Egyre több 50 év alattinál diagnosztizálnak rákot, az életmódunk lehet ezért a felelős

2022. szeptember 12. – 12:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt bő három évtizedben jelentősen emelkedett azon 50 év alatti felnőttek száma, akiknél rákot diagnosztizáltak, derült ki egy, a Nature Reviews Clinical Oncology-ban közzétett tanulmányból.

A Brigham and Women's Hospital kutatói által végzett tanulmány azt állítja, hogy a fiatalabb életkorban (50 éves kor előtt diagnosztizált) megjelenő rákos megbetegedések, többek között a mell-, vastagbél-, nyelőcső-, vese-, máj- és hasnyálmirigyrák előfordulása drámaian megnőtt világszerte, és ez a növekedés 1990 körül kezdődött, és ahogy haladunk előre az időben még inkább gyakoribb a rák valószínűsége.

„Azt találtuk, hogy ez a kockázat minden generációval növekszik. Például az 1960-ban született embereknél magasabb rákkockázatot tapasztaltak 50 éves koruk előtt, mint az 1950-ben született embereknél, és azt jósoljuk, hogy ez a kockázati szint az egymást követő generációkban tovább fog emelkedni” – mondta Ogino Sudzsi (Shuji Ogino, a Brigham patológiai tanszékének professzora és orvos-kutatója.

Az adatok elemzése során a kutatók arra jutottak, hogy a rákos megbetegedések előfordulásának gyakorisága a nyugatias életformával függ össze, és jellemzően fiatal korban érik olyan hatások az embereket, amely végül daganatos betegségekhez vezet.

A korai rák kialakulásának lehetséges kockázati tényezői közé tartozott az alkoholfogyasztás, az alváshiány, a dohányzás, az elhízás és a táplálkozási szokások. A kutatók azt találták, hogy míg a felnőttek alvásideje nem változott drasztikusan több évtized alatt, a gyerekek ma sokkal kevesebbet alszanak, mint évtizedekkel ezelőtt. Az olyan kockázati tényezők, mint az erősen feldolgozott élelmiszerek, a cukros italok, az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a mozgásszegény életmód és az alkoholfogyasztás az 1950-es évek óta jelentősen megnőttek, ami a kutatók feltételezése szerint a mikrobiomot (bélflórát) is megváltoztatta.

„Az általunk vizsgált 14 növekvőben lévő ráktípus közül nyolc az emésztőrendszerrel függött össze. Az általunk elfogyasztott ételek táplálják a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusokat. Az étrend közvetlenül befolyásolja a mikrobiom összetételét, és végül ezek a változások befolyásolhatják a betegségek kockázatát és kimenetelét” – idézte a Sciencedaily a tanulmány vezető szerzőjét, Ugai Tomotakát.

A tanulmány egyik hiányossága, hogy a kutatóknak nem állt rendelkezésükre megfelelő mennyiségű adat alacsony és közepes jövedelmű országokból, így az ottani tendenciákat nem tudták megbízhatóan azonosítani. Ugai azt mondta, kutatásaikat ilyen irányban is kiterjesztik, valamint gyerekeket is be akarnak vonni, hogy nyomon tudják követni azt, hogy valakit pontosan milyen hatások érnek évtizedekkel korábban a rákos megbetegedés megjelenése előtt.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!