A román elnök tanácsadója szerint Bukarest és Budapest viszonyában máris láthatók a változások

Az idei budapesti kormányváltás hatása máris érződik az Ukrajnának nyújtott uniós támogatás és az EU bővítésének ügyében – jelentette ki a Transtelexnek írásban adott interjúban Valentin Naumescu. A román államfő európai ügyekért felelős tanácsosa szerint Bukarest és Budapest között ma nincsenek stratégiai nézeteltérések, a román-magyar együttműködés egyre kevésbé ideológiai, és egyre inkább a közös gazdasági és biztonsági érdekekre épül. Naumescut azzal is szembesítettük, hogy kritikusai szerint Nicușor Dan Washington kegyeit lesi, és túlságosan engedékeny a Trump-adminisztrációval szemben.

Számos területen rejlenek lehetőségek a közép-európai regionális, különösen pedig a kétoldalú román-magyar együttműködésben. Ennek aktualitását és indokoltságát politikai és gazdasági érvek is alátámasztják, különösen az EU-ban és a nemzetközi kapcsolatok rendszerében zajló, felgyorsult változások körülményei között. A budapesti konferencián részletesen beszéltem ezekről. Most csupán az összeköttetések fejlesztését és a közlekedést említeném – beleértve a keleti szárny biztonsági követelményei által szükségessé tett katonai mobilitást –, továbbá az energiát, az infrastruktúrát, a magas technológiai színvonalú kölcsönös beruházásokat, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, valamint a kulturális és egyetemi együttműködést.

Magyarország Románia harmadik legfontosabb gazdasági partnere, és a román export jelentős része a magyar piacra irányul. Készen állunk arra, hogy minden területen párbeszédet folytassunk, és európai partnerként, NATO-szövetségesként továbbfejlesszük együttműködésünket, hiszen alapvető érdekeink közösek: valamennyi állampolgárunk jólétének és biztonságának szavatolása.

A változások máris láthatók legalább két fontos és érzékeny európai ügyben, amelyek Románia számára évek óta jelentősek, de úgy tűnt, hogy Magyarország részéről nem élveznek erőteljes támogatást: az EU Ukrajnát támogató politikáiban és az unió bővítésében. Néhány hónapja annak jelei mutatkoznak, hogy megváltozott a helyzet. Nemcsak hogy ténylegesen megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal, hanem a nyár elején már az 1. és a 6. tárgyalási fejezetcsoportot is megnyitották. A Tanácsban hamarosan a 2. és a 3. fejezetcsoport megnyitását is jóváhagyhatjuk, és arra törekszünk, hogy az ezt hivatalossá tevő kormányközi konferenciát a jövő csütörtöki EU-csúcsig megrendezzük. Reméljük, hogy az év végéig mindkét ország esetében sikerül valamennyi fejezetcsoportot megnyitnunk, hogy a jövő év elejétől már az egyéni érdemeken alapuló értékelésről, a Moldovai Köztársaság, illetve Ukrajna által végrehajtott reformok és elért konkrét eredmények értékeléséről beszélhessünk.

Nem gondolom, hogy lennének nézeteltérések. Ezek azt jelentenék, hogy eltérő irányokat választunk. Legfeljebb árnyalatnyi, hangsúlybeli, ütembeli vagy tartalmi különbségek lehetnek. Ezek jelentősége azonban egyre csökken, ahogy kétoldalú és regionális együttműködésünk napirendje egyre gyakorlatiasabbá, ha úgy tetszik, egyre kevésbé ideológiaivá és egyre inkább szakmaivá válik, és mindinkább a fejlődésre, a biztonságra, az összeköttetések fejlesztésére, valamint a gazdasági és technológiai versenyképességre összpontosít. Országaink érdeke, hogy a jelenre és a jövőre tekintsünk, fejlesszük a régiót, amelyhez tartozunk, és egyre biztonságosabbá, hitelesebbé, virágzóbbá és vonzóbbá tegyük a befektetők, sőt saját állampolgáraink számára is.

Valóban, Románia és Magyarország a tizenhét uniós tagállamot tömörítő Kohézió Barátai csoportban is együttműködik. Nemrég Románia és Olaszország közösen kezdeményezte és koordinálta a csoport újabb – a májusi után második – levelének megszövegezését. A levelet mind a tizenhét ország Európai Tanácsban részt vevő vezetője aláírta, címzettje ezúttal az EU Tanácsának ír elnöksége volt.

