Iszapdíjazás

Nincs előttem a könyv, de Gálfalvi György valamelyik kötetében olvastam. A Szekuritáté behívja, az egyik tiszt megüti, ő visszaüt. Rettenetesen megverik. A szerzői kommentár: „Most felálltam, megittam egy pohár vizet.” Az emlék annyi év után is iszonyú súllyal nehezedik az elbeszélőre.

Méhes György nem vallott besúgó múltjáról. Neki is nehéz volt talán, vagy talán nem is feszítette semmi – már nem fogjuk megtudni.

Csak az derült ki, hogy a Szekuritáté beszervezte, és ő lelkesen és nem mindig önzetlenül jelentett.

A „lebukásokat” és „kiderüléseket” soha nem szerette a romániai magyar társadalom egy része. „Kit érdekel”, „megláttalak volna a helyében”, „nekem úgy is nagy költő marad” és más ilyenek hangzottak el, de tulajdonképpen minden kijelentés azt jelentette: hagyjuk ködben a múltat.

Annál is furcsább ez is meg a vallomások elmaradása is, mert az a nemzedék még közösségben gondolkodott, vagyis abban, hogy életünk mindenkire tartozik. Ezért kellett az életeknek makulátlanoknak maradniuk – ha innen nézzük, már nem is furcsa egyáltalán. Ha nem makulátlan az élet, elhallgatunk vagy kimagyarázunk valamit, és máris makulátlanná válik.

Ez a viszonyulás hihetetlenül szubjektívvé tett mindent: voltak olyanok, akiknek mindent megbocsátottak, és olyanok, akiknek semmit. A társadalomban az elnézés iszapja terjengett: nem beszéltük meg, de feloldoztuk, aki elkövette.

Így egyre nehezebb bármit is megfogalmazni. „Mindenki” elfogadott dolgokat, félrenézett bizonyos esetekben, „senki” nem szögezhetett le semmit.

Méhes Györgyről a fia szorgalmazására monográfia született, Kossuth-díjat kapott, díjat neveztek el róla. Úgy viszonyulnak hozzá, mint egy olyan íróhoz, akinek mindez kijár. De már a monográfia sem az, aminek mondják: nem egy életmű tisztességes elemzése, hanem egy kötetnyi prózában írt óda az életműről.

Méhes György, az eset, vagy minek nevezzem, annak a terjengő iszapnak a szimbóluma, amelyről fentebb beszéltem, a semmiről nem beszélünk alaposan és semmit nem értünk meg teljesen kultuszának jelképe. Így már nem is mindenki számára visszataszító – nem is az, ami vele, hanem ami általa történik.