Simion és Viktor: egy kézfogás margójára

Tihanyban kellemes a levegő, az Apátság gyönyörű, a kereszténység meg épp újra felfedezés alatt áll – legalábbis Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a napokban a felújított bencés apátság és a mellette épült zarándokház átadásán mondott ünnepi beszédet, de a várakozásokkal ellentétben nem csupán kövekről, ívekről és freskókról szólt, hanem – mintegy mellékesen – a román elnökválasztásról is.

Pontosan nem mondta ki, hogy kire kéne szavaznia a romániai magyaroknak, de ha valaki ezek után is tanácstalan, az valószínűleg nem a retorikai árnyalatokra, hanem a horoszkópra alapozva dönt. Orbán ugyanis teljes mellszélességgel azonosult George Simion keresztény Európáról szóló nyilatkozatával, és azt mondta – idézzük, mert megérdemli –: „Teljesen egyetértünk.”

A hallgatás művészete

Formálisan persze elhangzott a kötelező diplomáciai mondat is: „Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe.” Ami nagyjából olyan, mintha valaki egy házibuliban azt mondaná, hogy ő ugyan nem pletykál, csak elmondja, hogy a Jani lefeküdt a Zsuzsával, de ne haragudjunk, ő ebbe nem akar belefolyni.

Aki nem ismeri George Simion politikai portfólióját, annak elég annyi, hogy a székely zászlót legszívesebben autópálya-felújításra darálná le, az autonómiáról pedig akkor hajlandó beszélni, ha az román nemzeti egységre vonatkozik. Simion az, aki az „Erdély román föld” típusú szlogeneket nemcsak magán viseli, hanem közpolitikai javaslatként is komolyan veszi.

És most ehhez Orbán Viktor – Tihany lankái közt, szakrális háttérrel – szimbolikus támogatást csomagolt. A mondat, hogy „számítanunk kell egymásra a kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben”, Simionnal együtt említve, nem más, mint egy politikai szentté avatás félideje.

A romániai magyarok üzenete

Joggal merül fel a kérdés: ki nevében beszél Orbán? Mert nem tűnt úgy, hogy egyeztetett volna az RMDSZ-szel, vagy más határon túli magyar érdekképviselettel. És főleg nem azokkal a romániai magyar választókkal, akiknek a hátán Simion éveken keresztül szántotta fel a politikai nagyszántót.

A miniszterelnök hallgatása éppen ott a leghangosabb, ahol az érzékenység a legnagyobb: egy szót sem ejtett a magyar kisebbség jogairól, sem arról, mit gondol Simion korábbi magyarellenes megnyilvánulásairól. Helyette jött a jól ismert uniós jelszócsomag: szuverenitás, kereszténység, nemzetállamok Európája. Csak hát ezt Kolozsváron kicsit másképp értik, mint Tihanyban.

A geopolitikai realizmus ára

Persze lehet azt mondani, hogy Orbán Viktor nem naiv. Tudja, hogy a romániai magyarok jogai nem Simion szívügye, de azt is tudja, hogy a régiós szuverenista hálózat építése szempontjából hasznos lehet egy baráti román államfő – még akkor is, ha annak a barátsága inkább irányba mutat, mint kézfogásba torkollik.

De az ilyesfajta geopolitikai realizmusnak ára van. Azt az árat pedig rendszerint nem Budapesten fizetik meg, hanem Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán. Ahol a szavazó fülkében egy pillanatra majd meg kell állni, és eldönteni: lehet-e egy magyarellenes retorikát használó jelöltre szavazni csak azért, mert Budapestről rámosolyogtak?

Keresztény Európa, de kinek?

A keresztény Európa szépen hangzik, csak nem mindegy, ki ért egyet benne kivel. És nem mindegy, hogy a nemzetek Európája vajon számol-e a kisebbségekkel, vagy csak dísznek teszi őket a zászlórúdra, hogy aztán elfeledje őket, amikor eljön a kampányidő.

Orbán Viktor most egyértelművé tette, hogy számára az ideológiai rokonság fontosabb, mint a nemzeti kisebbség történelmi érzékenysége. És ha ez így van, akkor nem Simion a probléma – ő csak önazonos. A kérdés inkább az: ki képviseli ezután a romániai magyarokat, ha már a magyar kormányfő sem?