A Fidesz újabb kétharmadának öt fontos tanulsága

A Fidesz újabb kétharmadának öt fontos tanulsága
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Annyiban meglepetéseredmény született vasárnap, hogy még a kormányoldalon lévő politikusok és elemzők sem számítottak újabb fideszes kétharmadra, az ellenzéki oldalon pedig rémálmukban sem reméltek 18 százalékpontos listás hátrányt.
  • A fideszes túlerővel szemben az ellenzék hatástalan volt; és a háborúban az ország nem akart váltani.
  • Az ellenzéknek félrement az összefogás, és a centrális erőtér újra létrejött.
  • Az eredményhez hozzájárult az is, hogy a választók elsősorban nem pártokat, hanem miniszterelnököt választottak.
  • Az okokat még hosszan lehet elemezni, mi összeszedtük az öt legfontosabb tanulságot, amelyet már most megállapíthatunk.

1. Működött a fideszes túlerő

A 2022-es választás eredménye a korábbi kutatások és elemzések ellenére nem lett semmilyen szempontból szoros. A jelen állás szerint – a külképviseleti és a levélszavazatok nélkül – a Fidesz 135, az ellenzék 56, a Mi Hazánk 7 képviselőt juttat a parlamentbe, és egy Fidesz-közeli német nemzetiségi képviselő is bejutott. A külképviseleti voksok reálisan egy helyen (Budapest 13-as választókerületében) fordíthatja meg az eredményeket az ellenzéki jelölt javára, de ettől függetlenül is kijelenthető: az Orbán Viktor vezette Fidesz–KDNP kétségtelen kétharmados győzelmet aratott, és ismét alkotmányozó többséghez jutott.

A választásnak szinte nem volt olyan eleme, amelyben a Fidesz ne vert volna rá kilométereket a hatpárti ellenzéki összefogásra (Budapestről az 5-ös pontban lesz szó). A 106 egyéni választókerületből 88-at megnyert a Fidesz, míg az ellenzék csak 18-at (ebből csak kettőt vidéken).

Az okok között nyilvánvalóan elsőként érdemes említeni, hogy nem ugyanolyan kondíciókkal vonultak ki az egyes csapatok a pályára. A Fidesz erőforrásokban, szervezettségben, összeszokottságban fényévekkel az ellenzék előtt járt.

  • Elég arra gondolni, hogy a Fidesz bizonyos szürkezónás eszközök alkalmazásával mennyivel több plakátot tudott kitenni, a közösségi médiában milliárdokat tudott költeni a saját üzenetei közvetítésére és az ellenfél lejáratására.
  • Ráadásul a közmédiában és az egyéb kormányközeli médiumokban is vég nélkül közvetítették az üzeneteit. Gondoljon csak vissza mindenki, hogy a Youtube-on melyik párt üzeneteivel hányszor találkozott. Így a Fidesz már sokadik kampány óta megteheti, hogy nem ül le vitázni, nem foglalkozik nyilvánosan a neki kellemetlen kérdésekkel.
  • A Fidesz korlátlanul tudta használni a kormányzási pozíció adta előnyöket, és a kormányoldal számos kampányeszközét (13. havi nyugdíj, szja-visszatérítés, családtámogatások) az állami költségvetés biztosította.
  • A választások mellett tartott népszavazást a kormány kezdeményezésére írták ki, a kormány pénzéből mentek a hirdetések.

Az EBESZ egyebek mellett a fentiek alapján meg is állapította, hogy „a választáson nem voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok.”

A fideszes kampánygépezet ráadásul már jó pár választáson összeszokott, és tudatos mechanizmusokat követve most is jól vizsgázott. Ezzel szemben az ellenzéknél hat pártnak és hetedikként Márki-Zay Péternek tavaly év végén kellett összeraknia egy kampánycsapatot, amely a kiszivárgó hírek szerint nem ment feszültségmentesen.

„Egy 12 éve kormányzó profi erő mérkőzik meg egy amatőr válogatottal. Az egyik oldalon hatalomgyárat, felépített médiarendszert lehet látni, a másik oldalon esetlegességeket, ellenérdekeket”

– így hasonlította össze Török Gábor politológus korábban a két kampánycsapatot.

És ezek csak azok a feltételek, amelyek között egyáltalán elindult a kampány. A Fidesznek kedvező választási eljárási szabályokról még nem is beszéltünk – ezeknek szorosabb eredmény esetén lehet jelentősége. A mostani választás bebizonyította, hogy amíg bármely ellenzéki szerveződés nem tud választ adni arra, hogy hogyan lép fel az ilyen erős fideszes adottságok ellen, aligha lehet esélye.

2. Háborúban nem akart a többség kapitányt váltani

Ha visszatekintünk az elmúlt ciklusra, nem kell óvatoskodni a kijelentéssel, egy kormány számára rémálomszerű történések sora következett be.

  • A ciklus második évében az önkormányzati választásokon számos városban pozíciót vesztett a Fidesz (egyebek mellett a fővárost át tudta venni az ellenzék);
  • ezután következett a koronavírus-járvány okozta válság, amely egészségügyi és gazdasági szempontból is próbára tette az országot;
  • a ciklus végén pedig következett az elszabaduló infláció;
  • majd a kampány kellős közepén kitört a háború, és léket kapott az Orbán Viktor által évek óta építgetett keletinyitás-politika.

Vagyis az ellenzéknek bőven volt (lett volna) muníciója, témája a kormány ellen, amely a kormány számára kellemetlen pozíciót eredményezett volna. Orbán Viktor azonban rendre úgy politizált, hogy a számára kedves narratíva jusson el a választókhoz. Az ellenzéket pedig sikerült benyomnia olyan pozícióba, amellyel aláásta a népszerűségüket.

Erre olyan szélsőséges példákat is tudunk mondani, mint hogy a kormányzati narratíva szerint az ellenzék a vírus oldalán áll, vagy hogy az ellenzék háborút akar.

A kormány a kampány végén sem riadt vissza olyan gyilkos lejárató kampányoktól, mint hogy az ellenzéki képviselőket magával a háborúval azonosítsa.

Mindez azért fontos, mert a társadalom láthatóan rezonált a krízishelyzetekre, és folyamatosan a stabilitás és biztonság felé húzott. Valószínűleg a Fidesz eredményéhez hozzájárult az is, hogy a sokat veszekedő, nyilvánosan üzengető hatpárti ellenzék a hetedik pártot akaró miniszterelnök-jelöltjével a kampányban nem tudta azt a benyomást kelteni, hogy stabilitást jelentene a kormányzása Magyarországon. Ezért pedig az ország a háborúban nem akart vezetőt váltani.

3. Az összefogás nem jött be, új centrális erőtér keletkezett

A fideszes győzelemnek és a brutális ellenzéki vereségnek az adottságokon és a tematikán túl szervezeti okai és tanulságai is vannak. Maga az összefogás konstrukció ebben a formájában nem jött be ennek a hat pártnak. A korábbi választásokon többféle felállásban indult az ellenzék: 2014-ben külön indultak az egyes oldalak, 2018-ban külön listákon, de több egyéni választókerületben koordináltan sorakoztak fel. Sokat reméltek a mostani teljes összefogástól (ez a 2019-es önkormányzati eredmények után nem volt alaptalan), mégis a legrosszabb listás eredményüket érték el.

  • Fidesz–KDNP: 53,29 %
  • DK–Jobbik–LMP–MSZP–Momentum–Párbeszéd: 34,89 %
  • Mi Hazánk: 6,15 %
  • MKKP: 3,38 %

Semmilyen kutatás nem jelzett előre 18 százalékpontos fideszes előnyt, amelynek az az oka, hogy a 2018-as szavazatokhoz képest majdnem 900 ezer szavazó elpártolt az ellenzéki pártoktól. A számok alapján feltehetően 300 ezren a Mi Hazánkhoz mentek, a többiek a Kutyapárthoz, a Fideszhez vagy egyéb pártokhoz.

