Nem George Simion győzött, hanem a román politika (és az RMDSZ) bukott meg

A 2025-ös romániai elnökválasztás első fordulója után nem George Simion sikeréről kell beszélnünk, hanem a politikai elit teljes csődjéről. Egy populista, nacionalista szólamokat puffogtató figura, akit pár éve még vállalhatatlan szélsőségként kezeltek, ma 40 százalék feletti eredménnyel áll az élen. Ez önmagában tragédia, de az igazi dráma az, hogy ez az eredmény nem meglepő. A román társadalom három évtizede vár valakit, aki legalább valamit mond. Most elhitték, hogy Simion az.
Egy állandóan magát újratermelő rendszer
Románia rendszerváltása után gyorsan kialakult egy zárt politikai kaszt, amely minden szín alatt ugyanazokat a módszereket alkalmazta: lojalitás előnyben, szakértelem háttérben. Kormányváltások jöttek-mentek, de a rendszer, amelyet a korrupció, a protekcionizmus és az állandó kampányüzemmód tartott fenn, változatlan maradt. A választók – joggal – elvesztették a hitüket a pártokban, az intézményekben, és végső soron a demokráciában is.
Ebből a kiábrándultságból emelkedett ki George Simion – nem alternatívaként, hanem következményként.
Az RMDSZ – aki nem tanul, az bukik
És akkor nézzünk szembe a kellemetlenebbik igazsággal: az RMDSZ sem kivétel. Sőt, az elmúlt években a kisebbségi magyar képviselet kifejezetten elidegenítette saját közösségét. Az RMDSZ ma egy olyan párt, amely nem hallgat azokra, akik jót akarnak neki. Nem hallgat az értelmiségre, nem hallgat a független hangokra, nem hallgat még a saját közössége panaszaira sem. Mennek a fejük után, mintha örökös felhatalmazásuk lenne, mintha nem választók, hanem alattvalók szavaztak volna rájuk.
Minden jóindulatú kritika „fanyalgás”, minden külső ötlet „ártatlan rombolás”, minden ellenvélemény „árulás”. Az RMDSZ-t ma egy szűk vezetői kör uralja, amelyik a lojalitást többre tartja a tehetségnél, a kapcsolati hálót a politikai érzéknél. A hatalomért cserébe bárkivel összeállnak, akár olyan erőkkel is, akik később szemet hunynak Simion gyűlöletbeszéde fölött. És amikor jön a baj – például a Simion-jelenség –, akkor döbbenten néznek körbe: „Mi történt?”
Az történt, hogy évek óta nem akartak szembenézni a valósággal. Nem vettek tudomást róla, hogy az emberek csalódottak, nem hallották meg a saját közösségük vészjelzéseit. Simion felemelkedése ezért nem csak a román elit kudarca, hanem az RMDSZ történelmi hibája is.
Erdély is veszélyben
Az AUR párt és Simion nem rejtette véka alá a kisebbségekkel szembeni álláspontját és mégis az RMDSZ nem volt képes megfelelő választ adni erre. Sem politikailag, sem kommunikációsan. Nem sikerült mozgósítani az erdélyi magyarságot sem, mert a közösség is érzi: nincs már valódi képviselete. Az RMDSZ túl sokszor állt rossz oldalon. Most itt az eredmény: egy olyan Románia képe, ahol egy Simion-féle elnök már nemcsak gondolatkísérlet, hanem nagyon is reális lehetőség.
Választás vagy végjáték?
A második fordulóban még meg lehet állítani Simiont. Nicușor Dan technokratikus, visszafogott, polgári alternatívát kínál. De a kérdés nem az, hogy ő nyer-e. Hanem az, hogy a választás után ki fog végre őszintén szembenézni a valósággal. Mert ha ez elmarad, ha mindenki folytatja ott, ahol abbahagyta, akkor nem Simion lesz a kivétel, hanem az új norma. És ez már nemcsak Romániának, hanem a kisebbségeknek, az EU-nak és minden józan embernek is súlyos következményekkel jár.
A történelem néha kiabál. Most épp azt üvölti: Ébredjetek!
Ez egy véleménycikk, amely a szerző álláspontját tükrözi. A Transtelex célja, hogy teret adjon a közéleti párbeszédnek, több szempont mentén mutassa be a világot, és gondolkodásra ösztönözze olvasóit.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!