Mi fán terem, ki oktathatja, s egyáltalán mit? Gondolatok a színházi nevelés kötelező tantárgyként való bevezetéséről

Nemrég röppent fel a hír a román és magyar sajtóban egyaránt, hogy kötelező tantárgy lesz a színházi nevelés a romániai iskolákban. A Spotmedia cikkére hivatkozva a Transtelex is közölte a hírt, én pedig azóta sem tudok elmenni egy mondat mellett: „Az új kötelező tantárgyat csak szakképzett, vagyis színművészeti végzettséggel rendelkezők taníthatják.”

Bár kényes témának számíthat azt boncolgatni, hogy ki foglalkozhat az iskolai oktatás keretében színházi neveléssel (vagy színházpedagógiával, netán drámapedagógiával), mégis fontos volna elkezdeni beszélgetni erről. Ebből az indíttatásból született ez a véleménycikk is, amely beszélgetést, vitát kíván indítani a témáról.

Azért is tartom rendkívül fontosnak az erről való diskurzust, mert szervesen illeszkedik az Osonó-ügy által felvetett problematikához, vagyis ahhoz a kérdéshez, hogy milyen színházi képzés bizonyul megfelelőnek a középiskolai korosztály számára és hogy azt milyen képesítéssel rendelkező szakembernek kell vezetnie, és ezért lehetőséget teremt arra, hogy a beszélgetés mezejéről az aktívabb megmozdulások felé lépjünk (ezzel természetesen nem az erről való beszélgetés fontosságát és elengedhetetlenségét akarom kisebbíteni).

1. Ki oktathat?

Bár még sem az Oktatási Minisztérium honlapján, sem pedig az UNATC közleményeiben nem jelent meg hosszabb leírás arról, hogy mit is jelent az, hogy a színházi nevelés kötelező tantárggyá válik, a Spotmedia cikke a következőképpen fogalmaz: „Predarea noţiunilor de Teatru şi Artele Spectacolului va reveni exclusiv specialiştilor formaţi în acest domeniu.”

Az országban jelenleg két színházi nevelési mesterképzés működik a színi egyetem választható pedagógiai modulja mellett: pedagogie teatrală (színházpedagógia) román nyelvű mesterszak a bukaresti I.L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint Theatre in Education (színházi nevelés) angol nyelvű mesterszak a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Filmművészeti Karának román tagozata, valamint a Pszichológia és Neveléstudományok Kar német pedagógiai tagozatának együttműködésében.

Az előbbi szak kifejezetten a színművészeti és színháztudományi területről érkezőkhöz szól, az utóbbira tulajdonképpen akármilyen alapképzettséggel lehet jelentkezni (bár a leírásában ez a szak is színművészeti végzettségű emberekhez szól). Talán itt az ideje megjegyeznem, hogy jómagam a BBTE mesterképzését végeztem el 2024-ben, annak legelső, igencsak kísérleti évfolyamán.

Amit azóta is hiányolok, az az, hogy bár a színművészet és pedagógia is mélyen gyakorlati tudományág, magán a mesterképzésen erre minimális hangsúlyt fektettek. Ez pedig nemcsak ennek a mesterképzésnek problémája, hanem tulajdonképpen a teljes romániai oktatás egyik legnagyobb mulasztása.

Az, hogy kinek szólnak ezek a mesterképzések, azért is érdekes, mert tulajdonképpen a lényeg az lenne, hogy a pedagógia és színművészet, valamint színháztudomány kéz a kézben járjon, a színházi nevelés koncepciójában ugyanis ugyanolyan mértékben fontos szerepet tölt be mindkét terület.

Itt jutok el a második felvetendő kérdéshez:

2. Mit oktat, aki ezeken a képzéseken oktat? És mit tanul, aki itt tanul?

Ha megnézzük ennek a két mesterképzésnek a nevét, máris feltűnik egy különbség: a bukaresti szak színházpedagógiaként határozza meg magát, a kolozsvári pedig színházi nevelési szakként. Ezek a megnevezések hagyományosan két külön megközelítésből származnak:

• a színházi nevelés (educație prin teatru) az angolszász Theatre in Education szakkifejezés fordítása, amely oktatási célzattal készült komplex eszköztárral rendelkező előadások létrehozását foglalja magában, amelyeket a szakemberek iskolákban az osztályok aktív bevonásával mutatnak be.
• a színházpedagógia (pedagogie teatrală) a német Theaterpädagogik hagyományára alapoz, amely színházi eszközöket (drámapedagógiát) használ fel az oktatásban. Ez azt jelenti, hogy akár matematika vagy testnevelés órán is emelhet be elemeket az adott pedagógus a színházpedagógia eszköztárából.

