„Ugyan, ez egy kegyes hazugság, ez belefér” – mondta az MTI korábbi erdélyi tudósítójának a főnöke

Pár évvel ezelőtt, pontosabban 2022-ben, Orbán Viktor tusványosi beszédében azt ecsetelte, hogy a Kárpát-medencében élő népek keveredhetnek egymással, de a magyarság nem akar „kevert fajúvá” válni az Európán kívülről érkezőkkel. Orbán kijelentései napok alatt végigsöpörtek a magyar és a nemzetközi nyilvánosságon, néhány nappal később az akkori román miniszterelnököt, Nicolae Ciucăt is megkérdezték az újságírók, mit gondol a tusványosi szónoklatról. A román kormányfő nemkívánatosnak nevezte Orbán kijelentéseit, a tolerancia, a megértés és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta, valamint az európai értékek melletti kiállást sürgette. Gazda Árpád, az MTI akkori erdélyi tudósítója megírta a reakciót, a tudósítás azonban a kukában landolt, és soha nem jelent meg.

Gazda Árpád még aznap újabb hírt adott le: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy erdélyi lapnak adott interjúban védelmébe vette Orbánt. Azt mondta, a tusványosi beszéd mentes volt a rasszizmustól, a magyar miniszterelnökben pedig „egy csöppnyi rasszizmus” sincs. Az RMDSZ elnöke az Oroszország-pártiság vádját is elutasította, és úgy fogalmazott, hogy aki békét akar, az még nem lesz putyinista. Az MTI-nél ezt a hírt is eldobták, a főszerkesztő-helyettestől érkező magyarázat rövid volt: „nem kell a témát napirenden tartani”.

Kelemen Hunor kiállása közben tovább élezte a romániai vitát: több román politikus és publicista a lemondását, illetve az RMDSZ kirakását követelte a kormányból. Klaus Iohannis akkori államfő nyilvános magyarázatot várt a szövetségtől: azt kérte, tisztázzák, egyetértettek-e Orbán szavaival a beszédet megtapsoló RMDSZ-es politikusok. Kelemen igyekezett cáfolni: arról beszélt, hogy az RMDSZ teljesítette koalíciós vállalásait, Orbán pedig nem Romániáról, a román kormányról vagy a koalícióról beszélt Tusványoson. Ez az anyag is eltűnt az MTI rendszerében.

Ezek a történetek ma azért rekonstruálhatók ilyen pontosan, mert az MTI külpolitikai témákon dolgozó munkatársaiból alakult Pro Domo munkacsoport több mint tíz éven át mentette a belső levelezéseket, utasításokat és csetüzeneteket. A Narancs csíkosnak elnevezett, 482 oldalas gyűjteményről augusztus elején lehetett először hallani, amikor az MTI újságírói átadták azt az MTVA új vezetésének. Ennek nyomán a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetése belső vizsgálatot rendelt el.

A korábban említett erdélyi tudósító, Gazda Árpád belülről követte végig, hogyan váltak a szakmai döntések egyre gyakrabban engedélyezési kérdéssé, miként kerültek hírek a fiókba, és hogyan igazították a tudósításokat a politikai kommunikáció igényeihez. Az újságírót az „egyeztetésköteles” témákról, a kormányzati jóváhagyásra küldött hírekről és azokról a konfliktusokról kérdeztük, amelyek végül a távozásához vezettek.

2011 végén kezdtem dolgozni az MTI-nél, és 2022 végéig, tehát tizenegy éven át voltam az MTI erdélyi tudósítója. Korábban az MTI-nek csak egy romániai tudósítója volt, a bukaresti, aki mindennel foglalkozott. A Fidesz 2010-es kormányra kerülése után megsokasodtak a kormányzati politikusok erdélyi látogatásai, és ezeket Bukarestből már nem nagyon lehetett lefedni. Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy létrehozták az erdélyi tudósítói posztot, amelyet elsőként én töltöttem be.

Amikor az ember bekerül egy ilyen nagy szervezetbe, tele van félelemmel: nem tudja, meg fog-e felelni a követelményeknek, elég gyorsan tud-e hírt írni, fog-e hibázni. Mert a hírügynökségi újságírásnak ezek a követelményei: lehetőleg nem szabad hibázni, és nagyon gyorsan kell dolgozni, hogy minél hamarabb megjelenhessen a hír.

Gyakorlatilag tanúja voltam annak az MTI-n belüli átalakulásnak, ahogyan egy hírügynökség, amely eleinte ellátta a feladatait, a propaganda eszközévé vált. Ennek a lépcsőfokait magam is megéltem. Én próbáltam a saját helyemen úgy elvégezni a feladataimat, hogy a munkám szakmailag is megállja a helyét, és a saját lelkiismeretem előtt is rendben legyenek a dolgok. De nyilván én is részese voltam egy olyan gépezetnek, amely bizony félrevezette a közvéleményt. Ezt ma már világosan látom.

Mondok egy nagyon konkrét példát, még csak nem is politikai vonatkozású, de jól tükrözi a vezetők hozzáállását. Az évszámra nem emlékszem pontosan, talán 2017-ben lehetett. Minden évben feladatom volt tudósítani a csíksomlyói búcsúról. A búcsú előtt előzetes híreket is írtam: ki lesz a szónok, milyen program várható, és rendszerint volt igény arra is, hogy még a mise kezdete előtt is menjen egy helyszíni hír arról, hogy már százezres tömeg gyűlt össze a csíksomlyói nyeregben. Már egy nappal korábban kért a főszerkesztő, hogy az egyik ilyen előzetes hírhez ragasszak hozzá egy általa küldött bekezdést. Ez tulajdonképpen egy MTVA-s önreklám volt, melyet előzetesen megírtak arról, hogy a Kárpát-medence püspökei előző este Torockón, a Duna-Házban találkoztak, ott megnézték Maksay Ágnesnek egy dokumentumfilmjét, majd beszélgettek a filmről.

A bekezdés szövegét a főszerkesztő a torockói Duna-Házat is működtető közmédia vezetőségétől kapta. Oda is ragasztottam a bekezdést a híremhez, de mielőtt beadtam volna a hírt, próbáltam ellenőrizni a bekezdés információtartalmát. Elvégre az újságírás első szabálya az, hogy ne hazudj, a második pedig az, hogy lehetőleg ne is tévedj. Felhívtam Maksay Ágnest, hogy megtörtént-e a vetítés, ott voltak-e a püspökök. Erre azt mondta: dehogy, mindenki elkésett, a filmet levetítették volna, de hát nem volt ott közönség. Nemsokára jeleztem a főszerkesztőnek, hogy töröltem a bekezdést, mert az eseményre nem került sor.

A főszerkesztőm elkezdett velem vitatkozni, hogy ez egy leegyeztetett szöveg volt, ennek bele kellett volna kerülnie a hírbe. Megjegyeztem, azt mondta: „ugyan, hát ez egy kegyes hazugság, ez belefér”.

Én kitartottam amellett, hogy nem írhatunk le semmi olyant, amiről tudjuk, hogy nem történt meg, vagy nem igaz. Amikor láttam, hogy nem tudom meggyőzni, azt kértem, amit más, hasonló esetekben is: ha beleírnak a hírembe, akkor töröljék a nevemet a hír elejéről. Ott ült a telefonbeszélgetésünk idején a főszerkesztő mellett az egyik főszerkesztő-helyettes is, aki akarva-akaratlanul fültanúja volt a vitánknak. Végül ő döntötte el a javamra az ügyet.

De éveken át, naponta jelentek meg hírek az MTI-ben, amelyek ilyen „kegyes hazugságokat” tartalmaztak. 2021-től a Szijjártó Péterről szóló hírekben mindig szerepelt, hogy „a Külügyminisztérium közleménye szerint”, de nem is létezett közlemény. Hivatkozás volt egy olyan forrásra, ami nem létezett. Valójában az történt, hogy a híreket egy olyan kolléga írta, aki korábban az MTI munkatársa volt, de a Külügyminisztérium kötelékébe került, a szerkesztőségnek nem szabadott változtatni az általa írt híreken. Ezt is mondtam már a korábbi interjúban: ha egy könyvelő egy olyan számlára hivatkozik a könyvelésben, ami nem létezik, akkor előbb-utóbb börtönbe kerül. Az MTI-nél viszont éveken át naponta több hírben lehetett nem létező forrásra hivatkozni.

De nemcsak ez volt a probléma a szijjártós hírekkel. Emlékszem, Gyulán találkozott a román és a magyar külügyminiszter, kétoldalú megbeszéléseket folytattak, és kijött a tárca közleményére hivatkozó MTI-hír arról, hogy mit mondott Szijjártó Péter. Egy szó sem arról, hogy mit mondott a közös sajtótájékoztatón a román külügyminiszter. Meg kellett nézni az Agerprest [román állami hírügynökség – szerk. megj.]: ott tisztességesen össze volt foglalva az is, hogy mit mondott Szijjártó, és az is, hogy mit mondott a román külügyminiszter. Sokkal korrektebb volt a román nyelvű híradás. Szijjártó Péter budapesti sajtótájékoztatóira sem küldték el az MTI tudósítóját, így a hírek mindig csak a magyar külügyminisztert idézték. A másik fél, akivel tárgyalt, és akivel közösen tartották a sajtótájékoztatót, csak afféle biodíszlet volt. Mindig egy torzított valóság, vagy nem a teljes igazság, hanem annak csak egy része, illetve egy interpretált igazság jött át ezekből a hírekből.

Igen. Politikuscentrikussá vált a hírírás: ha elmentünk Tusványosra, nem az volt a feladat, hogy írjunk a Kárpát-medencei kisebbségi kerekasztalról vagy a gazdasági tárgyú pódiumbeszélgetésről, hanem az, hogy „írd meg Semjént”, „írd meg Kövér Lászlót”, „írd meg ezt vagy azt”. Az volt az elvárás, hogy a fideszes politikusokra legyenek kihegyezve az anyagok.

Az is elvárás volt, hogy a címbe kerüljön a politikus neve, majd kettőspont, és egy idézet tőle. A politikusok sajtósai sokszor már előtte felhívtak, és kérték, hogy ugye ilyen címet adok. Én soha nem mondtam azt, hogy igen. Mindig azt mondtam: várjuk meg az eseményt, lássuk, mit mond a politikus. Ha lesz olyan kijelentése, ami címbe kívánkozik, akkor így lesz. Ha nem lesz, akkor nem lesz így. Nem vetettem alá magam ennek, ezért gyakran konfliktusba kerültem a főnökeimmel és sok esetben a politikusok sajtósaival is.

Sokszor bepanaszoltak a főnökeimnél. A közvetlen főnököm próbált védeni, mondta, hogy amíg nála jelentenek fel, addig nincsen baj, de ha feljebb mennek, ő már nem tud megvédeni.

A visszaélésekről szóló, most közölt gyűjteményben is van egy eset Semjén Zsolt szatmárnémeti szerepléséről. A hírembe beírtak valamit. Amikor ezt láttam, visszahallgattam a hangfelvétel megfelelő részletét, és meggyőződtem róla, hogy nem úgy hangzott el, ahogy az átírt híremben megjelent, ezért tiltakoztam. Azt kértem, vegyék ki azt, amit beleírtak, vagy töröljék a nevemet a hírből. Aztán persze cirkusz lett házon belül, és kiderült, hogy nem volt teljesen megalapozott a tiltakozásom. Ugyan nem úgy mondta a miniszterelnök-helyettes, ahogy a híremben szerepelt, de valóban elmondta azt a félmondatot is, amit beleírtak a szövegembe. Így működött a szerkesztőség.

Ezért is éreztem 2022-ben, hogy év végén már nem kell meghosszabbítani a szerződésemet. Mindig egyéves szerződésem volt, ami automatikusan meghosszabbodott a következő évre, ha egyik fél sem jelezte, hogy nem tart igényt a folytatására. Én 2022 nyarán már jeleztem, hogy nem fogom meghosszabbítani a szerződést, és kiszállok az MTI-ből.

Igen, voltak ilyenek. Sokszor írtunk a fióknak híreket. Volt egy olyan megfogalmazás, hogy vannak témák, amelyek „egyeztetéskötelesek”. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy előre szólni kellett, ha valamiről hírt akarunk írni, és úgymond egyeztetni kellett a főnökkel. A főnök pedig mindig megmondta, hogy erről inkább ne írjunk.

Ilyen volt például a Székely Nemzeti Tanács ügye. Amikor 2020–2021-ben zajlott a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán, akkor nem volt szabad leírni Izsák Balázs SZNT-elnöknek és Dabis Attila külügyi képviselőnek a nevét. Ez az az időszak volt, amikor a koronavírus miatt többször meghosszabbították az aláírásgyűjtés határidejét.

A hosszabbításokról Izsák Balázs mindig sajtótájékoztatón vagy közleményben számolt be. Én minden esetben megírtam a hírt, és amikor beadtam, akkor szóltam a feletteseimnek, hogy ez a téma egyeztetésköteles, ott a hír náluk, egyeztessünk. Mondták: de Árpi, miért most szólsz, szóljál előtte, ne dolgozz hiába.

Én meg azt mondtam: nézzétek, nekem az van a munkaköri leírásomban, hogy a fontos dolgokról hírt kell adnom. Ha nektek az a feladatotok, hogy megakadályozzátok ennek a hírnek a megjelenését, akkor végezze mindenki a munkáját.

Azt is hozzátettem egyszer – mindig gondoltam, de csak egyszer mertem kimondani –, hogy meggyőződésem szerint el kell számolnunk a tetteinkkel, és lehet, hogy ez nemcsak a Jóisten ítélőszéke előtt lesz, hanem még hamarabb. Ez a példa egyébként egy másik jelenséget is jelez. Az újságírás szabálya az is, hogy mindig az illetékest kell megkérdezni. Ez az elv folyamatosan sérült az MTI-nél. Ebben az esetben egyértelmű, hogy Izsák Balázs volt az illetékes, hiszen ő volt a kezdeményező bizottság elnöke. Az MTI híreiből rendszeresen Orbán Viktortól és a fideszes politikusoktól lehetett megtudni, mit akar Zelenszkij, mit akar Ursula von der Leyen, mit akar Brüsszel, mit akar a Tisza. Soha nem az illetékes szereplőktől.

Az MTI-nél az volt a szabály, hogy az esemény után egy órával meg kell jelennie a hírnek. 2017-től közben a román nyelvű kiadást is koordináltam, és általában a saját híreimet is lefordíttattam. Figyeltem arra, hogy a saját híreimet még a magyar megjelenés előtt elküldjem a fordítónak, hogy időt nyerjünk, és a fordítás is haladjon, mire kiadják magyarul. Na, ekkor tűnt fel, hogy sok esetben a román fordítás már rég készen van, de a magyar hír még mindig nem jelent meg.

Elkezdtem kérdezősködni, hogy miért húzódik ennyire a hírek megjelenése. A kollégák tájékoztattak arról, hogy ezt el kellett küldeni jóváhagyásra.

Így derült ki számomra, hogy van egy Kormányzati Tájékoztatási Központ – azt hiszem, ez volt az eufemisztikus neve –, amely Rogán Antal minisztériumában működik, és ahová bizonyos témakörökbe tartozó híreket el kell küldeni jóváhagyásra.

Volt olyan, hogy egy hírem nyolc órát feküdt a cenzor asztalán, amíg végül rábólintottak, és megjelenhetett.

A romániai magyar politikusokról szóló anyagokat úgy tudom, hogy csak választási időszakokban kellett a cenzorhoz küldeni. Választási időszakokban nagy volt az érzékenység, akár romániai, akár magyarországi, akár európai parlamenti választásokról volt szó. Hozzáteszem: én hivatalosan azt sem tudtam, hogy a cenzorhoz kell küldeni a híreket. Ez a házon belüli telefonbeszélgetésekből derült ki, és ebből a gyűjteményből is kiderül.

Én többnyire magányosan dolgoztam. Persze, volt úgy, hogy kollégákkal megbeszéltünk dolgokat, panaszkodtam is nekik, de az emberben azért van valamiféle munkahelyi lojalitás is. Nem biztos, hogy elmész más szerkesztőségek kollégáihoz arról beszélni, milyen rossz a saját munkahelyeden. Másrészt a szerződésemben is szerepelt, hogy a szerződés érvényessége alatt és utána sem bírálhatom nyilvánosság előtt a munkaadómat. Ha ezt megteszem, akkor az évek során számomra kifizetett pénz akár 30 százalékát is visszakérhetik. Ráadásul a nekem kifizetett pénz nemcsak az én pénzem volt, mert én a román nyelvű fordítói csapatot is koordináltam, az ő pénzüket is az én cégemnek fizették ki, én pedig továbbfizettem a fordítóimnak.

Akár emiatt az interjú miatt is visszakérhetnék a pénzem egy részét, de szerencsére változtak az idők, és úgy érzem, már nem kell ettől tartanom. Április előtt viszont valószínű, hogy egy ilyen interjúnak lettek volna jogi következményei.

A dokumentum gazdag gyűjteménye azoknak az utasításoknak, amelyekkel a főnökök letérítették a szakszerűség útjáról az MTI-t, de ennél sokkal több eset volt. Az én ügyeim többsége például nincsen benne. Én is készítettem magam számára feljegyzéseket az ilyen cirkuszos ügyekről. Fontos részlet ugyanakkor, hogy ezeket a feljegyzéseket a külpolitikai szerkesztőségben dolgozó kollégáim készítették. A nagy disznóságok minden bizonnyal a belpolitikai szerkesztőségben történtek. Egyértelmű, hogy a hatalom számára sokkal érzékenyebb volt, hogy mit írnak a belpolitikai szerkesztőség munkatársai. Úgyhogy ez csak sápadt kópiája annak, ami ténylegesen volt.

Nincs tervem. Amikor a Válasz Online-nak adtam interjút, újra elolvastam azokat. Azért készítettem ezeket a feljegyzéseket, mert tudtam, hogy egyszer fontossá válnak, és azt is tudtam, hogy az ember sok mindent elfelejt. Ha majd kell, pontosan tudjam felidézni, mi történt.

Örülök, hogy kiderült az igazság, és örülök, hogy végre tiszta vizet lehet önteni a pohárba. Ez azért is fontos, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. Érzékelem, hogy a jelenlegi kormány is megpróbál beleszólni az újságírók munkájába. A legjobb ellenszer a nyilvánosság. Ha a szakmai szabályok érvényesülnek, annak korrekt tájékoztatás az eredménye, ami a társadalom kohézióját és a tisztánlátást is elősegíti. A Fidesz viszont azzal, hogy gyakorlatilag bekebelezte, és a saját képére alakította a médiát, megszüntette az emberek tájékozódási képességét. Nagyon sokan ennek a torz képnek a hatása alatt élnek ma is.

Ott, hogy nem az újságírás szakmai szabályait követte, hanem a politikai kommunikáció szabályait. Azt gondolom, teljesen rendben van, hogy a politikusok kommunikálni akarnak. Nem azzal volt a baj, hogy a politikusok mit kommunikáltak, hanem azzal, hogy miként tükrözte ezt a hírügynökség.

Mondok egy konkrét dolgot: a politikai kommunikáció szabályai szerint sokszor el kell ismételni ugyanazt az egy mondatot, hogy az üzenet átmenjen a választók fejébe. Ezzel szemben a sajtó szabályai azt kívánják, hogy mindig az újat keressük, azt emeljük ki a hír elejére, a címbe, a leadbe: azt, amit még senki nem mondott el. Az MTI-ben voltak olyan napok, amikor – a politikai kommunikáció szabályai szerint – három-négy hír is ugyanazzal a címmel jelent meg. Például hogy háborúpárti Brüsszellel szemben Magyarország a békére törekszik, vagy Magyarország gazdasági semlegességre törekszik. Hol az egyik politikustól, hol a másiktól idézték ugyanazt a mondatot. Én azért vádolom az MTI vezetőit, mert nem álltak ellen a politika kéréseinek, és nem óvták a szakma tisztaságát. Így vált propagandagépezetté a hírügynökség.

Van egy hasonlat, amelyet a Válasz Online-interjúban is elmondtam, és most is úgy érzem, jól írja le a történetet. Jules Verne A tizenöt éves kapitány című regényében van egy olyan szál, hogy egy rosszakaró mágnest tesz a hajón az iránytű közelébe, és az már nem az eredeti, igazi irányt mutatja, hanem egy torzított irányt. Nagyjából ez történt az MTI-ben is.

Én úgy érzem, hogy ezekkel a beavatkozásokkal a politika mágnest tett az újságírás iránytűje mellé, és a hírek már nem a valóságot tükrözték, hanem csak azt, hogy mit mondanak a fideszes politikusok a valóságról.