Magyarország és Románia az új világrendben

Orbán magyar miniszterelnök a tavalyi tusnádfürdői táborban bejelentette, hogy az orosz-ukrán háború után ötszáz éve nem tapasztalt világrendszerváltozás jön, a következő évtizedekben vagy akár évszázadokban Ázsia lesz a világ meghatározó központja.

Lehetséges, hogy nemcsak Trump győzelmét érezte meg, de azt is, hogy a 45. amerikai elnök elfordul a NATO-tól, az európai demokráciáktól, és összeáll Putyin orosz elnökkel? Hogy jön egy új Molotov-Ribbentrop paktum, csak most nem Lengyelország és a balti köztársaságok lesznek az áldozatok, hanem Ukrajna, és talán Moldova?

A jelenleg megrendült világrendszer a II. világháború után alakult ki. 1947-48-ban legördült a Vasfüggöny, Sztálin Európa keleti felét bekebelezte és ott kommunista rendszert hozott létre. Megkezdődött a hidegháború. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a korszak mennyi szenvedést hozott a szovjet blokk népei számára. Csak a NATO 1949-es megalakulásának köszönhető, hogy a hidegháború nem ment át atomháborúba. Azután 1989-90-ben azt hittük, hogy vége a kétpólusú világnak, egy új világtörténelmi korszakba értünk. Ahogy Baker akkori amerikai külügyminiszter mondta, Vancouvertől Vlagyivosztokig egy demokratikus világ jön létre. Nem a Pax Americana hanem a Pax Democratica. Lehet, hogy 2025-ben a világtörténelem új szakaszba lép?

Talán még azok sem tudják igazán felfogni, hogy az elmúlt két héten mekkora változás történt, akik követik a világpolitika eseményeit. Az Egyesült Államok elnöke fölhívta telefonon a nemzetközi jogot és saját aláírt ígéreteit megsértő, három évvel ezelőtt Ukrajna ellen teljes körű háborút indító Oroszország elnökét, és fölajánlotta támogatását az orosz agresszió céljai eléréséhez. Ezt tetézve a hősies önvédelmi harcot folytató Ukrajna elnökét a Fehér Házban sértegette és kitessékelte az ovális tárgyalóteremből. „Jött egy ember, akin nem volt öltöny. Fogadta őt két öltöny, amiben nem volt ember,” olvasom.

Trump már az előző elnöksége alatt is mondott olyanokat, hogy a NATO-ra nincs szükség, meg ha szövetségesei nem fizetnek eleget, akkor nem fogja érvényesnek tekinteni a NATO ötödik cikkelyét, a tagok kollektív védelmét, ami eddig minden potenciális támadót elrettentett. Az atlantizmus, az észak-amerikai demokráciák és a nyugat-európai demokráciák szövetsége formálisan ugyan megvan még, de amiket az Egyesült Államok elnöke mond, az gyakorlatilag megtagadása nemcsak Ukrajna további támogatásának, hanem a NATO-nak is.

Egy olyan hárompólusú világrendszer kialakulásával fenyeget, mint amit George Orwell híres disztópiájában, az 1984-ben megjósolt: lesz egy magányos Egyesült Államok, ami azt hiszi, hogy erősebb mindenki másnál, már létezik „a gonoszok tengelye”, Kína, Oroszország, Észak-Korea és Irán együttműködése, és harmadikként velük szemben áll a demokráciák világa.

Kérdés, hogy Közép-Európa, jelesül Magyarország, hová fog tartozni.

Az első megdöbbenésből fel kell ocsúdni. Én soha nem temettem a Nyugatot, mint ahogy a magyar miniszterelnök teszi. Trump arra készteti Európát, hogy álljon a sarkára. Akármennyire le szokták sajnálni az elmúlt évek európai politikusait, azért ők józan, tájékozott, felelősen gondolkodó emberek. Én nem az európai demokratikusan megválasztott kormányok magatartásáért aggódom elsősorban, hanem hogy mennyire fogják őket támogatni a választók. Kitartanak-e, felfogják-e azt, hogy mi a tét, azt, hogy ha ők és az utódaik békében akarnak élni, akkor most áldozatokat kell vállalni, fegyverkezni kell. Ellen tudnak-e állni a külső, elsősorban orosz propagandának, és az annak felülő, felelőtlen politikusoknak? Bízom benne, hogy valamennyi európai demokrácia képes lesz felnőni a feladathoz, és megerősödik az az egység, ami tulajdonképpen az orosz agresszió révén már létrejött. Európa egy gazdag földrész, képes arra, hogy magát megvédje, még Amerika nélkül is. Van brit és francia atomfegyvere, ez elhelyezhető Németország mellett akár Lengyelországban is. Képes jelentősebb hadi kiadásokat vállalni, s ez még jó hatást is gyakorolhat a gazdaságára. Rácz András, az ukrajnai háború egyik elsőszámú szakértője joggal írja a Facebookon, hogy „siránkozás helyett Európának alkalmazkodnia kell ehhez az új helyzethez, aki pedig ezt akadályozza, annak nem lesz helye az európai biztonsági rendszerben.” Kifejti, hogy kormányközi alapon kialakulóban van az Európa biztonságáért (ideértve Ukrajnát is) tenni hajlandó országok szövetsége. „Nem EU-s keretben, mert a rendszeres magyar, eseti szlovák, ciprusi vétó vállalhatatlan kockázatot jelent. Ugyanezért nem is a NATO lesz a fő keret. A kontinens együttműködni hajlandó országai, kiegészülve olyan szövetségesekkel, mint Kanada, bizonyos ügyekben Ausztrália, Új-Zéland, valami újat dolgozhatnak ki. Egy ilyen szövetségben van erő, hiszen a brit és francia nukleáris védőernyő, a német, norvég, svéd, brit és más, gazdag nemzetek katonai és pénzügyi hozzájárulása, a nagy létszámú és jól felszerelt török, finn és lengyel hagyományos haderők, a baltiak, románok, bolgárok tudása az orosz állam és hadsereg működéséről, mind érték. Mindez persze pénzbe fog kerülni. De biztosan nem lesz olyan drága, mint az orosz fenyegetésnek való behódolás lenne.”

Nagy kérdés, hogy mi, magyarok (a Duna mindkét oldalán) és a szlovákok, hol leszünk ebben a világban? Lehet, hogy lesz egy új vasfüggöny, és annak a keleti, rossz oldalán találjuk magunkat?

Az elmúlt hetek, hónapok azt igazolják, amitől én már évek óta tartottam, hogy Magyarország gyakorlatilag szövetséget váltott. Formailag még nem, de ha a retorikát, a kormánymédiát figyeljük, akkor Brüsszel az ellenfél és nem Oroszország fenyeget.

Most már Szlovákia kormánya is Orbánt utánozza. Nagyon fontos, hogy mit hoznak az idei választások Csehországban. Még szerencse, hogy Lengyelországban, amely egymagában is népesebb és erősebb, mint egykori visegrádi társai, egy olyan kormány van, amely élesen szemben áll a Putyin-barát politikával. Most vasárnap Londonban, 16 demokrácia, a NATO és az EU találkozóján nem volt ott sem a magyar, sem a szlovák kormány képviselője. Érthető, ahogy akikben nem lehet megbízni, azokat kihagyják az Ukrajnát is magába foglaló Európa összefogásából.

Az utolsó kétszáz évben a románok népességben és területben messze megelőzték a magyarokat. Lehet fanyalogni a román diplomácia ügyes helyezkedésén, de meglett az eredménye. 1990-ben ugyanúgy nézett ki, hogy Magyarország tekintélye fölívelt, liberális demokrácia lett, Romániát pedig magukat kommunistából nacionalistává átfestők vezetik, de mára ez teljesen megfordult.

