáltalán nem az volt. De azt hiszem egy ideje jól tudják/tapasztalják a fiókpárt vezetői is, hogy Orbán átlépett a fejük fölött, egyfelől mert saját társadalmi, politikai, kulturális és oktatási stb., stb. célokat jelölt ki megkerülve a fiókpártot. És fájdalom, de a pénzosztást is „párton kívüli” személyek kontrollálták (mindenekelőtt Kató Béla református ex-püspök) – már ami nem a fiókpárti alapítványokhoz jutott és az elnök kabinetfőnöke (hofisan: „cenzné, s az ura”) rendelkezett a redisztribúcióról, maguknak és a pártnak is bőven csorgatva. A fiókpárt alárendelésének legfontosabb terepe a választási kampányokba sűrűsödött (persze, itt is állandó kampány folyt), amikor a NER-főnök idelátogatva közvetlenül osztotta az észt a követendő politikáról, mozgósított és manipulálta a választókat. Most, azt hiszem, fő is a feje a vezéreknek, hogy NER-es mozgósítás, anyagi támogatás és know how nélkül lesz-e még 5%-ék választásokkor.

Ezért önállóságukat már csak félszájjal hirdették és legkésőbb, amikor féléve Orbán Simionra szavazni buzdított, láthatta egy pillanatra az arra még fogékony nagyközönség, hogy mit is ér a NER, hogy amivel a mainstream médiákban (a NER-esekben, persze) etették az egy cinikus és perverz politikai játszma volt. Azt még el lehetett sikálni egy hirtelen fordulattal, hiszen krízishelyzet volt, és Nicusor Dan megválasztása jelentette a pillanatnyi megoldást.

Hogyan tovább?

A NER csúfos bukását követően a szembenézés, a felelősségvállalás elől menekülve a fiókpárt kommunikációs osztályán (gondolom az elnök feleségének vezetésével) azt ötölték ki, hogy fedőstorynak megteszi, ha első körben a közvélemény-kutatókra (merő fideszes tempó), és közvetett módon a „borzasztó tagságra” tolja a felelősséget a kudarcért, hogy sorozatosan rossz stratégiát követtek, hogy megvezették a népeket.

Az nem lep meg, hogy Székely István az ős-fideszes, ó-NERes főideológus szitokszóként használja a „nem RMDSZ-re szavazó”, progresszív és liberális jelzőket, de az okoz némi megmosolyogni valót, hogy röhögés nélkül osszon meg, önigazolásként, egy (elhibázott) közvélemény-kutatást[i]. Az ezzel a gond, hogy még ha legitimálná is az eddigi ténykedésüket, hogy azt mondja „folytassa Orbán”, arra semmiképp nem alkalmas, hogy a pálfordulást igazolja. Az itt a kérdés, hogy ha az erdélyi magyarság kilencven százaléka (ezt ugyan szavazatával ki nem fejezte, de „ők tuggyák”), akkor miért is gazsulál a pártelnök (AKA „erdélyiek főnöke”), a győztes TISZA elnökének? A kognitív disszonancia „nem erőssége” politikusainknak és tanácsadóiknak sem, ahogy mondani szokás egy politikusnak jó egészségre és nagyon rossz memóriára van szüksége, na de ennyire?

Ez a szinte tökéletes háromszoros magyar mexican standoff (mexikói felállás) a legfőbb akadálya az erdélyi magyar politikai mezőny újragondolásának, annak, hogy mi is egyfajta katarzist, vagy némi eufóriát érezhessünk a magyarországi választási eredmények okán.
----------------------

[i] //Kitérő a közvélemény-kutatásokról// Politikai közvélemény plurális társadalmakban alakul(hat) ki – leánykori nevén liberális demokrácia –, illetve ott lehet és érdemes azt mérni. Ahol egyetlen politikai álláspont, ideológiai hit kaphat csupán nyilvánosságot, ahol a polgárok nagy tömegei nem tájékozódhatnak szabadon, politikai közvéleményt-kutatni pótcselekvés: a manipuláció, a megvezetés és nem a tisztességes nyilvánosság része. A közvélemény-kutatás és annak nyilvánosságra hozatala az áldatlan örökös kampánynak a része, a torz, a valódi sajtószabadság kritériumait nem teljesítő társadalmakban. Jól példázza ezt a mostani Magyarországon dúló kampány, melyben a „háború” egyik eszköze éppen a közvélemény-kutatások, valamint intézményeik és a kutatók személye, sőt azok szakmai lejáratása volt (addig sem kellett a hatalomnak programot hirdetni, szakpolitikai kérdéseket egyáltalán napirendre venni). A mi környezetünkben viszont – nota bene: múlt vasárnap nem Erdélyben volt választás, hanem csak tömeges átszavazás történt – az itteni párt holdudvarához tartozó kft. mérését próbálják felhasználni elhibázott politikai álláspont legitimálására. Azt hozta manipulatív módon nyilvánosságra az illető kutató, hogy az erdélyi magyarok – egy módszertani szempontból hibrid és problémás – ankét eredményei szerint 91%-ban a NER-re szavaztak. A valós arány pedig a szavazatra jogosultak, illetve effektív szavazók 87%-át mutatja, tehát hibahatáron túl mért, azaz hibázott az illető kft. Én viszont nem is ezt tartom fontosnak, hanem azt, hogy a párt megrendelésére elkövetett ankétok nem mérik, nem mérhetik az erdélyi magyar polgárok valós közvélekedését. Ennek egyik oka a teljességgel aszimmetrikus, elborult és kiegyensúlyozatlan médiastruktúra, mely egyetlen politikai oldalt propagál(t). Más politikai nézőpont meg sem jelent a nyilvánosságban, miközben a megrendelő párt éjt nappá téve kampányolt, hallatlan agresszióval nyomta a NER narratíváit, kicenzúrázott minden alternatív hangot stb. Máshol is leírtam, hogy ebben a helyzetben a közvélemény-kutatások, NEM A POLGÁROK VALÓDI (KÖZ)VÉLEKEDÉSÉT MÉRIK, nem is érdekli a megrendelőket, hiszen csak önnön álláspontjuk legitimitását próbálják – megjegyzem vékony érvekkel – visszaigazolni, hanem a [PROPAGANDA HATÉKONYSÁGÁT](https://transtelex.ro/.../legyetek-buszkek-a-tulipanos...). A szakirodalom ezt az eljárást tracking poll-nak nevezi, ahol az intenzív kampányokat követően, visszaigazoló méréseket végeznek arról, h mennyire volt hatékony a kampány, eljutottak-e annak üzenetei a célcsoportokhoz, hogy mennyire volt meggyőző a politikai kommunikáció stb.