Fontos a magyarországi választás – de mi is van nálunk?

Mint mindig választások után, megjelenik az elemzések tömkelege a közösségi médiában, sajtóban, és persze a kávézókban meg a kocsmaasztaloknál. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy mi a jó Magyarországnak – hisz nem élek ott, nem tudom, és így nem tisztem erről beszélni. Született egy világos, egyértelmű döntés, több, mint 53%-a a szavazóknak a váltás mellett tette le a voksát, és ez 2/3-ot eredményez (mielőtt valaki elkezdené, hogy mennyire rossz és aránytalan ez, azoknak ajánlanám, hogy vizsgálják meg az amerikai, brit vagy egyéb rendszereket és csak utána nyilvánítsanak véleményt 😊).

Ugyanakkor azt a kérdést érdemes megvizsgálni, ami szintén az erdélyi magyar közfelületeken megjelenik. Természetesen a damaszkuszi úton nagy lett a forgalom (nézzék már el nekem ezt a lopott hasonlatot), hisz a politika és az ember természete a győztes felé húzás. Azon meg tényleg nincs miért meglepődni, hogy azok az emberek, akik nem szívlelték a Fideszt és Orbán Viktort 2010 előtt, majd az idei választásokon buzdították a közösségüket a „biztos választásra” most viszonylag gyorsan fordulnak a Tisza felé…Vonnegutot idézve: „így megy ez…”.

Ugyanakkor érdemes elgondolkodni, hogy az RMDSZ-nek a híres ütemérzéke már sokadjára érdekes meglepetéseket tartogat: Crin Antonescu nem jött be, azt megelőzően sem épp állt össze a logika, de mielőtt a „bőrdzsekis pészédést” kellett volna támogatni a magyarság megmentéséért a második fordulóban 2024-ben, megoldódott, hogy erre ne is kerüljön sor. A magyarországi párhuzamos valóságok másképp éltek a „közösségi vezetőink” elképzeléseiben. De „spongyát rá”, hisz vannak rossz politikai megérzések, ha már a szakmára nem hallgatunk (sic!).

Ugyanakkor a magyarázatok elkeserítőek: azt mondani, hogy mi mindig azt csináljuk, amit a közösség akar, és a politikai tőkét nem égethetjük el – a politikai opportunizmus egyik legviccesebb beismerése.

Vagyis vicces lenne, ha nem velünk, az erdélyi magyarsággal történne mindez.

Felmerül sok helyen, hogy most le kellene mondania az RMDSZ vezetésének. Nos, ha ezzel a gondolattal eljátszunk, akkor nem azért kell erről a kérdésről beszélni, mert vajon mi lesz, és megharagszik-e az új kormány azért mert a FIDESZ-t támogatta az RMDSZ teljes vállszélességgel. Nem ez a gond. A politikában ezek a dolgok kisimulnak (ld. az RMDSZ sok-sok pálfordulását). Ha valamiért igen komolyan el kell gondolkozzunk a saját, erdélyi házunk táján az a következő: engedtük belesodródni az 1 milliós erdélyi magyar közösséget egy olyan függőségi és kiszolgáltatottsági viszonyba, ami azzal járt, hogy szép lassan radikalizálódott az erdélyi magyarság, egy agresszor támogatása nem áll távol tőlünk, „démonizáltunk” kisebbségeket vagy szignifikáns csoportokat (ld. másképp gondolkodók, „liberális értelmiségiek”, migránsok, szexuális vagy egyéb kisebbségek), egy megtámadott nemzetet elítélünk disztingválás nélkül, a keresztény értékrend lobogtatásával kirekesztjük és elítéljük embertársainkat.

Igen: egy gyűlöletpropagandát engedünk beszivárogni az erdélyi magyar hétköznapokba. Mindezt kisebbségből.

És itt nem arról van szó, hogy a „csúnya Brüsszel” mindent jól csinál – hanem arról hogy józanon mérlegeljük pl. azt, hogy a sok hiba mellett, az EU tagságunknak köszönhetjük azt az életszínvonal emelkedést, ami röpke 20 év alatt csatornázást, vizet, utakat, és jobb életkörülményt eredményezett nekünk, egy olyan fejlődést, amit a Monarchia kora óta nem éltünk át, tehát van jó oldala is az EU-nak, és vannak hibái is. Ha megköszönjük a magyarországi támogatást, akkor köszönjük meg a brüsszelit is. Így a korrekt. Mert most „kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyrendszert” kérnek a vezetőink a Tiszától, de eddig ez a tisztelet a mi oldalunkról mintha hiányzott volna (mondom, hogy érthető legyen: a lipsit cu desăvârșire).

Kelemen Hunor egy értelmiségi, nyitott, művelt ember, és az RMDSZ vezetésében még vannak páran, jó kvalitásokkal. Nem tudom elhinni, hogy fekete-fehérben látják a világot. (Ha mégis, és elhitték a propagandát, mindazt aminek nem mondtak ellen, amit hagytak terjedni, akkor sokkal nagyobb a baj).

Épp ezért értelmezhetetlen a magyarázat egy közösségi vezetőtől, hogy azért és azt csináljuk, amit a nép akar. Ez felelőtlenség. Politikai opportunizmus. Ez veszélyes.

Ezt a nagy példakép, Orbán Viktor sem így csinálta. Formálta a népét (mindenféle módszerekkel, és aztán a nép, az istenadta, azt akarta, amit ő – legalábbis egy ideig). Számomra nem azért szükséges egy igazi belső szembenézés, mert rossz lóra tett az RMDSZ vezetése. Nem azért, mert „jaj, mi lesz a támogatásokkal Magyarországról”, ha megharagszik Magyar Péter (bár azt mondta nem haragtartó 😊).

Azért kell szembenézzünk önmagunkkal, mert az RMDSZ megengedte, hogy megtörténjen velünk az, ami. És azért, mert szép lassan radikalizálódva, önálló identitás nélkül, képzésben, gazdasági erőben lemaradva a többségi nemzettől, a versenyképesség csökkenésével együtt engedték a vezetőink, hogy sodródjunk, és ezt követően széttárják a karjaikat, és azt mondják, hogy „a nép ezt akarta”.

Sporthasonlattal élve: ha a focicsapat játékosai edzés helyett sörözni akarnak, és a meccseket folyamatosan elveszíti a csapat, mert nincs kondi, nincs taktika, nincs technika, akkor az edzőtől jó magyarázat az, hogy „mit tehettem volna, hisz 11 játékos ezt akarta, én meg azt követtem, amit ők akartak?”

Ha valamiért át kell gondolni, hogy jó-e az irány, az nem az, ami Magyarországon történt vagy történik. Hanem sokkal inkább azért, mert ide jutottunk: fogyatkozó, radikalizálódott, versenyképességet vesztő, morzsolódó, korrupciót elfogadó, irány és iránytű nélküli közösséggé kezdünk válni, akit kétévente (romániai és magyarországi választások) jól megijesztenek egy csúnya ellenséggel, és elmegyünk szavazni, majd kapunk egy kis alamizsnát, és ez ismétlődik. Ez engem sokkal inkább foglalkoztat, mint az, hogy Budapesten ki fogja vezetni az országot. Szeretném elhinni, hogy még van esély, még nem késő átgondolni és kezünkbe venni a sorsunkat.