Ahol a szabad sajtónak vége, út nyílik a háborúhoz

Vlagyimir Putyin orosz elnök példáján látjuk, hogy egy állam vezetése milyen mélyre zuhanhat a demokratikus intézmények felszámolásával és a szabad sajtó elfojtásával. Ha a független médián keresztül gyakorolt nyilvános ellenőrzés megszűnik, nagyobb valószínűséggel léphetnek fel autokrata vezetők agresszív cselekedetekkel különféle társadalmi csoportok, vagy akár más nemzetek ellen.

Oroszországban az elmúlt harminc évben megközelítőleg hatvan újságírót öltek meg. Volt, akit fejbe lőttek, másokkal géppisztolygolyó végzett, valakit megmérgeztek, valakit agyonvertek, másokat elütöttek autóval, kidobtak az ablakon, túszul ejtették, és lemészárolták őket. A legtöbb esetben soha nem derült ki, hogy ki tervelte ki a gyilkosságokat, és a világon alig néhány maradt fenn közös emlékezetünkben a meggyilkolt újságírók nevei közül. Pedig ők az igazságot keresték, amihez szembeszálltak a gigantikus állami propagandagépezettel.

Aligha lehet annál fontosabb jelzés, hogy egy országban valami szörnyen rossz irányba halad, mint amikor újságírókat gyilkolnak meg. Figyelmeztetés, hogy a világnak nagyon is aggódnia kell.

Putyin most még ennél is tovább ment. Arra kényszeríti Európát, hogy megélje az elképzelhetetlent.

Közép- és kelet-európai újságírókként ezekben a hónapokban az egész régiónkra kiható háborúról tudósítunk. Olyan veszteségekről számolunk be, amelyek generációk emlékezetébe égnek, és olyan fájdalmakról, amelyeket az idő sem képes begyógyítani. Magyarázzuk és kontextusba helyezzük a felkavaró képeket, a politikusok nyilatkozatait és az adatokat. A nap 24 órájában dolgozunk azon, hogy megkülönböztessük a tényeket a propagandától.

Olykor kénytelenek vagyunk magunkra ölteni újfajta újságírói szerepeket is. Trollgyárak által terjesztett álhíreket leplezünk le, és figyelemmel kísérjük az állami szerveket, hogy a háború idején az orosz propaganda visszaszorítására tett intézkedéseik összhangban vannak-e a törvénnyel. Közben azon dolgozunk, hogy hangot adjunk sok százezer ukrán menekültnek, akik a szomszédos országokban az emberséget és a szolidaritást keresik, hogy aztán méltóságteljes új életet kezdhessenek a hazájuktól távol.

Támogatjuk ukrajnai kollégáinkat is, akik gyakran az életüket kockáztatva látnak el elképesztően nehéz feladatot azért, hogy eljuttathassák a híreket az olvasókhoz. Eddig kilenc újságírót öltek meg ukrajnai tudósításaik közben.

És szolidaritást vállalunk az Oroszországban megmaradó független újságírókkal is, akik az egyre ellenségesebb környezetben is megtartják az újságírói alapértékeket, annak ellenére, hogy már sokukat letartóztatták, száműzték, vagy egyszerűen bezárták a szerkesztőséget, ahol dolgoztak.

Azonban a saját térségünkben is vannak országok, amelyek Oroszország bűvöletében élnek, amelyekben a propaganda állami doktrínává vált.

Még az EU-tagság sem tudta leterelni Magyarországot erről az ösvényről. Orbán Viktor és a Fidesz áprilisi választási győzelmét a deformálódott magyar médiakörnyezet további torzulása követheti, amelyben a megmaradt független szerkesztőségek a túlélésért küzdenek, és igyekeznek megőrizni az újságírás eredeti küldetését, ahogy azt demokratikus társadalmakban értelmezik.

Meggyőződésünk, hogy mivel Orbán Viktor kiterjeszti illiberális befolyását a térségre, a magyarországi független újságírás jövője mindannyiunk európai sorsa is egyben.
Különösen egyértelmű az összefüggés Lengyelországgal, ahol a Jog és Igazságosság párt 2015-ös hatalomra kerülése óta a független média jelentős jogi, gazdasági és politikai nyomás alá került.

A politikusok olyan perekkel harcolnak a sajtó ellen, amelyek jelentős része stratégiai megfontolású, és a média elhallgattatását célozza.

A szabad sajtót megfosztják állami hirdetésektől és közérdeklődésre számot tartó információktól, miközben az állami propaganda a független médiát támadja. Ezenkívül az állami vállalat tulajdonába kerülő regionális és helyi médiumoknál tisztogatást hajtanak végre.

Bulgáriában, Csehországban és most már Szlovéniában is megbuktak az autoriter és illiberális beállítottságú kormányok. Az új cseh kormány azonban még adós a beígért médiareformok végrehajtásával, és bár az új bolgár kormány tartózkodik attól, hogy nyomást gyakoroljon a sajtóra, a korábban elfoglalt sajtótermékek az orosz propaganda eszközeivé váltak, és az ukrajnai háború kérdésében a nyilvánosság szétzilálásával bízták meg őket.

Romániában az újságírókat rendszeresen zaklatják, mindössze azért, mert a munkájukat végzik. Emilia Șercan nemrég egy rendőrségi forrásból származó kompromat, vagyis lejárató szivárogtatás áldozatává vált, a Libertatea szerkesztősége pedig csak tavaly harmincnál is több perben volt kénytelen védekezni, amelyeket Bukarest polgármestere indított a lap ellen.

Mi, újságírók mégsem vagyunk tehetetlenek.

Minden verbális támadás, lejárató kampány, gazdasági és politikai nyomás ellenére továbbra is szolgáljuk olvasóinkat a térségünkben. Valljuk, hogy minden elhallgattatott újságíró, minden politikai támadás a teljes újságírói közösséget érinti, bármely országban történjen is.

Az újságírás szabályai azt diktálják, hogy lépjünk egyet hátra, a munkánkon keresztül beszéljenek a források, a tények, az érvek és a történetek. A sajtószabadság világnapja arra késztet bennünket, hogy rögzítsük nyilvánosan: a független újságírás az egyik utolsó védelmi vonal, amely megelőzheti, hogy demokratikus társadalmak autokráciákká váljanak.

A nyilvánosság felügyelete nélkül működő autokráciák könnyen eljuthatnak oda, hogy a háborút választják.

Ezt a cikket több független médiatermék egyszerre jelentette meg Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában, hogy ezzel emlékezzen meg a sajtószabadság május 3-i világnapjáról.