Túl a NER-en: 11 pontban fogalmazta meg az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom, mit kívánnak az erdélyi magyarok

Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom egy erdélyi értelmiségiekből álló, önszerveződő csoportosulás, amely ugyan már egy éve dolgozik, de a nagyközönség előtt csak 2025 tavaszán mutatkozott be. Ősszel pedig már bemutattak egy olyan interaktív térképet, amin követni lehet, hova jutnak Erdélyben a magyar állami milliárdok; felmérték azt is, hogy hogyan viszonyulnak a magyarországi magyarok a levélszavazáshoz és a külhoni magyarok választójogához; és azt is, hogyan torzult el mára a magyar–magyar viszony.

A kutatásokból kirajzolódott: a NER működése nem erősítette a magyar nemzeti egységet, hanem egy szűk politikai elit pozícióit stabilizálta, miközben háttérbe szorult az erdélyi és a magyarországi magyarok közötti érdemi párbeszéd és a közös jövőtervezés lehetősége. Álláspontjuk szerint ezért szükség van a magyar–magyar viszony újragondolására: olyan intézményi, támogatáspolitikai és jogi keretek kialakítására, amelyek átláthatóbbak, kiegyensúlyozottabbak és valóban a közösségi önrendelkezést szolgálják.

A javaslatcsomagot és vitaindító kiáltványt, Mit kívánnak az erdélyi magyarok? címmel december 5-én mutatták be Kolozsváron (a dokumentum itt érhető el online). Az eseményen a Mozgalom tagjai közül többen, köztük Kiss Tamás szociológus, Toró Tibor politológus, Vig Emese és Sipos Zoltán újságírók, valamint Székely István Gergő politológus ismertették a kidolgozott programot Lovassy Cseh Tamás moderálásában.

A Mozgalom korábbi közösségi média bejegyzésében úgy fogalmazott: „Nem érünk rá tétlenkedni a jövőnkkel kapcsolatos konkrét javaslatok megfogalmazását illetően”.
A bemutatón ezt tovább fűzték: szerintük itt az ideje, hogy az erdélyi magyar közösség saját kezébe vegye a sorsát, és azt is kimondja, hogyan akar élni ma, és milyen jövőt tart elfogadhatónak. Ha ez nem történik meg, a régi, berögzült struktúrák – a Budapest felé szerveződő függés és az egyoldalú döntéshozatal – maradnak változatlanok. A Mozgalom szerint ez hosszú távon az egyenlőbb Erdély esélyét ássa alá.

A vitaindító kiáltvány 11 pontban foglalja össze azokat az elveket és követeléseket, amelyek szerintük a magyar–magyar viszony újragondolásához szükségesek:

• Egyenlőséget és partneri viszonyt a magyarországi és az erdélyi magyar közösségek között!
• Alapszerződést, amely szabályozza a Magyarországgal való partnerséget!
• Az erdélyi magyarok megmaradását biztosító támogatások fenntartását!
• A fejlesztésekről és a támogatások felhasználásáról egy szakmai testület határozzon! Döntsenek az erdélyi magyarok a saját közösségükről!
• Ellenségkép gyártás helyett hatékony kisebbségi jogvédelmet!
• Egyenlő hozzáférést a szavazati jog gyakorlásához minden magyarnak!
• Sokszínű és független erdélyi magyar sajtót!
• A felemelkedést szolgáló kisebbségi oktatást!
• A magyar ajkú romák teljes integrációját az erdélyi magyar közösségbe!
• Ne a magánvagyonok gyarapodjanak: tudással és piacokkal segítsük a kis- és középvállalkozásokat!
• A magyar közösségen belül szolidaritást, a román többséggel egyenlő párbeszédet!

A kiáltvány egy átfogóbb, szakmai anyag összefoglalója, amelyben a demokratikus önrendelkezésre és a nemzeti egységre vonatkozó ajánlataikat terjesztik elő a magyar-magyar viszony kontextusában. A dokumentum felvezetőjében az áll: a magyar-magyar kapcsolatrendszert alá-fölérendelő, hierarchikus felállás jellemzi, amely abból adódik, hogy a NER humánerőforrásként tekint az erdélyi magyar közösségre.

A Mozgalom értelmezése szerint a változás első lépése csakis az önrendelkezés valamilyen intézményes formájának kiépítése lehet. Ezt követheti az a szabályrendszer, amely valóban teret ad a jövőképtervezésnek, a demokratikus pluralizmusnak és a szakmai alapú döntéshozatalnak.