A Transtelexen írtam 2023. május 16-án: „Románia is jól kihasználja az ukrán háborút, annak elhúzódását. Érdemi támogatást nyújt Ukrajnának, miközben elmélyíti katonai együttműködését a NATO-val és annak vezető hatalmával. Az Egyesült Államok, illetve a NATO második legfontosabb kelet-európai partnerévé vált, és az Európai Unió támogatásaival gazdasága is egyre jobb képet mutat. Formálódik a szoros kapcsolat Lengyelország, Ukrajna és Románia között, ez tovább fogja növelni e három ország európai súlyát és befolyását.” Ugyanitt 2024. augusztus 12-én: „Magyarország elszigetelődése, külpolitikai térvesztésének mértéke súlyos. Szövetségeseink bizalmatlansága erősödik, a Visegrádi Együttműködés, Antall, Havel és Walesa öröksége, romokban.” Végül 2024. november 29-i cikkemben: „Románia, csakúgy mint Magyarország, ma frontország, határos a függetlenségéért az orosz agresszió ellen hősies harcot folytató Ukrajnával. Történelmük során mind a románok, mind a magyarok sokszor voltak az orosz nagyhatalmi törekvések áldozatai. A rendszerváltozás tette lehetővé, hogy a jólétünk esélyét hordozó EU és a függetlenségünket garantáló NATO tagjai legyünk. Miközben a mai magyar kormány, szövetségeseitől elfordulva, egyre nyíltabban a Kelet autokráciái mellé áll, Románia az euro-atlanti világ fontos és megbízható tagja.” És akkor jött a váratlan fordulat, a romániai elnökválasztás első fordulójában a nyíltan Putyin-barát, a két világháború közti szélsőjobb, az antiszemita és magyargyűlölő Vasgárda nézeteit idéző Georgescu végzett az élen. Erre novemberi írásomban úgy reagáltam, hogy „esetleges győzelme, tetézve a soviniszta szélsőség jó szereplésével a december 1-jei parlamenti választásokon, Romániát rossz útra terelné, sőt könnyen tragikus helyzetet eredményezne dél-kelet Európában. Újabb utat nyitna az autokratikus Oroszország számára az EU, a Nyugat felé, annak ellenében: oroszbarát kormány van Szerbiában, Bosznia szerb tagköztársaságában, és Észak-Macedónia is erre fordult a legutóbbi választások eredményével.”

Nagy egyetértéssel olvastam a budapesti Népszava március 1-jei számában Markó Béla „Vadnyugati üzenetek” című elemzését, ami rímel fenti gondolataimra. „Úgy tűnhetett mostanáig, hogy Románia a Ceaușescu-diktatúra hendikepje után osztályismétlőből éltanulóvá tornászta fel magát a térségben. Van ebben némi túlzás, de tagadhatatlan, hogy az alapvető társadalmi konfliktusokat, példának okáért az etnikai problémákat fokról fokra rendezni próbálták a kilencvenes évek közepétől az egymást követő román kormányok, amelyekben több alkalommal ott voltak az RMDSZ miniszterei is…. Az RMDSZ ezekben a hónapokban úgymond a jó oldalon állt. Akkor is, amikor belépett az új kormányba, és akkor is, amikor Crin Antonescu jelölését támogatta. Csakhogy mindez paradox módon egyre inkább ütközik Magyarország szuverenista, az EU szétesését vizionáló politikájával.”

Várható, hogy a románok jó politikai ösztöne felülkerekedik, és Georgescu így vagy úgy, de el fog tűnni a süllyesztőben, még akkor is, ha Trump köreinek tetszik.

Mind Románia, mind Magyarország jövőjére nézve nem az Egyesült Államok jelenlegi politikája lesz a meghatározó, hanem az EU, a „coalition of the willing,”a londoni tizennyolcak magatartása. Két világháborúban Románia próbált helyezkedni, és a végén jól jött ki belőle, Magyarország pedig mindent elveszített. Most egy újabb tragédia felé halad?