Mindez azt jelenti, hogy a 2019 után megszűnni látszó centrális erőtér korántsem szűnt meg – hanem új felállásban született újjá. A Mi Hazánk bejutása azt jelenti, hogy a Fidesznek továbbra is van nemcsak balról, hanem jobbról (szélsőjobbról) is ellenzéke, és ez a két ellenzék képtelen az összefogásra. Az ellenzéknek ebben a tudatban kell politizálnia a továbbiakban.

4. Nem pártválasztás, hanem kormányfőválasztás volt

A mostani választás a korábbi választásokhoz képest azt az újdonságot hozta, hogy a végén kétpólusúvá vált, és leegyszerűsödött a miniszterelnök-jelöltek személyére. Maga Márki-Zay Péter úgy indult neki tavaly ősszel a kampánynak, hogy a kérdés: Orbán vagy nem Orbán. Míg a Fidesz a teljes kampánygépezetét arra állította rá, hogy Orbán és Gyurcsány (embere) között zajlik a választás.

Most már kijelenthető: a miniszterelnök-jelölti választásból katasztrofálisan jött ki az ellenzék.

Márki-Zay Péter az előválasztáson robbant be az országos politikába kívülállóként, és a győzelmére nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a Fidesz sem igazán számított. Egy ideig (egy-két hétig) tartott a kormányoldalon a bizonytalanság, aztán ellene is elkezdődött a gyurcsányozás és a korábbi megszólalásainak elemzése (kiforgatása).

A választás előtti kutatásokból már látszott, hogy az Orbán–Márki-Zay-mérésekből rendre a miniszterelnök jön ki jobban, és jóval többen gondolják Orbánt alkalmasabbnak az ország élére. Tanulság – a számokból az látszik –, hogy a választók inkább a személyekre szavaznak, mint a pártprogramokra, pártok által képviselt ideológiákra.

Az ellenzéknek most végig kell gondolnia, hogy hol hibázott az előválasztási rendszer szabályainak kialakításánál – a legnagyobb buktatója vélhetően ott volt a rendszernek, hogy az egy párton belüli vagy pártok közötti előválasztásra alkalmas. Egy kívülről érkező, párttámogatás nélküli jelölt nyerni ugyan tudott benne, de aztán a pártok között légüres térbe került, amit részben maga is generált a hetedik párt gründolásának ötletével.

Persze az előválasztóknak is van mit végiggondolniuk. Azt, hogy megfelelő döntés volt-e a baloldal élén egy vállaltan jobboldali jelöltet indítani, aki ráadásul több kampányüzenetében is azt üzente: több témában is a rezsicsökkentéstől kezdve a kerítésig azt szeretné, mint Orbán Viktor.

5. Budapest és az ország más mozit néz

A Fidesz országos győzelme megkérdőjelezhetetlen, mégis érdemes kitérni arra a különbségre, amelyet a budapesti, illetve a máshol élő szavazók között látunk. Ha a fővárosi és vidéki választókerületeket összehasonlítjuk:

  • Vidék: Fidesz–ellenzék 86-2
  • Budapest: Fidesz–ellenzék 2-16 (ráadásul egy még ellenzékhez csúszhat, mint említettük)

A Fidesz Budapesten is tudott erősödni, és több helyen megszorította az ellenzéki jelölteket – például Hiller Istvánt, Kunhalmi Ágnest vagy Barkóczi Balázst. Az ország tehát látványosan kéttészakadt, ám részletesebb elemzést igényel, hogy a földrajzilag látható megosztottság mögött egész pontosan milyen társadalmi vagy gazdasági okok állnak.

A 21 Kutatóintézetnek volt még 2020-ban egy „gazdasági szavazásról” szóló elemzése, amely szerint a diplomások és szellemi munkát végzők között (Budapesten élnek a legtöbben) erős ellenzéki fölény látható (47-33 az ellenzéknek), míg az alapfokú végzettségű fizikai munkások között elsöprő a Fidesz-előny (48-13 a Fidesznek). A térképen látható eredményhez ez a dimenzió is hozzájárulhatott, különösen annak fényében, hogy a hagyományos jobboldali budai kerületek közül ezúttal mindet elveszítette a Fidesz.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!