Közösen azt kértük, hogy az új tárgyalási keret – a felülvizsgált „nego-box” –, amelyet az ír elnökség most szombaton jelent be, őrizze meg a kohéziós politika és a közös agrárpolitika finanszírozásának szintjét. Az uniós szakpolitikáknak ezek a hagyományos eszközei az elmúlt húsz évben rendkívül fontos szerepet játszottak régiónkban. Tudjuk, hogy összetett és nehéz tárgyalások következnek a 2028-2034-es többéves pénzügyi keretről szóló megállapodás érdekében, hiszen van egy hat országból álló csoport is, a „takarékosok”, amely több százmilliárd eurós lefaragást szorgalmaz az Európai Bizottság tavaly nyáron javasolt költségvetéséből.

Nemcsak Romániának, hanem mind a huszonhét tagállamnak észszerű és elfogadható kompromisszumot kell kialkudnia ahhoz, hogy az Európai Tanács decemberi ülésén átfogó politikai megállapodás szülessen a többéves pénzügyi keretről. Másként nem megy. Konszenzusra van szükség az Európai Tanácsban.

Valóban, ha az év végéig nem jutunk konszenzusra, és nem lesz elfogadott költségvetésünk a meghirdetett politikai célnak megfelelően, akkor bonyolultabbá válik a helyzet. A következő alkalom a megállapodásra ugyanis lehet, hogy csak jövő ősszel kínálkozik, miután lezajlottak a 2027-ben több uniós tagállamban – Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és másutt – esedékes fontos választások.

Ne feledjük, hogy az új finanszírozás 2028. január 1-jei elindításához a végrehajtási jogszabályokat is el kell fogadni, és elő kell készíteni a végrehajtáshoz szükséges technikai intézkedéseket. Ez legalább néhány hónapot vesz igénybe. Nem hiszem, hogy bárki azt szeretné, hogy 2028. január 1-jén megszakadjon az uniós finanszírozás. Bízunk abban, hogy az Európai Tanács vezetői képesek tárgyalások útján észszerű kompromisszumra jutni.

Pontosan ez az új többéves pénzügyi keret elfogadásáról jelenleg európai szinten zajló politikai vita központi, meghatározó kérdése. Három tényezőt, illetve célt tartunk szem előtt: az EU költségvetésének főösszegét, vagyis a többéves pénzügyi keret teljes összegét, az ezt az európai költségvetést finanszírozó tagállami befizetéseket és az EU saját forrásait. Azt látjuk, hogy a nagy gazdaságok nem érdekeltek újabb közös uniós külső hitelfelvételben, mert nem kívánnak közös felelősséget vállalni az adósságokért.

Ahhoz, hogy ne kelljen csökkentenünk az Európai Bizottság által tavaly javasolt 2000 milliárd eurós költségvetést, ne emelkedjenek jelentősen a tagállami befizetések – amit Németország és a szintén nettó befizető „takarékos” országok elutasítanak –, és az EU számunkra is közvetlenül fontos új prioritásait is finanszírozni tudjuk – a biztonságot és a védelmet, a gazdasági versenyképességet és az ipar fellendítését, az innovációt és más területeket –, gyorsan meg kell állapodnunk több új uniós saját forrásról (angol rövidítéssel NOR).

A 2028-2034-es időszakban tehát mintegy 350-400 milliárd euró többletbevételre van szükségünk ezekből az új saját forrásokból, hogy fedezni tudjuk a költségvetés javasolt növelését anélkül, hogy emelkedne a tagállami befizetések bruttó nemzeti jövedelemhez (GNI) viszonyított aránya. Az Európai Bizottságnak több javaslata is van, és az Európai Parlament is tett javaslatokat, de az egyeztetések meglehetősen nehézkesen haladnak. Minden állam elsősorban a saját érdekeit nézi, és nem szeretné, hogy nemzeti költségvetését újabb adóterhek, a befizetések növelése vagy meglévő bevételei egy részének az uniós költségvetésbe való átengedése érintse.

Az új saját forrásokkal az a nehézség, hogy bevezetésüket mind a huszonhét tagállamban el kell fogadni és ratifikálni kell ahhoz, hogy hatályba léphessenek, ezért nagyon nehéz megállapodni róluk. De ismétlem: végső soron ezúttal is az észszerű tárgyalás és kompromisszum hozhat megoldást. Az új költségvetés elfogadásához minden államnak engednie kell valamiben: vagy elfogadja az új saját forrásokat – Románia az Európai Bizottsághoz hasonlóan ezt a megoldást támogatja –, vagy a bruttó nemzeti jövedelmének nagyobb hányadát fizeti be – ezt jelenleg senki sem szeretné az EU-ban –, vagy kevesebbet kap egy kisebb többéves pénzügyi keretből. Az Európai Unió mindig is így működött: tárgyalások és észszerű kompromisszumok alapján. Most is így lesz.

Nincs és nem is lesz szakadás a transzatlanti szövetségben, még ha az Egyesült Államok egyre nagyobb érdeklődést mutat is a világ más térségei iránt. Hillary Clinton, a demokrata párti Barack Obama elnök külügyminisztere már 2009-ben az „Ázsia felé fordulásról” beszélt, majd 2011-ben a Foreign Policy folyóiratban Amerika csendes-óceáni évszázada címmel közölt cikket. Ezt tudjuk. Nem újdonság. A transzatlanti együttműködés ugyanakkor folytatódik, de ahogyan azt az Atlanti-óceán mindkét partján a vezetők már világosan és egyértelműen kimondják, a NATO-n belüli szerepvállalás és hozzájárulás arányai megváltoznak.

Az európai biztonságot illetően az európai szövetségesek politikai, stratégiai, pénzügyi és katonai téren már megkezdték a felkészülést arra, hogy egyre nagyobb felelősséget vállaljanak a demokratikus Európa hagyományos fegyveres védelméért. Az Egyesült Államok fenntartja elköteleződését a NATO-szerződés 5. cikke mellett – amely a szövetségesek fegyveres támadás esetén vállalt szolidaritásáról szól –, de Európa iránti legfőbb kötelezettségvállalása a nukleáris védőernyő biztosítása marad. Természetesen ezek a dolgok nem változnak meg egyik napról a másikra. A keleti szárny országai számítanak az amerikai stratégiai és katonai jelenlétre. Románia számára továbbra is rendkívül fontos az amerikai katonai jelenlét és az országunk területén lévő amerikai katonai képességek. Ha reálisan és józanul nézzük a helyzetet, Európa biztonsága egyelőre elképzelhetetlen az Egyesült Államok NATO-n keresztül megvalósuló katonai és stratégiai szerepvállalása nélkül, és még évekbe telik az amerikai erőktől független európai katonai védelmi képesség kialakítása.

Ami Washington és Moszkva állítólagos közeledését illeti, ezt a tények nem támasztják alá. Az anchorage-i csúcstalálkozó megnyitotta a párbeszéd egyik csatornáját, Moszkva pedig megpróbált erre egy narratívát építeni, a Kreml állítólagos sikereként bemutatni: az úgynevezett „anchorage-i szellemiséget”, amely Ukrajna és Európa feje fölött kötött megállapodást sugallt. Egy évvel később már maga az orosz diplomácia is elismeri, hogy ez a „szellemiség” elillant. Washington pedig világossá tette, hogy Alaszkában javaslatok hangzottak el, nem megállapodások születtek. Sőt az amerikai kongresszus szeptemberben elfogadta az Oroszország elleni egyik legszigorúbb szankciós törvénycsomagot, amely az energiaágazatot, a védelmi ipart és az árnyékflottát célozza. Ez nem stratégiai közeledésre vall.

A Washington és Moszkva közötti párbeszéd önmagában nem jelent problémát Európának. Ellenkezőleg: az atomhatalmak közötti kommunikációs csatornákra szükség van. Akkor lenne probléma, ha ez a párbeszéd Európa biztonságának vagy Ukrajnának a rovására zajlana, az elmúlt év fejleményei azonban azt mutatják, hogy nem ebbe az irányba haladunk.

Nicușor Dan bírálói szerint az államfő túlságosan engedékeny a Trump-adminisztrációval szemben. Az elnök elutasítja ezt az értelmezést, és azt hangsúlyozza, hogy nem ideológiai közelségről van szó, hanem Románia azon érdekéről, hogy Európa és az Egyesült Államok viszonya a lehető legjobb maradjon. Meddig mehet el ez az alkalmazkodási készség? Tudna olyan konkrét ügyet említeni, amelyben az elnök indokoltnak tartaná Washington álláspontjának nyilvános elutasítását az európai érdekek védelmében?

Először is nem látom, miért kellene Romániának nyilvánosan elutasítania Washington valamely álláspontját. Mit kellene ezzel bizonyítanunk? Sokféleképpen lehet – ahogyan ön fogalmaz – megvédeni az európai érdekeket, és ezt folyamatosan meg is tesszük az EU-n belül és az unió külkapcsolataiban világszerte. Románia az EU tagja, részt vesz a döntéshozatalban és végrehajtja az európai szakpolitikákat. Az Egyesült Államok nem Európa ellenfele, hanem a stratégiai szövetségesünk.

Igen, érdekünk mindkét stratégiai irány megőrzése és továbbfejlesztése: az uniós integráció elmélyítése és az EU megerősítése éppúgy, mint az Egyesült Államokkal fenntartott, immár hagyományos partnerségünk, amely jövőre lesz harmincéves. Nicușor Dan elnök nagyon világosan elmagyarázta, hogy kül- és biztonságpolitikánk e két iránya teljes mértékben összeegyeztethető, és erről nem kívánunk lemondani. Nem kell bírálnunk az Egyesült Államokat azért, hogy az EU kedvében járjunk, sem az EU-t azért, hogy az Egyesült Államok kedvében járjunk. Ezt senki sem várja el tőlünk, és nincs is rá szükség. Románia a saját érdekei és meggyőződése alapján alakítja ki álláspontját.

Nem tekintjük zéró összegű játszmának a transzatlanti kapcsolatot. Románia egyszerre megbízható szövetségese az Egyesült Államoknak és elkötelezett tagállama az Európai Uniónak. Érdekünk, hogy az Atlanti-óceán két partja közötti párbeszéd továbbra is erős maradjon. Ahol tudunk, hozzájárulunk ehhez a párbeszédhez. A szakpolitikákban, a hagyományokban és a politikai kultúrában mutatkozó, régóta jól ismert különbségek ellenére – amelyek mindkét oldalon a demokratikus, civilizált nyugati világhoz tartoznak – ismételten hangsúlyozzuk: a transzatlanti partnerség szilárd és érett. Olyan érdekeken alapul, amelyek az eltérő hangsúlyoknál jóval erősebbek, még ha jelenleg talán kevésbé látványosan jutnak is kifejezésre.

Nincs értelme különbözőképpen megfogalmazott kérdésekkel ugyanazt a gondolatot erőltetni, hogy az EU és az Egyesült Államok szemben áll egymással. Nincs ilyen szembenállás. Románia támogatja az EU stratégiai autonómiáját az érzékeny területeken, és dolgozunk e célok elérésén.

Az EU jelenleg mindenekelőtt azon dolgozik, hogy felszámolja Oroszországtól való függőségét, szinte teljesen megszüntetve az onnan származó kőolaj- és földgázimportját, és Kínától se függjön bizonyos nyersanyagok, ipari termékek vagy akár érzékeny technológiák tekintetében. Az EU és az Egyesült Államok között például stratégiai együttműködés van a kritikus fontosságú ásványi nyersanyagok terén, amelyről idén áprilisban állapodtak meg. Van egy új EU-USA kereskedelmi megállapodás is, amelyet nemrég tárgyaltak le és hagytak jóvá.

Románia teljes mértékben beépült az EU döntéshozatali mechanizmusaiba és folyamataiba. Természetesen saját politikai-diplomáciai kezdeményezésekre is vannak példáink, bár az EU-ban nem az önálló kezdeményezések versenyében veszünk részt. A tizenhét tagállamot tömörítő Kohézió Barátai csoportban Románia és Olaszország idén közösen kezdeményezte és koordinálta két olyan levél elfogadását, amely közös álláspontot fogalmazott meg a kohéziós politika és a közös agrárpolitika finanszírozásáról az új többéves pénzügyi keretben. Korántsem jelentéktelen eredmény elérni, hogy tizenhét állam ugyanazt a nyelvet beszélje egy olyan fontos szakpolitikai ügyben, mint az EU többéves költségvetése. Hiszen bármely közös szöveg egyeztetésekor minden állam a saját érdekeinek megfelelően más szavakat, mondatokat, gondolatokat és hangsúlyokat javasol.

Egy másik példa: az EU fekete-tengeri stratégiai megközelítése, amelynek alapján folyamatban van a konstancai biztonsági központ létrehozása, a román diplomácia elmúlt években kifejtett kitartó erőfeszítéseinek eredménye. Románia emellett – látható és kevésbé látható módon egyaránt – nagyon aktívan támogatja az EU bővítését, különösen pedig a Moldovai Köztársaság európai integrációjának felgyorsítását.

Személyes véleményem szerint Románia a jövőben egyre jelentősebb regionális szerepet fog betölteni az energiaágazatban és az energiaunió – az energiapiac egységesítése – 2030-ig történő kiteljesítésében. Románia jelentős energetikai lehetőségekkel rendelkezik. Nemcsak azért, mert jövőre megkezdjük a fekete-tengeri földgáz kitermelését, és az uniós tagállamok között jelentős gázexportőrré válhatunk, hanem azért is, mert energiafolyosók találkozásánál helyezkedünk el, és jelentős beruházásokat készítünk elő az energetikai infrastruktúrában: a gáziparban, az atomenergia területén, a határokon átnyúló villamosenergia-hálózatokban, valamint a megújulóenergia-termelésben és az energiatárolásban. Ezek jelentős regionális szerepet biztosítanak majd Romániának az energiaágazatban.