A javaslatok közt hangsúlyos a szakmai és társadalmi szervezetek nagyobb önállósága, az egyenlőségelvű megközelítés az erdélyi magyarokat érintő közpolitikákban, valamint a többség és a kisebbség közötti valódi párbeszédet lehetővé tevő intézmények és támogatási formák megerősítése.

A javaslatcsomag nemcsak a támogatáspolitikáról és a szavazati jog kérdéséről szól: az EEM öt másik kulcsterületen is konkrét ajánlásokat fogalmazott meg. Ezek az oktatás, a sajtó helyzete, a kisebbségi jogvédelem, a magyar anyanyelvű romák inklúziója, valamint a magyar–román párbeszéd megerősítése.

A csomagot december 5-én egy nyilvános, kifejezetten interaktívnak szánt eseményen mutatták be. A cél nem csupán a prezentáció volt, hanem az is, hogy elinduljon az a közösségi beszélgetés, amelyben a kolozsvári – és tágabban az erdélyi – magyarok visszajelezhetnek: tényleg azt kívánják-e, amit az EEM a saját agendájában szerepeltet. A vita előtt a mozgalom képviselői ismertették a dokumentum főbb tételeit, hogy mindenki ugyanarról a kiindulópontról beszélhessen.

A dátumválasztás sem véletlen. December 5-e szimbolikus nap: 2004-ben ekkor tartották azt a kettős állampolgárságról szóló népszavazást, amelynek traumája máig kísérti a magyar–magyar viszonyt. A „2004. december 5.”-re épülő paradigma évekig termelte újra a határokon átívelő megosztottságot – a Mozgalom pedig éppen ezen a törésvonalon szeretne változtatni.

Az első pontot Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély főszerkesztője ismertette, aki éveken keresztül követte figyelemmel, kutatta és publikálta tényfeltárásait az egyre jobban eltorzuló támogatási rendszerről.

Az elképzelt változást úgy foglalta össze, hogy egyszerre kell megteremteni az átlátható, tisztességes versenyen alapuló pályázati rendszert, és közben erősítsék meg azt is, hogy az erdélyi magyar közösség maga dönthessen a saját ügyeiről.

Ahogy az az EEM egy korábbi eseményén már kiderült, a jelenlegi támogatáspolitikai rendszer alig átlátható, politikailag vezérelt és szinte követhetetlen, így nem lehet tudni, hogy a közpénzek végül kikhez jutnak, milyen szempontok alapján, és a támogatott projektekből valójában mi valósul meg. Hiányzik a döntések indoklása, nincs érdemi utánkövetés, és olyan rendszer működik, amelyben a pénzek mozgása gyakran csak a bennfentesek számára látható.

A Mozgalom szerint a jelenlegi rendszerben tapasztalható korrupcióra és politikai kézivezérlésre az jelentene valódi választ, ha egy központosított, átlátható és tisztességes pályázati mechanizmus váltaná fel a mostani gyakorlatot. Olyan rendszert javasolnak, ahol világos pontozási szempontok vannak, és a támogatásokról külső, független szakértők döntenek – nem pedig azok a szereplők, akik később maguk is pályázhatnának.

A cél egy versenyalapú, elszámoltatható támogatáspolitika, amelyben mindenki ugyanazokkal a feltételekkel indul, és utólag is követhető, mire költötték a pénzt. A magyar állam ebben nem irányítóként, hanem a rendszer beindítását és fenntartását segítő háttérszereplőként jelenne meg.

Toró Tibor szociológus a demokratikus önrendelkezés kérdését bontotta ki. Szerinte az erdélyi magyarság egy hármas erőtérben mozog: egyszerre kell működő, kiszámítható kapcsolatot fenntartania a román és a magyar állammal, miközben a saját önrendelkezési igénye sem kerülhet háttérbe. Ezt a helyzetet egy szerződéses viszony teremthetné meg, amely világosan rögzíti az önrendelkezés feltételeit és kereteit. Toró szerint mindezt egy olyan ernyőszervezet segítené, ahol különböző szektorok képviselői dolgoznak együtt azon, hogy

az erdélyi magyarok igényeire szabott közpolitikák szülessenek, nem pedig Budapestről vagy Bukarestből vezérelt, előregyártott megoldások.

Székely István Gergő a szavazati jogról szólva kiemelte: ez a jog az erdélyi magyarok többsége számára a nemzettagság kézzelfogható elismerése, ugyanakkor a magyarországi választók nagy része igazságtalannak tartja a jelenlegi rendszert.

Ezért olyan megoldás kell, amely nem rekeszti ki a szavazásból az erdélyi magyar közösséget, de a magyarországiak számára is elfogadható, és képes konszenzust teremteni.

Székely példaként egy olyan modellt említett, amelyben a nyugati diaszpóra és a határon túli magyarok ugyanazon eljárás szerint szavaznak, világos szabályokkal és átlátható procedúrával. A jelenlegi rendszer legérzékenyebb pontja ugyanis az, hogy harmadik szereplők – konkrétan az Eurotrans Alapítvány, vagyis az RMDSZ – vesznek részt a regisztrációban és a szavazatok begyűjtésében, ami jogilag nem szabályozott, és nyitva hagyja a kérdést a választási folyamat tisztaságával kapcsolatban.

Az oktatás kapcsán Toró az oktatás-nevelési támogatás két súlyos problémájára mutatott rá. Egyrészt a támogatás összege nincs összhangban a valós kiadásokkal: egyes családoknál csupán zsebpénz, másoknál viszont létfontosságú jövedelemkiegészítés. Másrészt a támogatást kezelő szervezet – jelenleg a Rákóczi Szövetség – visszaél az adminisztratív szerepével, és politikai célokra használja az így összegyűjtött adatbázist. Korábban az Iskola Alapítvány révén ez az RMDSZ kezében volt, ma a Rákóczi Szövetségen keresztül a Fidesz rendelkezik ugyanazzal az eszközzel.

Toró hozzátette: a tehetséggondozás is egyre inkább háttérbe szorul Erdélyben. Azáltal, hogy a magyar kormány jelentős forrásokat csoportosított az MCC-hez, a tehetséggondozás kikerült az oktatási rendszerből, így a helyi, erdélyi programok mozgástere és utánpótlása látványosan beszűkült.

„Az erdélyi magyar sajtó az elmúlt évtizedben gyakorlatilag összeomlott: a piaci bevételek elapadtak, a vidéki közösségek tájékozódási lehetőségei minimálisra szűkültek, a nagy állami támogatások pedig nem a tartalomfejlesztést, hanem a politikai alapon szerveződő médiabirodalmak építését finanszírozták” – folytatta Vig Emese a felszólalók sorát. Hozzátette: ma a független szerkesztőségek alig férnek hozzá érdemi forrásokhoz, elérésük korlátozott, költségvetésük szűkös, miközben az erdélyi magyarok nagy része a magyarországi propagandából tájékozódik, mert egyszerűen nincs más helyi alternatíva. Ez szerinte nemcsak médiapolitikai kérdés, hanem a közösségi önrendelkezés egyik kulcsa.

A javaslatok között szerepel egy nyilvános és kiszámítható támogatási rendszer felépítése, amelyben előre rögzített keretek és átlátható pontozási kritériumok működnek. A döntést független szakmai testület hozná meg, nem pedig politikai szereplők – így biztosítva, hogy a közpénz valóban a közösségi érdekeket szolgálja, ne pedig pártközeli médiabirodalmakat.

A Mozgalom szerint szükség lenne arra is, hogy a nyertes pályázatok külső mentorálást kapjanak, amely segíti a projektek szakmai megvalósítását és garantálja az elszámoltathatóságot. Emellett fontosnak tartják hosszabb távú fejlesztési programok elindítását: újságíróképzéseket, nemzetközi tanulmányutakat, workshopokat és inkubátorprogramokat, amelyek új tudást, modern szemléletet és valódi szakmai közösséget építenek Erdélyben.

A cél az, hogy visszaépüljön egy sokszínű, autonóm és szakmailag erős erdélyi magyar nyilvánosság, amely érdemi vitákra, valódi hatalomellenőrzésre és tájékoztatásra képes.

Hidakra van szükség – mondta Kiss Tamás, amikor a román–magyar párbeszédről beszélt. Szerinte a magyar kormány nemzetpolitikája hajlamos túlexponálni a saját sikertörténeteit, ezért az erdélyi magyarok sokszor azt hiszik, Budapest jóval nagyobb szerepet vállal a helyi intézményrendszerek fenntartásában, mint amennyit valójában. Ez torzítja a valóságképet: a közösség párhuzamos narratívák között él, a román államba vetett bizalom gyengül, miközben a román közvélemény a támogatásokat gyakran igazságtalan versenyelőnyként értelmezi. Mindez tovább mélyíti a szakadékot a két közösség között.

Kiss szerint éppen ezért a kisebbségi intézményeknek kettős feladata van: egyrészt a belső szolidaritás erősítése, másrészt hidak építése a román többség felé – olyan hidaké, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar közösség egyenlő félként tárgyaljon a saját helyzetét érintő kérdésekről.

