Néhány éven belül egész Romániát bevenné a Simon’s Burger

„Az országos terjeszkedés a cél”
– mondta a Simon’s Burger romániai terjeszkedéséről Korvin Tibor, az étteremlánc nemzetközi franchise-igazgatója a Transtelex megkeresésére.
A Simon’s Burger közelgő kolozsvári nyitására utaló feliratok december végén jelentek meg az Eroilor (Deák Ferenc) utcában. Megkeresésünkre a névadó tulajdonos, Tóth Simon december végén megerősítette, hogy idén belépnek a romániai piacra. Ugyanakkor januárra ígért részleteket a várható romániai terjeszkedésükről. Korvin Tibor erről beszélt a Transtelexnek.
„Fél évvel ezelőtt hirdettük meg a nemzetközi franchise-programunkat, és akkoriban vette fel velünk a kapcsolatot két erdélyi üzletember, Grümann Róbert és Oltean Csongor. Velük kezdtük el a megbeszéléseket egy romániai franchise-étterem megnyitásáról, és néhány hónap alatt a végére értünk a tárgyalásoknak. Kolozsvár belvárosában fog megnyílni az első étterem, amelyet a franchise romániai tulajdonosaként ők fognak üzemeltetni. A következő hetekben kezdődnek a kivitelezési munkák, és várhatóan tavasszal nyitunk” – magyarázta Korvin.
Az indulás pontos dátuma még nem ismert, elmondása szerint a munkálatok elején járnak, nagyon sok múlik azon, hogy mikorra készülnek el a kivitelezéssel. Korvin szerint ugyanakkor nem szeretnének Kolozsváron megállni, az étterem egyfajta tesztje is lesz a romániai piacnak.
„Ha a kolozsvári étteremnél is azt látjuk, hogy a Simon’s Burger termékei és felépített rendszerei működnek, szereti a kolozsvári piac is, akkor néhány éven belül országos lefedettséget szeretnénk elérni. Akár a magyarországihoz hasonló gyors terjeszkedés is következhet” – nyilatkozta.
A Simon’s Burger magyarországi terjeszkedése tényleg látványos. Tóth Simon és Tóth Máté 2022-ben nyitotta meg az első éttermet, azóta már összesen 25 étterme van a láncnak Magyarországon, de december elején Kassán és az outletjeiről elhíresült osztrák településen, Parndorfban is nyitottak egyet-egyet. És ez csak a Simon’s Burger volt, mert 2025 tavaszán szintén az ő márkájuk, a Smashy már New Yorkban terjeszkedett. Travis’ Tenders néven csirkézőt is nyitottak már Budapesten.
Konkrétumokat ugyan még nem árulhatott el Korvin, de Romániában is grand openinggel készülnek. „Az a cél, hogy a romániai piacon is felhívjuk magunkra a figyelmet. Már csak azért is, mert azt látjuk, hogy Romániában még a magyarországinál is erősebb a konkurenciaharc. Olyan franchise-cégek is jelen vannak a piacon, amelyek nincsenek Magyarországon, sőt sok nyugat-európai országban sem.
Kihívásként tekintünk a romániai piacra lépésre, és őszintén nagyon sokat várunk tőle. Sok jót hallottunk róla, és azt szeretnénk, hogy legalább annyi étteremmel tudjunk jelen lenni a román piacon, mint Magyarországon”
– magyarázta.
Elmondása szerint a romániai közönség fogékonyabb a gyorséttermi szolgáltatásokra, mint például a magyarországi. Konkrét példaként a Taco Bell és a Popeyes láncokat említette, amelyeknek a jelenléte azt mutatja, hogy sokkal nagyobb a vásárlóerő a romániai gyorséttermi szegmensben, mint Magyarországon vagy sok nyugat-európai országban. (Bár a Popeyes októberben Magyarországra is megérkezett.)
„Piaci forrásaink is vannak, és kutatásokat is végeztünk ez ügyben. Van fogadókészség, de nyilván meg kell találjuk a saját résünket, mert a nagy amerikai láncok mellett vannak nagyon színvonalas helyi burgerező franchise-ok is” – mondta.
A Simon’s Burger alapítói bevallásuk szerint nem abban hisznek, hogy kevés burgert adjanak el drágán, hanem inkább abban, hogy olcsón sokat.
„Egy komplex piaci felmérés előzi meg az árak leszögezését, de nem titok, hogy mind Magyarországon, mind Szlovákiában, mind legutóbb Ausztriában a Big Mac Index volt egy jelentős tényező. Célunk, hogy kimagaslóan jó ár-érték arányt érjünk el Romániában is a konkurenciához viszonyítva. A Simon’s Burger Magyarországon is ebben erős, az alapításunk óta nem emeltünk árakat. Ez még idén is így marad. Romániában is hasonló politikával szeretnénk terjeszkedni” – mondta Korvin.
A Forbes szerint az első teljes üzleti évükben, 2023-ban már csaknem egymilliárd forintos árbevétellel zártak. Egy évvel később, 2024-ben a magyarországi franchise-partnerek körülbelül négyszázmillió forintos, és az egyéb márkáik (a Simon’s mellett a Smashy Burger és a Buddy’s Burger) bevételét is beleszámítva a cégcsoport ötmilliárd forintos forgalmat ért el, 2025-re pedig nyolc-kilencmilliárd forintos összforgalmat várnak.
A Simon's Burger alapítóival a Telex tavaly tavasszal készített interjút, ebben többek között arról is beszéltek, hogy nem nézegetnek Excel-táblákat, és az üzleti sikerek közben sem kezdtek el Porschéval járni, a profitot eddig mindig visszaforgatták.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás