Átláthatatlan milliárdok labirintusa: így működik a magyarországi támogatások rendszere Erdélyben

2020-ban a magyar kormány 826 millió eurót költött határon túli magyar ügyekre – ez akkor az államháztartás csaknem egy százaléka volt. Ennek 69 százaléka Erdélybe érkezett, fejenként körülbelül 640 euró támogatást jelentve. A pénz döntő része betonba ment: a források 54 százalékát ingatlanépítésre és felújításra, további 26 százalékát működési költségekre fordították.
A támogatások 40 százaléka vallási szervezetekhez, negyede a Sapientia Egyetemhez, több mint 80 millió euró pedig sportra jutott – ebből csak a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyenként 30 millió eurót kapott. A támogatások 60 százaléka kolozsvári székhelyű szervezetekhez került, miközben a falusi szervezetek mindössze 4 százalékot kaptak.

Mindez a frissen bemutatott Támogatáspolitikai Riportból derül ki, amely először rajzolja meg teljes részletességgel a magyarországi támogatások erdélyi térképét – és azt, hogy kik a legnagyobb nyertesei a budapesti milliárdoknak, amit Kiss Tamás szociológus és Sipos Zoltán tényfeltáró újságíró mutattak be a kolozsvári Planetárium kávézóban.

Az Átlátszó Erdély és az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom Akciószociológiai Munkacsoportja először rakta egységes keretbe mindazt, amit az elmúlt években a magyarországi támogatások természetéről tudni lehetett. A bemutatott Támogatáspolitikai Riport és a hozzá kapcsolódó interaktív térkép nemcsak a pénz útját mutatják meg, hanem azt is, hogyan alakította át a Fidesz-kormány évtizedes pénzosztása az erdélyi magyar intézményrendszert és politikai viszonyokat.

A kutatást Kiss Tamás szociológus végezte, Sipos Zoltánnal, az Átlátszó Erdély főszerkesztőjével közösen, a projekt egy podcastbeszélgetésből nőtte ki magát átfogó elemzéssé, amit aztán Csata István adatvizualizációi tették kézzelfoghatóvá.

A kutatás egyik leglátványosabb hozadéka ez a nyilvánosan elérhető interaktív térkép, amelyen településenként követhető, hová jutottak a magyarországi támogatások. A felhasználó rákattinthat Kolozsvárra, Marosvásárhelyre vagy bármelyik székelyföldi kisfalura, és azonnal látszik, mekkora összegeket kaptak, milyen típusú projektek valósultak meg, és kik voltak a kedvezményezettek. A térkép nemcsak az aránytalanságokat teszi kézzelfoghatóvá – például a Kolozsvárra áramló források túlsúlyát a falusi településekkel szemben –, hanem átláthatóvá is teszi azt a hálózatot, amely eddig leginkább csak a bennfentesek számára volt világos. A vizualizáció célja éppen az, hogy bárki gyorsan és egyszerűen képet kapjon az elmúlt évek milliárdjainak útjáról.

Sipos és Kiss a munkában három forrásra támaszkodtak: elemezték a 2010 és 2020 közötti zárszámadási törvényeket, a Bethlen Gábor Alap egyedi támogatási adatbázisát, és a szociológus kutató háttérinterjúkat is készített erdélyi intézményes szereplőkkel. Az így készült jelentés most először ad a széles nyilvánosságnak átfogó képet arról, hova folytak a budapesti milliárdok Erdélyben, kik a legnagyobb nyertesek, és mi az, ami rendre kimarad a pénzosztásból.

Mi van a számok mögött? – A támogatói oldal

A kutatás szerint három kormányzati cikluson átívelően vizsgálták a határon túli magyar ügyekre költött pénzeket: a 2., 3. és 4. Orbán-kormány időszakát. A zárszámadási törvények alapján 2011 és 2021 között a magyar állam közel 2,9 milliárd eurót költött erre a célra, ami éves szinten 0,5–1 százaléka a teljes államháztartásnak.

2020 volt a csúcsév: ekkor a kormány 826 millió eurót fordított határon túli támogatásokra – ez az államháztartás közel 1 százaléka. Azóta a nominális összegek csökkentek, de még mindig százmilliós nagyságrendű forrásokról beszélünk. Fontos, hogy ezekben az adatokban csak a költségvetési tételek szerepelnek: nincs benne mindenféle ad hoc kifizetés vagy alapítványi konstrukció.

A legfontosabb kifizető intézmény a Bethlen Gábor Alap (BGA Zrt.), amely 2010 és 2018 között kezelte a támogatások legnagyobb részét.

• 2011–2014 között a támogatások kb. 54 százalékát,
• 2015–2018 között már 64 százalékát a BGA folyósította.
  Ebben az időszakban a BGA-n keresztül kifizetett támogatások 86 százaléka egyedi döntés alapján ment, tehát nem volt versenyhelyzet, pályázati pontozás.

2016 után elkezdtek kinőni a gazdasági programok, amelyek 2019-től az Erdélyre fókuszáló Pro Economica Alapítványon keresztül futnak. Ezekből több tízmillió eurós mezőgazdasági és vállalkozásfejlesztési projektek születtek, de az átláthatóság sokkal gyengébb: míg a BGA adatai nyilvánosak (bár nehezen kereshetők), a Pro Economica kifizetéseiről nagyon keveset lehet tudni.

A pénzosztás kulcsszereplői is változtak az évek során:

• Balog Zoltán (EMMI) idején épült ki a református egyházi klientúra.
• Lázár János Miniszterelnöksége alatt jöttek a nagy, látványos projektek (Sapientia-bővítések, egyházi ingatlanfejlesztések).
• Gulyás Gergely később átvette a szerepüket, és fenntartotta a lojalitás-alapú rendszert.

Kiss Tamás ezt „lojalitáskompetíciónak” nevezi: a különböző erdélyi szereplők egymással versenyeznek a budapesti forrásokért, és a döntések gyakran politikai szempontok szerint születnek, nem szakmai kritériumok alapján.

A kutatás egyik leglátványosabb eredménye a földrajzi koncentráció.

A határon túli támogatások közel hetven százaléka érkezik Romániába, és ezen belül is szinte mindent Kolozsvár szív magába.

A városban található a Sapientia Egyetem, az Iskola Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Médiatér Alapítvány is – vagyis a legnagyobb kedvezményezettek mind innen működnek. A kutatók szerint a kolozsvári dominancia azt jelenti, hogy a források több mint hatvan százaléka ide koncentrálódik, miközben a magyar közösség jelentős része vidéken él.

Székelyföld ugyan a második legnagyobb nyertes, de itt is elsősorban a megyei központok és nagyobb városok profitálnak: Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely. A Partium és a szórvány viszont kifejezetten alulfinanszírozott: 2021-ben például a teljes támogatási keret mindössze hét százaléka jutott a partiumi régióra. A falusi települések pedig még ennél is rosszabbul járnak – a kutatás szerint a falvakban bejegyzett szervezetek összesen a források alig négy százalékához fértek hozzá.

Ez a koncentráció erősen torzítja az erdélyi magyar intézményrendszert: a városi elitintézmények folyamatosan újabb és újabb forrásokhoz jutnak, miközben a kisebb települések iskolái, művelődési házai, helyi egyesületei csak ritkán kerülnek be a támogatási körbe.

A rendszer legnagyobb nyertesei

A feldolgozott adatok szerint a támogatások legnagyobb szelete – közel 40 százalék – a vallási szervezeteknél köt ki.

Ennek túlnyomó részét az Erdélyi Református Egyházkerület kapja, amely az elmúlt évtizedben csaknem 192 millió euróhoz jutott.

Ehhez jön még a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közel 19 milliója, a katolikus püspökségek több tízmilliós támogatásai, valamint a kisebb felekezetek, az unitárius és evangélikus egyház részesedése. Ezek a pénzek főleg templomfelújításokra, kollégiumokra, iskolákra, bentlakásokra mentek, vagyis az egyházak mára a közösségi infrastruktúra legnagyobb építtetőivé váltak.

A második legnagyobb kedvezményezett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely az alapítása óta gyakorlatilag teljesen magyar állami pénzből működik. Az elmúlt évtizedben több mint 160 millió eurót kapott, ami lehetővé tette a folyamatos bővítést, új épületek, laborok, könyvtárak létrehozását. Ez a párhuzamos felsőoktatási rendszer ugyan erősíti a magyar intézményrendszert, de közben a román állami egyetemekkel való együttműködés helyett egy különálló, kizárólag Budapest által finanszírozott struktúrát hozott létre.

A politikai holdudvarhoz köthető alapítványok is komoly összegeket kaptak.

Az Iskola Alapítvány, amely a magyar oktatási ingatlanok jelentős részét birtokolja, több mint 20 millió euróhoz jutott, míg az Eurotrans Alapítvány, amely az állampolgársági kérelmeket intézi, további mintegy 10 millió eurót kapott. Együtt így több mint 30 millió euró érkezett az RMDSZ-közeli alapítványokhoz.

A média területén a legnagyobb nyertes az Erdélyi Médiatér Alapítvány, amely közel 15 millió euró támogatást kapott, és ebből hozta létre azt a médiacsoportot, ami ma a legnagyobb számú kiadványt tömörítő magyar nyelvű erdélyi médiaportfóliót működteti. Bár a támogatás eredményeként létrejött egy egységes magyar nyelvű sajtóstruktúra, ezzel párhuzamosan nőtt ezekben a sajtóorgánumokban a magyar kormányzati befolyás és csökkent a sajtószabadság.

A sport továbbra is kiemelt kedvezményezett: a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyenként több mint 30 millió eurót kapott, a Mens Sana Alapítványhoz pedig közel 19 millió euró érkezett a székelyföldi hokiakadémia fenntartására. Ezek a támogatások komplett sportinfrastruktúrákat hoztak létre: stadionokat, hokicsarnokokat, edzőközpontokat.

A kultúra és a művészetek sokkal kisebb szeletet kapnak: a Székelyföldi Legendárium például több mint 7 millió eurót nyert, a Kálnoky és Roy-Chowdhury–Mikes Alapítvány kastélyfelújítási projektjei néhány milliós nagyságrendűek.

A kutatók szerint a kedvezményezettek összetétele világosan mutatja, hogy a rendszer főleg az erdélyi magyar elit intézményeit erősíti: egyházakat, egyetemet, az RMDSZ-hez kötődő alapítványokat, a profi sportot és a központi médiát. A szociális programok, interetnikus kezdeményezések, falusi kisiskolák és helyi kulturális projektek alig jutnak forráshoz, és a különbség évről évre nő.

Az utóbbi években ugyanakkor megjelent egy új típusú kedvezményezett is: a gazdasági programokban részt vevő vállalkozói kör. Ezeket a programokat már nem a Bethlen Gábor Alap, hanem a Külgazdasági és Külügyminisztérium finanszírozza, és a Pro Economica Alapítványon keresztül futtatják. A támogatások jellege is eltér a korábbiaktól: klasszikus pályázati projektek helyett egyre inkább tőkekihelyezésről van szó.

Mezőgazdasági nagyberuházások, feldolgozóüzemek, hűtőházak és borászatok kaptak több millió eurós támogatásokat, amelyek nem egyszer magyarországi cégek helyi leányvállalatait erősítik. Az ingatlanvásárlások és telephely-fejlesztések szintén ebbe a logikába illeszkednek: a támogatás nemcsak a helyi gazdaságot segíti, hanem magyarországi vállalkozói érdekek kiterjesztését is szolgálja.

A kutatók szerint ez a trend élesen elüt a korábbi évek „nemzetpolitikai” célú támogatásaitól. Míg az egyházak, az oktatás vagy a sport esetében közösségi infrastruktúrák épültek, addig a külügy által futtatott gazdasági programok inkább a magyar kormány geopolitikai és gazdasági befolyásszerzését mutatják. Ennek látható példája a székelyföldi agrár- és ipari beruházások sora, de a Partiumban és Maros megyében is találni olyan feldolgozóüzemeket, amelyek a Pro Economica forrásaiból épültek fel.

Hogyan születnek a döntések?

A Bethlen Gábor Alap papíron pályázati rendszert működtet, a gyakorlatban azonban ez inkább formalitás, mint érdemi verseny. Sipos Zoltán beszámolója szerint sokszor egy-másfél oldalas, negyedik osztályos fogalmazás szintjén megírt pályázati anyagok elegendőek ahhoz, hogy több százezer eurós támogatásokat ítéljenek oda. Pontozás, részletes indoklás vagy szakmai értékelés nincs, az elutasított kérelmekről pedig semmilyen információ nem kerül nyilvánosságra.

A rendszer leginkább abban átláthatatlan, hogy valójában ki dönt. Formálisan egy háromtagú bizottság bírálja el a pályázatokat, de a gyakorlatban a döntések súlypontja felcsúszik a minisztériumi szintekre, sőt, bizonyos összegek felett közvetlenül a miniszterelnök hagyja jóvá a támogatásokat. A folyamat tehát messze nem szakmai, inkább politikai: sokkal többet számít, ki kivel tart kapcsolatot Budapesten, mint az, hogy egy projekt mennyire életképes vagy hasznos.

A lobbizás körülményeit Kiss Tamás „pletyka-szociológiának” nevezi: a döntéshozatal kulisszatitkai vacsorák, vadászatok, háttéralkuk világában dőlnek el, amelyből a nyilvánosság szinte semmit sem lát. A támogatások egy része utólag is módosulhat: volt rá példa, hogy egy szlovákiai projekt nyolcszor változott az évek során, mire ténylegesen kifizették. Az sem ritka, hogy egy támogatást évekkel később teljesen átszabnak vagy visszavonnak.

Az utánkövetés teljes mértékben hiányzik. Ha egy projekt megbukik, annak nincs látható következménye: a pénzt elköltötték, a támogatásnak nincs elszámolása. A legismertebb példa az Erdélyi Médiatér Alapítvány esete: a több millió eurós támogatásból kiépített médiaportfólió darabjaira hullott, a nyomtatott Krónikát beszüntették, a Gaga Rádiót eladták, de a Bethlen Gábor Alap részéről semmiféle nyilvános vizsgálat vagy kérdőre vonás nem történt.

Ez a gyakorlat kiszámíthatatlanná és személyfüggővé teszi az egész rendszert. Az erdélyi intézmények és vezetőik sokszor nem is projektekben gondolkodnak, hanem kapcsolatokban: azon múlik a támogatás, hogy éppen melyik politikushoz, melyik budapesti döntéshozóhoz sikerül közelebb kerülni. A torzulás lényege éppen ez: a közpénzek elosztása nem szakmai logikát követ, hanem a lojalitás logikáját.

A rendszer okozta torzulások

A jelenlegi támogatási rendszer legfontosabb következménye az, hogy tovább növeli az egyenlőtlenségeket az erdélyi magyar közösségen belül. A források többsége városi elitintézményeknél csapódik le – a Sapientia, az egyházak, az RMDSZ-közeli alapítványok, a profi sport –, miközben a falusi iskolák, kulturális egyesületek vagy szociális programok alig jutnak pénzhez. A számok önmagukért beszélnek: míg Kolozsvár önmagában a támogatások több mint hatvan százalékát kapta, a falusi szervezetek a teljes keret alig négy százalékát.

A másik torzulás a percepcióban rejlik. Az erdélyi magyar nyilvánosságban gyakran úgy tűnik, mintha Budapest pénze tartaná életben a közösséget, miközben a román állam által finanszírozott közszolgáltatások – oktatás, egészségügy, infrastruktúra – nagyságrendekkel több pénzt mozgatnak. A magyarországi támogatások túlzott láthatósága így eltorzítja a valós képet, és hamis függőségtudatot teremt.

A harmadik következmény politikai. A rendszer az autoriter tendenciákat erősíti: a támogatások elosztása a lojalitás alapján történik, így az erdélyi elitcsoportok egyre inkább kiszolgáltatottak a budapesti döntéseknek. Az RMDSZ és a hozzá közel álló intézmények monopóliuma csak erősödött, a pluralizmus lehetőségei szűkültek. Azok, akik kimaradnak a támogatási körből, nemcsak pénzt veszítenek, hanem politikai legitimitást is.

Kiss Tamás szociológus szerint ez a logika az etnikai határfenntartást is felerősíti. Alig találni olyan projektet, amely a magyar–román párbeszédet vagy a közös intézményi hidak építését segítené. A források sokkal inkább befelé zárják a magyar közösséget, mintsem nyitnák a többség felé. Ez pedig hosszú távon nemcsak az erdélyi magyar közéletet torzítja el, hanem hozzájárul a társadalmi szegregációhoz is.