Itt azonban muszáj picit megállnom. Mert ez egyrészt nagyon lecsupaszított kategorizálás, másrészt nem elég azt vizsgálni, hogy milyen hagyományra épít ez a két megközelítés, hanem fontos azt is felmérni, hogy mi történt a gyakorlatban ezek meghonosodása óta. Az is egy külön kutatás tárgya volna, hogy Romániában milyen színházi nevelési/színházpedagógiai törekvések léteznek, és hogy milyen típusú tevékenységek jöttek létre ezen címszók alatt. Meg az is merész részemről, hogy a magyar fogalmaknak (melyek körül ugyancsak rengeteg vita van), megfeleltettem egy román kifejezést. De fogadjuk el most ezt így a cikk folytatása érdekében.

Mivel nekem nincs tudomáson román nyelvterületen olyan kiadványról, amely a fogalmak tisztázásáról szólna, most magyarországi munkákhoz fogok nyúlni (ha van ilyen román kiadvány, örömmel várom, olvasnám!).

Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám a 2013-ban megjelent Színházi nevelési programok kézikönyve című átfogó munkájukban a következő javaslatot teszik: „azt javasoljuk, hogy a színházi nevelést és a színházpedagógiát használjuk szinonimaként”.

Valamint:

„Javaslatunk szerint a színházi nevelés / színházpedagógia tág területébe sorolható minden olyan tevékenység, amely együttesen megfelel az alábbi három kritérium mindegyikének:

1. elsődlegesen a gyermek- és ifjúsági korosztály vesz benne részt,

2. elsődlegesen pedagógiai szándéka van a tevékenység vezetőinek,

3. akik dramatikus eszközökkel és/vagy színházi tartalommal dolgoznak.”

Most vessük ezt össze azzal, hogy mit mond magáról a fent említett két mesterszak:

Színházpedagógia szak, UNATC:

„A színházi pedagógia mesterképzés azoknak a színházi és előadóművészeti szakembereknek szól, akik az oktatási folyamatba szeretnék beépíteni a művészi tevékenységre jellemző gyakorlatokat és eljárásokat. A koncepció középpontjában a pedagógus művész áll, vagyis egy olyan művész, aki képes pedagógiai célok mentén szakműhelyeket tartani, illetve oktatási céllal rendelkező színházi előadásokat létrehozni, elsősorban a fiatalok, pontosabban a kamaszkor előtt álló és a serdülő korosztály számára. A színházi pedagógus a közönség oktatása és képzése céljából felkészítést kap nem csak az oktatási környezetben való tevékenységre, de a művészeti és kulturális intézményekben végbemenő, kulturális beavatkozásként értelmezhető projektekre is.

A képzés a hallgatók számára biztosítja az ahhoz szükséges ismereteket és kompetenciákat, hogy iskolákban és a közösségben színházi oktatást folytassanak, vagy kreatív művészeti tanácsadóként dolgozzanak a köz- és magánszférában, valamint egyéb olyan tevékenységek keretében, amelyek színházi pedagógiai szakértelmet igényelnek.” (Adorjáni Panna fordítása)

Színházi nevelés szak, BBTE:

„A színházi nevelés mesteri program elméleti ismeretek valamint szakmai és transzverzális készségek elsajátítását teszi lehetővé többirányú karrierlehetőséget nyújtva végzőseinknek. Lehetőségük nyílik választani színházi nevelés vagy a színházpedagógia szakmák között, továbbá dolgozhatnak oktatási és kulturális intézményekben közösségi művészekként is. A program keretén belül szerzett készségekkel a hallgatók képesek lesznek akár a hagyományos középiskolai oktatás alternatív tanterveit is újragondolni.

A tantervet az alternatív oktatási modellek figyelembevételével állították össze és ennek köszönhetően testreszabható. A program a színházi diplomával rendelkezőknek és azoknak szól, akik más területén dolgoznak, és készségeiket az alkalmazott színházi technikák segítségével kívánják fejleszteni a kommunikációs, szervezési és koordinációs folyamatokban. A képzést a színház, a pedagógia, a kreatív írás és a személyiségfejlesztés területén dolgozó szakemberek biztosítják. A program a tananyagépítés elemeit személyiségfejlesztő technikákkal, színházi módszertannal és kutatással bővíti, míg a színházi nevelés területén dolgozó szakemberek képzésére összpontosít.”

Nohát ember legyen a talpán, aki ezeket szét tudja szálazni.

Ehhez érdemes elolvasni még pár fogalommagyarázatot, ezeket ugyancsak Cziboly–Bethlenfalvytól vettem kölcsön:

„A színházi nevelési / színházpedagógiai program olyan, a színházi nevelés és színházpedagógia körébe tartozó tevékenységforma, amely

• elsődlegesen a köznevelésben érintettek számára készül,
• előadás vagy jelenetsor van benne, amely épülhet az önkifejezés bármilyen verbális és nonverbális műfajára (pl. prózai színház, báb- és figurális színház, tánc- és mozgásszínház, zenés színház, cirkusz, performansz, stb.),
• pedagógiai célja van az alkotóknak,
• a résztvevők a program során annak menetét érdemben befolyásoló, vagy az abban történtekre érdemben reflektáló, nyílt interakciókban vehetnek részt,
• megismételhető, minden alkalommal különböző csoportoknak játszott programok.”

Tulajdonképpen mindkét mesterképzés magába foglalja (legalábbis a leírások alapján) nemcsak a Cziboly–Bethlenfalvy által meghatározott színházi nevelési program, de egyéb, az alkalmazott színház tágabb körébe sorolható olyan műfajokat is, mint a szociális vagy közösségi színház, a drámapedagógia, színházi tréning stb. Sőt, a BBTE képzésén például pszichodráma workshopunk is volt, ami bár nagyon jó gondolat, nem biztos, hogy helye van a képzésen – de ez már egy másik cikk témája lehetne.

És itt a bökkenő:

Így ránézésre – meg saját tapasztalataim alapján – egyik képzés sem tudja, hogy mit is szeretne oktatni, mire is készít fel.

Mielőtt még továbbvinném ezt a gondolatot, szeretném megjegyezni, hogy nagyon fontosnak és jónak tartom azt, hogy ezek a szakok léteznek. Viszont még fontosabb lenne az, hogy tisztázódjon, mi is a szerepük, küldetésük. Valamint az, hogy mindkét szak felismerje: nemcsak színházi kompetenciák, sem nemcsak pedagógiai felkészültség kell ehhez, hanem mindkettő. Meg egy nagyadag önismeret, terápia, szupervízió, amit az oktatás keretében szakemberek végeznek el.

És akkor itt visszatérek az első kérdésemhez, s még meg is toldom kicsit:

3. Ki oktathat? Javaslat irányelvekre, beszélgetésindító

Azt hiszem, nem kell különösebben felelevenítenem az olvasók számára az Átlátszó Erdély cikkét, amely az Osonó színházműhelyben és a Plugor Sándor Művészeti Líceumának drámatagozatán elkövetett abúzusokat, hatalmi visszaéléseket tárta fel.

Most nem a tényfeltáró riportot vagy magát a történetet szeretném boncolgatni, hanem arra szeretnék kitérni, hogy miért fontos és miért nem mindegy, hogy ki oktat iskolában, ki foglalkozik színházi neveléssel, milyen felkészültséggel kell rendelkeznie és milyen védőhálónak kellene körülvennie tulajdonképpen minden pedagógust. Nem elég feszegetni tudni a határokat, hanem tisztában kell lenni egyrészt a saját kompetenciahatárainkkal, másrészt azzal, hogy mi számít egy adott helyzetben határátlépésnek. Mikor és hogy használok bizonyos gyakorlatokat, melyik diákom mit igényel, milyen odafigyelést, megtartást? Mik azok a kérdések, amiken nekem, facilitátorként/pedagógusként/színházpedagógusként/színházi nevelési szakemberként dolgoznom kell?

