Nem csoda, hogy kelendő az aranyalma

A választások a demokrácia gyümölcspiaca, természetes, hogy az a tetszetősebb a népnek, ami szép és fényes. Haragudhatunk rájuk, de Simion, Șoșoacă, Georgescu és társaik csak haszonleső kofák, akik rájöttek erre. Hogy a népnek ez tetszik, ez kell, nem olvassa a címkét. Nem tudja és nem is érdekli, hogy valójában Oroszországból, Kínából és a Trump-féle Amerikából importálják a márfát, itt csak átcsomagolják szépen nemzeti színekbe.

A szélsőjobbnak mondott, de valójában simán populista AUR, az SOS, a POT azért törhetett előre, mert meglátták a piaci rést. Az ízetlen import aranyalmák azért bukkanhattak fel, mert a kínálat eleve gyatra volt, és a nép ráunt a megszokott hazai termékekre.

Kell a halálnak az ütött-kopott, kukacos alma, ha ott a polcon a szép golden!

Az aranyalma megjelenése csupán piaci válasz mindarra, ami rosszul működik ebben az országban. Válasz arra, hogy millióknak nem hozta el sem a rendszerváltás, sem az uniós csatlakozás a remélt jólétet – még ha ez illuzorikusnak is tűnhet. Hogy a választott vezetők folyamatos politikai és gazdasági válságnak tették ki a népet, mert inkompetensek voltak vagy a saját ambícióik fontosabbak voltak számukra. Hogy az emberek jelentős része még mindig nem fér hozzá az – elvileg ingyenes – oktatáshoz, egészségügyhöz, kultúrához. Hogy nem mondták el ennek a népnek elégszer, hogy a demokrácia nem csak a szabad választásokról szól, hanem igazságos piacról, méltányos közéletről, sajtószabadságról, civil szerepvállalásról, és a hátrányos helyzetű személyekkel vagy éppen a háborúzó szomszéddal való szolidaritásról is, többek között.

Az aranyárusok tulajdonképpen azt ígérik, hogy a nyugati jólét lehetséges a nyugati demokrácia nélkül. Hogy zéró erőfeszítéssel, zéró alkalmazkodással is lehetünk újra nagyok, csak vissza kell térnünk az ősi gyökerekhez, és újra függetlenek kell legyünk – pont azoktól – az európai és globális szövetségektől, amelyhez olyannyira tartozni akartunk még alig néhány évtizede. Avagy: nekünk ne mondja meg senki, hogyan vezessük az országunkat.

Ismerős valahonnan?

Az aranyalma, ha nem lenne román csomagolásban, minden bizonnyal az erdélyi magyarok körében is sokkal nagyobb népszerűségnek örvendene.

Hát hogyne kívánná meg a magyar ember az aranyalmát, ha ugyanazzal a szöveggel reklámozzák, mint hosszú évek óta az igen kedvelt magyar narancsot.

Hiába mondja a fogyasztóvédelem, hogy savanyú, mert már annyira rákapott a nép, hogy édesebbnek érzi a cukornál is. A tiltott gyümölcsöt pedig csak jobban kívánja az ember. Minden intő szó ellenére, úgy tűnik, az aranyalmát is meg kell hogy kóstolja pár millió ember, hogy megtapasztalja: belül tényleg mű, vizes vagy rothadt. Hogy ezt belátja-e majd magának, az már más kérdés.