Magyarnak lenni jó

Tényleg. Néhány napja mondta Péter. De mosolytalanul.

Majd elcsúszott az RMDSZ egyik hazugságán. Ugyanis nincs arra bizonyíték, Simion Úr táncolt volna az úzvölgyi katonatemető sírjain. Georgică Simion felbujtó volt, az nem kétséges. Azokon a sírokon senki nem táncolt, az sírgyalázásnak minősült volna. Márpedig a román Btk. 383. cikkelyének értelmében a sírgyalázásért 6 hónaptól 3 évig terjedő börtön jár.

Van viszont az RMDSZ elnökének idevágó külön magyar- és külön román fogyasztásra szánt nyilatkozata.

A székely és magyar fül- és léleknek tetsző változat emígyen szólott „…Nem felejthetjük el, hogy Úz völgyében nagyapáink sírjain táncolt …”. Ugyanez Kelemen Hunor szájából románul így szólt „…El s-a ridicat în politica naţională pe mormintele bunicilor noştri…” Ez a költőibb megközelítés igaz.

Különben is magyargyűlölő az, aki nem imádja Orbán Viktort. Márpedig ez Simionról nem állítható. Egyáltalán nem állítható, hogy Georgică Simion eddig ne Orbán Viktort szerette volna.

De nem várja el senki, hogy az RMDSZ háza táján ilyen apróságért bárki is felelősséget vállaljon. Háztáji felelősségvállalásról szó sem lehet. A vezetők esetében lehet szó felelősségtudatról és felelősségvállalásról. A főnökök esetében ilyesmiről szó nincs.

Van viszont magyarázkodás. Hogy Kelemen Hunor és az RMDSZ a romániai magyarok többségének álláspontját képviselte. Ebből viszont értelemszerűen következik, hogy a jelzett főnök és vállalkozása nem képviseli a romániai magyarok összességét.

Nota bene, amikor „a főnök” az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, hogy „Din punctul meu de vedere, varianta mai bună – să meargă Orban mai departe”, értelemszerűen az ő „főnöki” szempontja volt az egyetemes érvényű. Itt bizony a szokásos bátor személyes kiállás esete forog fenn. Következik az Orbán Viktor mögüli kiállás.

Ami a szóban forgó „főnök” szavahihetőségét és komolyságát illeti: „Megvédjük az embereket a drágulástól!” harsogta nemrég, 2026. április 7-én. Tiszta szerencse, hogy „tasztálom” a szöveget, különben ceruzám hegye remegne az engem rázó röhögéstől.

A nemrég lezajlott magyarországi választások eredménye megmentette Európát. Spanyol, francia, boszniai szerb „barátaink” (értsd: fasisztoid barátaink) nehezebben fognak sok-sok pénzt kapni az édes jó anyaországunkból. De kiadós presztízsveszteséget hozott MAGÁ -nak az USA egyre szolidabb diagnózissal rendelkező elnökének is. Moszkvát nem érinti annyira, hisz a Kreml szóvivője a minap ki is jelentette: „Mi soha nem voltunk Orbánnal barátok”. Ezek szerint Péter az egyedüli barátjuk? Jó na! Nem „az”, hanem Szijjártó.

Nem mellesleg, a magyarországi választások végkimenetele pontosan megmutatta a romániai magyarok Magyarország életében jelentett súlyát, jelentőségét. Lepke tomporrotty.

„Főnökék” (is) elhitték, hogy innen jelentősen tudják befolyásolni a határainkon túli eseményeket. De ugyanebben a buborékban ringatóztak a „széles néptömegek is”. Ez nemcsak a propaganda eredménye, hanem a krónikus önámításra való hajlamunk is besegített. Mert azért a globális, szuverén, nemzetállami passzátszelet is az RMDSZ-elit idézi elő. No meg az Orbán hívők.

Manapság, amikor az egész világ a perzsákkal foglalkozik, a „főnök” is perzsára készül. Magyar perzsára rendelte.

Hogy a jelen szöveg elején felbukkanó „magyar fül”-re visszautaljak, lelki gyakorlatként javaslom, Szőcs Géza 1989-ben, a budapesti Magvető Kiadónál megjelent kötete fülszövegének beható tanulmányozását.

„Fülszöveg vájtfülűeknek

A fül, talán már alakjánál fogva is? gyakorta kihívja maga ellen az alantas agressziót. Vegyük például a székelyek fülét.

Ismeretes, hogy a fölkelő – és levert – székelyek közül Báthory István a szász és román segítséggel megnyert kerelőszentpáli csata után néhány urat lefejeztetett a kolozsvári piactéren. Ugyanott, ugyanakkor 34 székelynek orrát és fülét veszik. De ha igaz a kevéssé ismert legenda, a szent-páli csatamezőn – a kötelező helyszíni kivégzéseket követően – fölállítottak volt egy jókora dézsát, tudomására hozván a székelyeknek: aki levágja saját fülét és a dézsába veti, szabadon távozhat; mikor azonban a dézsa megtelt, akkor mindenkit, akinek a füle még megvan, felkoncolnak. Az ígéret nemcsak komor, de a kor szokásait tekintve, valószínű is volt. A székelyek egymást tiporva tódultak a dézsához, mert hát inkább fülüket szerették volna Kerelőszentpálon hagyni, mint fogukat. Ha igaz, még közelharcra is sor került volna közöttük: ki jusson hamarabb a dézsához. Ezzel szemben, mikor a dézsa megtelt, akkor mindenkit hazaengedtek, akár volt füle, akár nem…”

Kívánjunk tehát jó utat a „főnöknek”. Magyar felé.