„Nem arról van szó, hogy nincsen hídunk. Van. Egy monopolhelyzetű híd: úgy hívják, hogy RMDSZ” – fogalmazott Kiss. Ami viszont hiányzik, az a horizontális hídépítés: civil és szakmai csoportok közötti együttműködések, olyan csatornák, amelyek nem egyetlen politikai szereplőn keresztül közvetítik az erdélyi magyarok hangját.

A Mozgalom konkrét javaslatokat is megfogalmazott. Egyrészt létre kell hozni az interetnikus párbeszéd fórumait, másrészt egy központosított kommunikációs egységet, amely rendszeresen és érthetően tolmácsolja az erdélyi magyar közösséget érintő ügyeket a román nyilvánosság felé.

Toró Tibor ehhez kapcsolódva arról beszélt: az RMDSZ mára teljesen integrálódott a román politikai mezőbe, és feladta az alternatív érdekképviseleti formákat – például a nemzetközi jogvédelmet. Ennek következménye, hogy a civil és jogvédelmi szféra is az RMDSZ kontrollja alá került, a politikai-szimbolikus és a jogi kommunikáció összemosódott, miközben a kisebbségi intézményeken belüli jogsértések érdemi kezelés nélkül maradnak. Ez pedig nemcsak belső feszültséget okoz, hanem gyengíti az erdélyi magyar közösség nemzetközi hitelességét is.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy magyar állami szereplők – a Fidesztől a külügyi megbízotti struktúrákig – saját politikai céljaik alá rendelik a határon túli jogvédelmet, miközben a közösségen belüli jogsértéseket nem kezelik.

A Mozgalom javaslatai ennek feloldására:

• az emberi jogi nyelvezet és megközelítés megerősítése,
• a belső méltányosság és jogvédelem előtérbe helyezése,
• valamint a független civil szervezetek támogatása, amelyek képesek szakmai alapon fellépni.

A magyarul beszélő romák helyzetéről Kiss Tamás elmondta: a magyarországi támogatáspolitika átalakítása lehetőséget adna arra, hogy újragondolják a romák társadalmi részvételét célzó programokat. Ezek korábban az RMDSZ belső logikáján és a román kisebbségpolitika egységesítő, asszimilációs hajlamán csúsztak el. A két fő akadály: az elektorális nyomás és az, hogy a román állam nem ösztönzi a magyar nyelvű romák felzárkóztatását. Kiss szerint ezért a magyarul beszélő romák önszerveződése csak külső források bevonásával indulhat el, a jelenlegi intézményes keretek erre nem alkalmasak.

A javaslatcsomag bemutatása után a közönség kérdezhetett és reagálhatott. A jelenlévők a javaslatok társadalmi beágyazottságára, illetve egy esetleges magyarországi kormányváltás hatására kérdeztek rá. Mások arra voltak kíváncsiak, hogy a dokumentum valóban szélesebb erdélyi igényeket tükröz-e, és kik állnak mögötte, milyen erőcsoportot képvisel.

Kiss Tamás válasza szerint a javaslatcsomag nem néhány ember magánvéleménye, hanem egy szakmai és társadalmi minimum megfogalmazásának kísérlete egy olyan térben, ahol eddig nem volt lehetőség nyílt vitákra. „Egy hegemón narratívával szemben próbálunk megszólalni, kisebbségen belül is kisebbségi pozícióból – nem azért, mert kevesen vagyunk, hanem mert a tér, amelyben beszélni lehet, ennyire leszűkült. De ha nem mondjuk ki, akkor senki nem fogja kimondani helyettünk” – fogalmazott.

A Mozgalom hangsúlyozta: a javaslatcsomag nem tekinthető lezártnak. Január 31-ig várják a visszajelzéseket, kritikákat, kiegészítéseket, majd ezek alapján bővítik és pontosítják a szöveget. Ezzel párhuzamosan erdélyi körútra indulnak, a javaslatcsomagot megküldik civil szervezeteknek, szakmai közösségeknek, agytrösztöknek, és végül megkapják a politikai pártok is: mind a kormányzó, mind az ellenzékben lévő alakulatok. Egyszóval mindenki, akinek feladata vagy felelőssége van abban, hogyan működik az erdélyi magyar nyilvánosság, jogvédelem, oktatás vagy támogatáspolitika.

A cél egy olyan erdélyi demokratikus minimum létrehozása, amely először mondja ki, hogy mi az, ami nem működik, és milyen új alapokra van szükség a magyar–magyar viszonyban. Amelyre végre építhető egy kiszámíthatóbb, szabadabb és egyenlőbb jövőkép, és amelyben az erdélyi magyar közösség nem tárgya, hanem alakítója a saját sorsának