Péterffy Attila pécsi polgármester és Mellár Tamás is leadta szavazatát Pécsen

2022. április 3. – 15:45

Másolás

Vágólapra másolva

Mellár Tamás, az egységes ellenzék jelöltje Baranya 01. számú választókerületében, szintén leadta szavazatát, erről a Facebook oldalán számolt be. Mellár a 2018-as választáson független jelöltként, az MSZP–PM támogatásával győzelmet tudott aratni (akkor fideszes ellenfele kevesebb mint 37 százalékot szerzett), a felmérések szerint jó eséllyel idén is mandátumot szerezhet. Bár fideszes kihívója, Kővári János helyi szinten ismert politikus, Mellár előnyére válhat, hogy az elmúlt négy évben, nem csak a helyi, de az országos politikában is egyre nagyobb ismertségre tett szert, közgazdászként az ellenzék közös programjának megalkotásában is közreműködött.

Fotó: Mellár Tamás / Facebook
Fotó: Mellár Tamás / Facebook

Mellárhoz hasonlóan Péterffy Attila is posztolt a szavazásáról hivatalos közösségi oldalán. A pécsi polgármester aktív szerepet vállalt a kampányban, a szerdai ellenzéki kampányzáró rendezvényen is felszólalt. Akkor elmondta, ugyan sok kritikát kapott, amiért nyíltan kiáll az ellenzéki jelöltek mellett, szerinte minden pécsi érdekében tesz így, a pécsi közöség érdeke ugyanis az, hogy „ők maguk hozzák meg a saját döntéseiket, hogy hol, mikor és milyen fejlesztéseket akarnak megvalósítani a saját városukban.” A polgármester szerint minden pécsinek fontos, hogy az önkormányzat független legyen, erre pedig csak a kormányváltás lehet a garancia.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!