Összességében tehát a jelenlegi támogatáspolitika újratermeli és felerősíti a különbségeket: erőforrást ad a már amúgy is erős intézményeknek, miközben a kiszolgáltatott helyzetben lévőknek legfeljebb a morzsák jutnak.

Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom javaslatai egy átláthatóbb rendszer létrehozására

A kutatás nemcsak a problémákat írja le, hanem irányokat is kínál arra, hogyan lehetne egy igazságosabb és átláthatóbb támogatáspolitikát kialakítani. Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint a jelenlegi, lojalitásra épülő modell helyett hét alapelv mentén kellene átalakítani a rendszert.

1. Nyitott, elszámoltatható rendszer
Ma a pályázatok elbírálása teljesen zárt, nincsenek pontozások, indoklások, nincsenek átlátható kritériumok. A javaslat szerint minden támogatási döntést nyilvános, értékelhető rendszerben kellene meghozni, ahol világosan látszik, miért nyer egy pályázat, és miért utasítanak el másikat. Ez a transzparencia nemcsak a korrupció kockázatát csökkentené, hanem a bizalmat is erősítené a közösségen belül.

2. Világos közpolitikai célok
A jelenlegi rendszer fókusza a középosztály, az értelmiség és a politikai elit. Viszont fontos volna ezzel szemben másfajta közpolitikai célokat is meghatározni: például az oktatási lemorzsolódás csökkentését, a szegényebb közösségek felzárkóztatását vagy a nyelvi-kulturális sokszínűség megőrzését. Az nem elég, hogy egy projektre rámondják, hogy „nemzetpolitikai szempontból hasznos” – világos társadalmi problémákat kell megcéloznia.

3. Hátrányos helyzetűek bevonása
Az új rendszernek külön figyelmet kellene fordítania a kiszoruló, hátrányos helyzetű csoportokra: a magyarul beszélő romákra, a szegény falusi gyerekekre, a nők egyenlő részvételére. Jelenleg a források nagy része elitiskolák és felsőoktatási intézmények felújítására megy, miközben a szórványban vagy a roma közösségekben a lemorzsolódás drámaian magas. Ha ezekre a gyerekekre nem figyelnek, az egész közösség jövője sérül.

4. Több legyen, mint etnokulturális reprodukció
A nemzetpolitika jelenleg szinte kizárólag az etnikai identitás fenntartására koncentrál: templomokra, magyar tannyelvű iskolákra, szimbólumokra. Erre szükség van, de mellette más célokat is ki kell tűzni, például a román többséggel való párbeszédet. Olyan intézményeket kellene támogatni, ahol magyarok és románok egyenrangú félként vitathatnak meg közös ügyeket az oktatástól az egészségügyig és a helyi gazdaságfejlesztésig.

5. Az RMDSZ-monopólium megtörése
Ma a legfontosabb híd a magyar–román kapcsolatokban az RMDSZ, de a párt politikai dominanciája miatt ezek a hidak nem szakmai, hanem politikai logika alapján működnek. A javaslat szerint olyan intézményeket kell építeni, amelyek horizontálisan, a civil szférán és szakmai szervezeteken keresztül kapcsolják össze a többséget és a kisebbséget, nem pedig egyetlen párt csatornáin át.

6. Szabad nyilvánosság
A kulturális és médiaintézmények jelenleg nagyrészt politikai kontroll alatt állnak. A javaslat szerint a szabad nyilvánosságot kellene támogatni: olyan médiát, kulturális tereket és civil fórumokat, amelyek függetlenek a pártpolitikától. Ez nemcsak demokratikus alapelv, hanem a közösségi önreflexió feltétele is.

7. Tőkekihelyezés helyett tudástranszfer
Az utóbbi években a külügyminisztériumon keresztül futó gazdasági programok egyre inkább magyarországi vállalkozói érdekeket szolgálnak: ingatlanok, mezőgazdasági támogatások, cégtámogatások. A kutatók szerint ehelyett a valódi haszon az lenne, ha a magyarországi támogatások tudást és képzést vinnének a régióba: kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szakmai segítséget, menedzsment- és piaci ismereteket, nem pusztán pénzt.