Csíkszeredában rengetegen várják, hogy szavazhassanak, van, aki székely ruhát öltött az alkalomra
A reggel 6 órai nyitás óta folyamatosan érkeznek a szavazók Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára: 16 órakor már 1597 személy élt a szavazati jogával a székelyföldi külképviseleten – tudtuk meg dr. Farkas Balázstól, a Külképviseleti Választási Iroda elnökétől. A csíkszeredai konzulátuson 2153 magyarországi rezidenciával rendelkező személy került fel a névjegyzékre, emellett 13 ezren jelezték, hogy itt vennék át a levélcsomagjukat.
A választás reggel óta zavartalanul zajlik, a barátságtalan időjárás ellenére sokan állnak sorban, és várják, hogy beléphessenek a szavazóhelyiségekbe. Olyanok is vannak, akik ebből az alkalomból székely ruhába öltöztek. Egy magyarországi család haláleset miatt érkezett Székelyföldre, azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy részt vegyenek a választáson, ezért a külképviseleten jelentkeztek be.

A magyarországi rezidenciával rendelkezők számára egyébként külön helyiséget alakítottak ki, a levélben szavazókat további két helyiségben szolgálják ki, ők akár a szavazólapok helyben kitöltésére is lehetőséget kapnak. Farkas Balázs elmondta, azok, akik még urnazáráskor is sorban állnak, biztosan leadhatják a szavazatukat.
Friss bejegyzések
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!