Ezek olyan alapvető kérdések, amelyek tisztázása nélkül nem beszélhetünk arról, hogy milyen végzettség szükséges ahhoz, hogy valaki színházi nevelést/színházpedagógiát oktasson iskolában.

Ahhoz, hogy az oktatás biztonságos, hasznos és méltányos legyen, rengeteg mindennek kell változnia országunkban. Erről személyes és szakmai körökben is sokat beszéltünk, beszélünk. Ahhoz, hogy egyáltalán elkezdődhessen egy jó irányba mutató változás, teljesen át kell dolgozni azt az oktatási rendszert, amely jelenleg működik. Erről is rengeteg szó esik.

Arról is sokat beszélünk, hogy válságban van a művészeti oktatás, és ez nagyban hozzájárul a kultúra és művészet jelenlegi helyzetéhez és megítéléséhez az országunkban.

Meg arról is sokat háborgunk, hogy már megint jönnek az „oktatási reformok”, amelyek mögött semmilyen átgondoltság nem látszik.

Én őszintén örülök annak, hogy a színházi nevelés kötelezővé válik az iskolákban, ahogy annak is, hogy a képzőművészet és zene is hasonló figyelmet kap. Nemcsak azért fontos, hogy a színház népszerűsítése egyúttal a közönségszervezés teret kapjon, hanem a művészeti oktatást illető, fent már említett szempontok miatt is. Abban is rendületlenül hiszek, hogy művészeti eszközök segítségével igazán szépen meg lehet tanulni a világra és egymásra való odafigyelést.

Annak viszont nem örülök, hogy megint átesünk a fejünkön, és először bevezetünk valamit anélkül, hogy kidolgoznánk, ki mit és hogyan oktat majd.

Ahhoz, hogy valaki iskolában oktasson, egy alapképzés mellett elvégzett ún. „peda-modul” nem elég. Legalábbis jelenlegi formájában biztosan nem.

Ahhoz, hogy valaki színházi neveléssel foglalkozzon, egy színművészeti vagy egy pedagógiai végzettség nem elég, sem kizáró ok nem lehet.

Ahhoz, hogy a színházi nevelés/színházpedagógia iskolában biztonságos keretek között működjön, szükség van:

Olyan képzésekre, amelyek pontosan tudják, hogy mit oktatnak, mire készítenek fel. Nem elég, hogy egy hatalmas ernyő alá minél több mindent begyömöszöljünk, hogy lehetőleg minél több lehetősége legyen annak is, aki oktat, és annak is, aki tanul.

Olyan szakmai hálóra, amely segít kidolgozni egy módszertant, programot, amely meghatároz bizonyos irányelveket, s ezzel teret enged a játéknak is.

Egy jól átgondolt fogalomtárra, hogy értsük, hogy mivel is foglalkozunk.

Szakmai szupervízióra, odafigyelésre, szakmai kibeszélő közösségre, terápiás körökre, hogy ne történhessenek visszaélések, sérülések.

Párbeszédre, valamint arra, hogy mindazok, akik színházi neveléssel/színházpedagógiával meg úgy egyáltalán oktatással foglalkozunk, beleszólhassanak abba, ahogy az erről való törvénykezés, a kerettantervek kidolgozása, módszertanok lefektetése hogyan történik.

4. Záró gondolatok

Ez a cikk itt most egy meghívás: beszélgessünk, írjunk arról, hogy milyen legyen a színházi nevelés/színházpedagógia az iskolákban. És azon kívül.

Őszintén örülnék annak, ha beszélgetni, majd szerveződni tudnánk, beleszólnánk abba, hogyan dolgozzunk.

Végül pedig szeretném itthagyni a Színháznevelés.hu oldal tudástárát, amely számomra kiindulópont volt a fogalmi rendszerek használatában.

Köszönet Adorjáni Pannának és Hatházi Rebekának az olvasószerkesztésért, valamint Kocsis Tündének a beszélgetésért!