Zrínyitől Beton.Hofiig a magyarórákon: hogyan szerettessük meg a kötelezőket a TikTok-generációval?

A nyár a pihenés ideje, a napozásé, a szórakozásé, napszemüveg- és rövidnadrág-szezon, a fiatalok azonban két jégkása és egy medencézés közé kénytelenek időt szánni arra is, hogy megtudják, ki Csongor és ki Tünde, miért volt János, vitéz és mit hagyott maga után Fanni.

A kötelező olvasmányok bevezetésként szolgálnak az irodalomba, sokaknak az első olvasásélményt jelentik, ilyen módon pedig meghatározhatják hosszú távon is az olvasási szokásokat, segítenek az egyéni és a közösségi identitás alakításában. Felmerül a kérdés azonban, hogy mik is ezek az alakító tényezők, mit tudnak mondani a fiatal generációnak és milyen értékeket örökítenek tovább.

A jelenlegi romániai oktatási rendszer hagy némi mozgásteret az ajánlott és a kötelező olvasmányok alakítására a magyar nyelv és irodalom tantárgyból, például sok esetben inkább egyes kötelező szerzők vannak kijelölve, mintsem kötelező művek, de a körbekérdezésünk alapján, többnyire egyezményes listából szemelget minden tanár, minden iskola. Ez a lista itt tekinthető meg teljes egészében, de, ahogy várható, tartalmazza Jókai Mór, Móricz Zsigmond, Vörösmarty és Shakespeare műveit, Kosztolányit, Mikszáthot és Madáchot is érintve.

Olvasásra nevelnek vagy már fiatal korban elveszik a kedvet tőle?

A kötelező olvasmányok célja elvileg az lenne, hogy közelebb hozzák a diákokat az irodalomhoz, és vannak művek, amik valóban ezt a hatást érik el. Kérdés azonban, hogy ha a diákok számára az olvasás elsősorban teljesítendő feladattá válik, nem éppen az olvasás iránti érdeklődést veszítik-e el?

Egy tavalyi – Kovács Péter Zoltán, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza által elvégezett –, az erdélyi fiatalok olvasási szokásait vizsgáló kutatás eredményének értelmében azoknak a fiataloknak, akik soha nem nyúlnak könyvhöz, majdnem fele (46 százalék) úgy fogalmazott, hogy egyszerűen nem szeret olvasni. Ebből a kutatásból kiderül továbbá, hogy bár a legolvasottabb szerzők között szerepel többek között Jókai, Móricz és Tamási is, Colleen Hoover, Leiner Laura és a fantasy, a kalandregények, a tini- és ifjúsági történetek vezetik a népszerűségi listát. Ezek az utóbbiak – J. K. Rowling Harry Potter-sorozatát leszámítva – mégsem szerepelnek a kötelező, de még az ajánlott olvasmányok listáján sem. Ugyanakkor a legtöbb oktató igyekszik kreatív megoldásokkal megépíteni a hidat a kellemes és a hasznos között.

Nagy Egon irodalom szakos tanár igyekszik megtalálni egy olyan aranyközéputat, ami lehetőséget ad akár párhuzamok feltárására is a klasszikusok és a népszerűbb kortárs művek között. Bár az érettségi harmadik tételének eredményes megoldásához fontos, hogy a kötelező műveket mindenki ismerje, Nagy szerint kellő leleményességgel és megfelelő időmenedzsmenttel sikeresen be lehet vinni olyan kortárs irodalmi alkotásokat is, amelyek rezonálnak a klasszikusokkal.

Így elemzik az óráin összevetve például Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét Tóth Krisztina A koravén cigány című költeményével és beszélgetnek Beton.Hofi és Arany János sorai közötti áthallásokról, ugyanis az, hogy irodalmi intertextussal indít egy dalszöveg, lehetőséget ad a jelen és a múlt összefüggéseinek feltárására.

Szakértők szerint a kötelező olvasmányok több területen is ellátnak fejlesztő feladatot, hiszen amellett, hogy (az órai feldolgozás által is) értő olvasásra nevelik a fiatalokat, a megnevezés maga és a kötelező jelleg diszciplináris hatással bír, amely hosszú távon irányadó lehet feladat-teljesítést igénylő (akár munkahelyi) helyzetekben. De lehet élvezni valamit, ami „kötelező”? Nagy Egon szerint visszatartó és elidegenítő hatása van a megnevezésnek, ő maga kiegészítő magyarázatokkal, utasításokkal, reklámokkal, ajánlókkal próbálkozik kedvcsinálóként, hogy ezt ellensúlyozza.

Szabó Eszter tíz éve foglalkozik olvasásnépszerűsítéssel az Okulusz könyvklub alapítójaként, szerinte a gyerekek olvasásra nevelése ott kezdődik, hogy az őket körülvevő felnőttek olvasnak-e, és ha igen mit. A könyvklubban törekszik a változatosságra, azonban azt látja, hogy a 30-50 közötti felnőttek (akik egyébként szintén ezeken a kötelezőkön nőttek fel többnyire) nehezen lépnek ki az irodalmi komfortzónájukból. Márpedig, hangsúlyozta, a gyerekeknek nyitott felnőttekre van szükségük.

A szülők feladata itt nagyon fontos Szabó szerint. „Nyárra a Tüskevár volt felhagyva, és amikor családi körben szóba került a téma, egy anyuka a gyermeke előtt háborodott fel, hogy az mennyire unalmas. Szerintem pontosan ezekre nincs szükség. Sok felnőttben azonban a kötelezők így maradtak meg, és eképpen állnak hozzá a szülővé válás után is” – mesélte.

Az Okulusz rendezvényeire járó felnőttek első olvasásélményei többnyire kötelező olvasmányokhoz kötődnek, azonban ezek nagyjából azonos arányban pozitív és negatív visszaemlékezések, „de mindkét esetben gyakran előfordul az, hogy dolgozóként, szülőként olvasási válságba kerülnek ezek a felnőttek, és talán évekig nem tudnak visszatérni, akármilyen is volt a gyermekkori tapasztalatuk”.

„Ne vicceljünk már, ki megy aranyból készült páncéllal csatába?”

Feszültségekkel teli és összetett kérdés a klasszikus kontra kortárs problematikája az irodalomoktatásban, ahogy erre Zabán Márta a Korunk 2024 márciusi Olvasáskultúra – Ifjúsági irodalomcímű lapszámában is felhívta a figyelmet Felturbózott terembura és hangrobbanás a Maszat-hegyen túl szövegében.

Zabán kiemeli a jelenséget, miszerint az utóbbi időben egyre több olyan kortárs mű jelent meg, amely megpróbálja közelebb hozni a klasszikus irodalmat a mai olvasókhoz. Ezek a könyvek gyakran azt mutatják meg, hogyan lehet a régi műveket mai szemmel olvasni, és milyen új szempontok alapján érdemes hozzájuk közelíteni. Ilyen például Szabó Borbála János vitéz-kód című regénye, amely Petőfi művének mai jelentését járja körül, és azt is vizsgálja, hogyan hat ránk, ha egy régi kor világába próbálunk belehelyezkedni. Hasonló célt szolgálnak A Pál utcai fiúk újraértelmezését segítő kiadványok is. Ide sorolható a Nagy Ádám, Trencsényi László és Veszprémi Attila által jegyzett A Pál utcai küldetés – Mentsük meg Ernőt! című kötet és Mészöly Ágnes A Pál utcai fiúk – Rajongói kézikönyv című könyve is.

Ugyanakkor úgy fogalmaz, az oktatott irodalmi művek dilemmákkal teli problematikája nem csupán pedagógiai, hanem irodalomtudományi kérdés is, „az irodalmi rendszert magát is intenzíven foglalkoztatja a kanonikus szöveghagyományhoz való viszonyának, a régi korok irodalmának mai szerepe”.

Az Okulusz könyvklub is egy előre kijelölt könyv feldolgozásán alapul és ilyen módon hasonlít is a kötelező olvasmányos rendszerhez, missziója megértetni az emberekkel, hogy mit jelent az igényesen megírt irodalom. Eképpen pedig, Szabó Eszter szerint, a kötelezők sem igazodhatnak teljes mértékben olvasói igényekhez és népszerűségi mutatókhoz, hanem egyfajta iránymutatóként kell szolgálniuk.

Kérdés azonban, hogy ez az irány mennyire kelti fel a fiatal olvasók érdeklődését. Nagy Egon Kármán Józseftől a Fanni hagyományait emelte ki, mint olyan művet, ami évről évre nehezen szólítja meg a diákokat, de Balassi Bálint meg Janus Pannonius lírája is ebbe a kategóriába tartozik: „Megértik, hogy az irodalomtörténet fontos művei ezek, de nem értik a miértjét”.

Ellenpéldaként azonban felhozta Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzát, amivel bár eleinte mindig szkeptikusak a diákjai, azonban pár éve igyekszik új nézőpontból, humorral megközelíteni. „A nyolcadik ének nyitó szakaszaiban Zrínyi pompás megjelenéséről olvashatunk arany páncél, már-már természetfeletti ábrázolású ló, gyönggyé vált verejték. Ez azért okozott egy pár szemöldök-felvonást. És akkor tört meg a jég is. Hogy a valóság és fikció keveredése, ami lényegében a legtöbb irodalmi alkotás alapját képezi, nagyon széleskörű határokat tud biztosítani. Az egyik diákból ki is tört a lényegi kérdés, hogy ne vicceljünk már, ki megy aranyból készült páncélba a csatába” – mesélte.

Kortárs szemmel nézve a kötelező olvasmányok listáit, amellett, hogy aktualitásukban megkérdőjelezhetőek a művek, társadalmi érzékenységükben is egyre problematikusabbak.

Persze, egy adott korképet jelenítenek meg, amelyre kontextusában kell tekinteni, ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy nem problémás ezeket a mára már meghaladott értékeket közvetíteni a fiatalok elé. Tavaly a román sajtóban például elég nagy visszhangot kapott egy arról szóló cikk, hogy a román érettségi teljesítéséhez szükséges olvasmányok nyelvezete hogyan normalizálja, sőt romantizálja a nők elleni erőszakot, a groomingot és a toxikus viselkedési mintákat.

„Érzik a diákok is azt, hogy napjainkban milyen modellek érvényesülnek és az igazságérzetük nem engedi azt, hogy bizonyos helyzeteket ne elemezzenek ki” – mondta Nagy Egon.

Szerinte fontos ezeknek a műveknek a kortárs problematizálása, a párhuzamok felállítása aktuális szempontokkal. Ilyen volt például Móricz Zsigmond Sárarany című regényének az a vonatkozása, hogy a főhős, Erzsi hogyan megy szembe a paraszti társadalomban jelenlévő női szerepmodellel. Vagy Kosztolányi Dezső Édes Annájában Anna elnyomása, eltárgyiasítása, annak vizsgálata, hogy Anna cselédlányi pozíciója mire hatalmazza fel őt. „Néha elég egy jól betalált kérdés és egy egész óra eltelik ezeknek a lehetőségeknek az elemzésével” – tette hozzá.