Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke is leadta a szavazatát

675

Fél 12 körül Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere, a város jelenlegi országgyűlési képviselője is leadta a voksát. Kósa két lányával érkezett a szavazóhelységbe, majd a szavazás után újságírói kérdésekre válaszolt.

A Fidesz alelnöke a választás tétjére hívta fel a figyelmet, mind országos és mind helyi szinten. Az országos választással kapcsolatban szó szerint ugyanazt a kormányzati üzenetet mondta, amit Orbán Viktor is a napokban, mégpedig hogy országosan a választás tétje szerinte, hogy belesodródunk-e a háborúba, vagy sem.

Kósa szerint a baloldal álláspontja veszélyes, és ha elzáródna az orosz gáz, akkor leállna a magyar gazdáság. Sőt, az Európai Unió álláspontját is ellentétesnek tartja a magyar érdekkel.

Debrecent illetően megjegyezte: itt helyben az a tét, hogy folytatódik-e a 25 éves békés fejlődés, vagy valami ismeretlen következik, de úgy látja, a választópolgárok a Fideszt támogatják.

Kósa Lajos szavaz – Fotó: Kósa Lajos Facebookja
Kósa Lajos szavaz – Fotó: Kósa Lajos Facebookja

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!