Az amerikai egyesült Álmok

A kormányzattal szembeni megszólalás szabadsága (right to petition) a vallásszabadság kimondásával karöltve, az amerikai alkotmány első kiegészítése (first amendment). Megszavazása óta 1791-ben, az angol koronáról még csak másfél évtizede levált nemzet ereklyéje mindmáig.

Jelen pillanatban egy dühöngően nacionalista amerikai kormány éppen a nemzet legfontosabb szellemi örökségével fordul szembe, amikor állig felfegyverzett, golyóálló mellényes, géppisztolyos milíciájával agyonlő egy tüntetőt. Nem lelövi, hanem szétlövi, miután a fegyveresek a földre lökték és megverték. És nem az elsőt.

Nem csak a kifejezés szabadsága lett ezzel sárba tiporva, hanem az önvédelem (ennek részeként a személy és a tulajdon) ősi angolszász szabadságai is.

A megszámlálhatatlan reakció között felbukkanó fegyverbarát, rendpárti keményvonalas republikánusok, többek között a baloldali agitátornak aligha nevezhető mélyen konzervatív NRA (National Rifle Association) is érzékelik, itt már nem csak az illegális bevándorlás címkéje alatt sínylődő hontalanok a célpontok, hanem ők maguk is, mindenki, aki él és mozog, a szabad amerikai társadalom. Hiszen nem lehet tudni, hogy az az ember, ott az utcán, aki él és mozog, kicsoda. És éppen ennek a nem tudásnak az elfogadása a szabadság.

Az ICE (United States Immigration and Customs Enforcement) elfajult kormányzati erőszakszervezet. Nem véletlen, hogy nem a reguláris hadsereggel végeztetik el ezeket az azonnali kivégzésektől sem visszariadó „illegális bevándorláselleniként” megcímkézett akciókat, hiszen ami zajlik, az se nem rendvédelem, se nem honvédelem, hanem államterror. Amerikai történész barátom szerint ott ezt a szót az emberek nem ismerik. Hát most megismerhetik.

Trump kormányzása alatt minden egyes honpolgár potenciális terrorista és illegális nemzetáruló, a tizenkilencedik századvégi fasiszta bécsi polgármester Karl Lueger szavaival: „hogy ki a zsidó, azt én döntöm el”.

A The New York Times 1944, április 9-i számában Henry Wallace, az Egyesült Államok alelnöke úgy fogalmazott, hogy ha egyszer Amerikában fasizmus lesz, másként fogják hívni, például amerikanizmusnak, vagy szuper-patriotizmusnak. A Donald Trumpot körülölelő média és komment alvilág mindkét megnevezést rendszeresen használja, pedig kétlem, hogy szorgalmasan olvassák a The New York Times múltszázadi cikkeit. Nem is kell nekik, hiszen a valódi forrás ők maguk.

A korszakok és földrészek felett kezetfogó fasizmusoknak nem a megnevezése a megkülönböztető jegyük, hanem a felsőbbrendűség tudata és annak harsogása, az erő joga a jog ereje helyett.

És a fasizmus mint név alól kibújnak, mert stigma. A történelmi emlékezet miatt e szó lemoshatatlan tetoválás, át lett festve szuverenizmussá, patriotizmussá és igen, amerikanizmussá, akárcsak az antiszemitizmus, ami újabban az anticionizmus névre hallgat.

A nacionalizmus nemzetellenes, mert lehatárol és bezár egy közösséget, miközben épp a nyitottság tenné naggyá. Ahogyan naggyá is tette a huszadik századi Amerikát. A MAGA (Make America Great Again) nem naggyá tesz, hanem grandománná – nagyzol és zsugorít. Erőszakos, mert gyenge.