Stuttgartban továbbra is lassan halad a sor, a többi német városban is legalább egy órát kell várakozni
Stuttgartban továbbra is több száz méteres a sor, 2-3 ember szélességben kígyózik, tudtuk meg olvasóinktól. Nagyjából 3-4 órát kell várakozni. A kisgyerekesek külön, egy nagyjából 50 méter hosszú sorban várakoznak. A sor végén három mobil WC áll a várakozók rendelkezésére.
Berlinben továbbra is pár száz méteres a sor, a nagykövetség mellett halad el a mai berlini félmaraton útvonala, így egy kicsit nehézkes a helyszínre való eljutás.
Stuttgart mellett Münchenben is elég hosszan álldogálnak az emberek. Délutánra annyian lettek a szavazók, hogy három részre kellett szedni a sort. És még így is többszáz méteres mindhárom. Legalább másfél óra a várakozási idő. Ezenkívül Nürnbergben és Düsseldorfban is 1-2 órás sorra kell számítani.

Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom