Az ukrajnai háború és a magyar-román kapcsolat

2023. május 16. – 17:42

Az ukrajnai háború és a magyar-román kapcsolat
Ukrán katonák rakétát lőnek ki az orosz csapatok irányába, 2023. máj. 13-án – Fotó: Stringer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Kevesen gondolnák, hogy a lengyel-ukrán viszony sokban hasonlít a magyar-román viszonyra. Pedig a történelemben Lengyelország, azaz a Rzeczpospolita, a lengyel-litván unió (1569-1795) valaha jóval nagyobb volt, mint ma, csakúgy, mint a Trianon előtti Magyarország. Része volt a mai Ukrajna nyugati fele, Lwóv/Lviv (Lemberg) központtal, egészen a Krímig. A nemesi vezetőréteg Lengyelországban lengyelül beszélt, ahogy Erdélyben magyarul. Galíciában is kevert volt a népesség, a litvánt és az ukránt főként a parasztok beszélték, ahogy Erdélyben a románt is az általuk lakott falvak. A Lengyelország felosztása nyomán Ausztriához került Galícia 1867, a magyar kiegyezés révén jelentős autonómiát kapott; a politikai vezetés jórészt a lengyel arisztokrácia és nemesség (szlachta) kezében volt.

Az erősödő nemzeti tudat mind jobban szembeállította egymással a lengyeleket és az ukránokat, csakúgy, mint Erdélyben a magyarokat és a románokat. Az 1918 végén föltámadó Lengyelország vezetője, Pilsudski marsall, egy lengyel-litván-ukrán föderációt szeretett volna létrehozni, de a nemzeti függetlenség vágya erősebb volt, mint egy többnemzetiségű nagyhatalom lehetősége. A lengyel-szovjet háborút lezáró rigai béke (1921) által létrehozott Lengyel Köztársaságnak alig 70 %-a volt lengyel, az ukránok száma megközelítette az 5 milliót, a belaruszok másfél milliója mellett pedig a külön számolt zsidók 2,7 millióval a lakosság 8,5 % -át tették ki.

Nagy-Romániában is a románok aránya csak 72 % volt, 9 % magyarral, valamint 5-5 % némettel és ukránnal.

Ismert, hogy a Molotov-Ribbentrop paktum alapján Lengyelországot (a szovjet népbiztos szerint „a versailles-i szerződés torzszülöttje”) ismét felosztották, Kelet-Lengyelországot bekebelezte a Szovjetunió. Kevéssé ismert, hogy az 1941. júniusi német támadásig erről a területről másfél millió lengyelt (köztük zsidókat) embertelen körülmények között deportáltak Szibériába, felük elpusztult.

A német-szovjet háborúban a mai Ukrajna hadszíntérré változott, óriási emberi és anyagi veszteségeket szenvedett el. 1942-44 között az ukrán nacionalista gerillák (UPA, Bandera vezetésével) egyszerre harcoltak a németek, a szovjetek és a lengyelek ellen. Közel százezer lengyelt gyilkoltak meg „az etnikai arányok javítása” érdekében. A háború végén a szovjet hatóságok a Lengyelországtól annektált területről a nyugatra tolt Lengyelországba telepítették ki a maradék lengyel lakosságot. 1944 után Erdély etnikai arányai is jelentősen megváltoztak, a román kormányok a szászokat és a svábokat kiszolgáltatták a Szovjetuniónak, maradékukat pedig eladták Nyugat-Németországnak. Elmenekülés, a rendszerváltozás után kitelepülés következtében az erdélyi magyarok aránya az 1941-es 27 %-ról mára 17 %-ra csökkent.

A rendszerváltozásoknak köszönhetően függetlenné vált Kelet-Közép-Európa kormányai a régi kölcsönös sérelmeket leküzdve megbékéltek egymással és kétoldalú szerződésekkel rögzítették a nagyhatalmak (elsődlegesen a Szovjetunió) által meghúzott határokat. A magyar-ukrán szerződés 1993. májusi ratifikálása – a „határklauzula”, az államhatárok külön elismerése miatt – indokolatlanul szenvedélyes vitákat váltott ki Magyarországon.

Az 1996 őszén megkötött magyar-román szerződést övező vitának több indoka volt, mert a román kormány mindent elkövetett, hogy a külföld által is elvárt megállapodást minél inkább kiüresítse, ne kényszerüljön érdemben változtatni a magyar kisebbségével kapcsolatos szűkkeblű magatartásán. (Melescanu, az általam elődjénél jobb indulatúnak megismert külügyminiszter a szerződés aláírása után elégedetten mondogatta, hogy egy beiktatott lábjegyzettel „sikerült kiherélni” az Európa Tanács kisebbségi önkormányzatokat ajánló határozatát.) Emlékszem az akkori karikatúrára: Horn és Văcăroiu aláírja a szerződést, hátuk mögött Iliescu állva somolyog, az asztal alól pedig Markó Béla néz kifelé, szomorúan.

Viszont Constantinescu győzelmét követően az RMDSZ belépése a kormányba érdemi, kedvező változást hozott, egyfajta kiegyezést jelentett a romániai többség és a magyar kisebbség viszonyában. Az akkor megtört jég azóta sem záródott újra össze.

A 2022. február 24-i, Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszió új helyzetet teremtett a múlt miatt ugyancsak megterhelt lengyel-ukrán viszonyban. Már a háború előtt mintegy millió ukrán vendégmunkás dolgozott Lengyelországban, ehhez jött a menekült-áradat. Ezeket példás gyorsasággal integrálták, és a csekély nyelvi különbség a garancia, hogy döntő többségük a háború befejeződése után sem fog visszatérni Ukrajnába, így a magyarnál jóval dinamikusabban fejlődő lengyel gazdaság még erősebb lesz. Még fontosabb az a politikai és katonai segítség, amit Lengyelország nyúlt Ukrajna heroikus önvédelmi harcához. A NATO országokból érkező modern fegyverek döntő mértékben Lengyelországon át érkeznek Ukrajnába.

A mielőbb remélt béke Ukrajna függetlenségét meg fogja erősíteni, elindítja az Európai Uniós és akár a NATO-tagsághoz vezető úton.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság által is üdvözölt és támogatott lengyel-ukrán szövetség – Pilsudski álmát megvalósítva – Európa politikai, katonai és gazdasági képét radikálisan meg fogja változtatni.

Románia is jól kihasználja az ukrán háborút, annak elhúzódását. Érdemi támogatást nyújt Ukrajnának, miközben elmélyíti katonai együttműködését a NATO-val és annak vezető hatalmával. Az Egyesült Államok, illetve a NATO második legfontosabb kelet-európai partnerévé vált, és az Európai Unió támogatásaival gazdasága is egyre jobb képet mutat.

Formálódik a szoros kapcsolat Lengyelország, Ukrajna és Románia között, ez tovább fogja növelni e három ország európai súlyát és befolyását.

Félő, hogy a háborúban tanúsított magyar magatartás nemcsak tovább rontja a magyar-ukrán viszonyt, ami persze döntő mértékben Ukrajna újabb keletű türelmetlen politikája, a kisebbségek anyanyelvi oktatása korlátozása okoz. Jóval súlyosabb következménye a jelenlegi magyar politikának az évszázados lengyel-magyar barátságra gyakorolt hatása. Rámehet erre a Visegrádi Együttműködés is. Súlyosbította a helyzetet az új magyar vezérkari főnök interjúja is, amiben „lokális háborúnak” nevezte, hogy a náci Németország 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot.

A kárt csak növelte, hogy Böröndi Gábor altábornagy szerint a háborút nem „fogták meg” időben „békefolyamattal”, és ez vezetett el a második világháborúhoz. Épp csak azt nem mondta a magyar vezérkari főnök, hogy a világháborút Anglia és Franciaország okozta azzal, hogy 1939. szeptember 3-án hadat üzent Németországnak. A Putyin orosz elnök történelem-hamisításait idéző szövegben nem nehéz észrevenni az analógiát a mai háború sajátos beállításával.

Ugyanis a magyar kormány és a hozzá közel állók azt hirdetik, hogy a béke akadálya az Ukrajnának nyújtott nyugati fegyveres segítség, ennek folytatása pedig új világháborúhoz vezethet.

Egyesek már azt a képtelenséget is állítják, hogy az ukrajnai háborúért lényegében nem Oroszországot, hanem az Egyesült Államokat terheli a felelősség. A budapesti lengyel nagykövet, Sebastian Kęciek, tiltakozó levelében párhuzamot vont az akkori és a mostani események között. „Oroszország Ukrajna elleni teljes körű, provokálatlan és törvénytelen agressziójával szemben Európának le kellene vonnia a második világháború tanulságait, és szolidárisan a történelem helyes oldalára kellene állnia, az áldozat, nem pedig az agresszor oldalára. Csak így teremthetünk tartós békét Európában.”

Csak remélhető, hogy a történelmi lengyel-magyar barátság túléli az ukrajnai háborúra adott gyökeresen eltérő válasz által okozott törést. Miközben a magyar-román viszonynak sem tesz jót, hogy Magyarország presztízse a mélyponton van.

Történészként is alapvetően hibásnak tartom azt a magyar mentegetőzést, hogy a II. világháborút és tanulságait boncolgassák csak a történészek, nem fontos, hogy mások miket mondanak erről a témáról. Hogy is mondta Clemenceau francia miniszterelnök? A háború túl fontos dolog ahhoz, hogy a katonákra bízzuk.

Ennek az írásnak egy változatát a kéthavonta megjelenő Bécsi Napló 2023. június 1-jei száma közli.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!