Bemutatkozott az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom, amely új alapokra helyezné az erdélyi magyar ügyeket

Egy egyenlőbb Erdélyért tenni akaró civil szervezet mutatkozott be péntek délután a Planetáriumban. Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom közösséget teremt azok számára, akik hasonlóan gondolkodnak, akik kritikusak, csalódottak, és frusztráltak az általuk tapasztalt igazságtalanságok miatt. Legyen szó egyenlőségelvű megközelítésről, oktatásról, természetvédelemről vagy identitáspolitikai problémákról, a mozgalom célja, hogy civil és szakértői hálózata révén képviselje azokat a problémákat, amelyeket senki más nem képvisel.

A bemutatkozó esemény nem titkolt célja volt az is, hogy bevonzza köreibe a tenni akarókat, hogy kiindulópontja legyen egy önszerveződő közösségnek. Tenni akarókból pedig jócskán akadt, ugyanis az esemény résztvevőinek számát, túljelentkezés miatt korlátozni kellett.

A Mozgalom alapító tagjai közül páran rövid bemutatókat tartottak, ismertették a munkacsoportokat és arra biztatták a jelenlévőket, hogy merjenek tenni ezekért az ügyekért, ugyanis a saját és a közösségünk jövője függ tőle. A munkacsoportokba jelentkezni egy űrlap kitöltésével lehet, itt.

Az eseményt Mostis Gergő, a Planetarium ügyvezető igazgatója, a mozgalom egyik alapítója nyitotta meg. Elmondta, céljuk az, hogy senki ne legyen egyedül, ezért létrehoztak egy közösséget, amely nemet mond a közönyre, a kirekesztésre és az igazságtalanságra és egy olyan társadalomért dolgozik, ahol mindenki számít, ahol a méltóság és az esély nem kiváltság, hanem alap. A változás ugyanis szerinte akkor kezdődik, amikor úgy döntünk, nem hagyjuk, hogy a félelem irányítsa az életünket.

„Nemet mondunk a fásultságra, a legyintésre, az apátiára. Mi már nem akarunk passzívak lenni. Beszélgetünk, kapcsolódunk, és mindezt igyekszünk cselekvésbe is átültetni. És megpróbálunk építeni egy olyan közösséget, ami mindenkié. Minden egyes emberé, aki hisz abban, hogy másképp is lehet” – mondta Mostis Gergő az esemény nyitógondolataként.

„Egy olyan közösség létrehozását kívánjuk, amely képes cselekedni az egyenlőbb Erdély megteremtéséért. Egy olyan közösség létrehozását kívánjuk, amely megtalálja a saját hangját, és ezen a hangon szól az erdélyi magyarok legégetőbb problémáiról” – folytatta a felszólalók sorát Kiss Anna újságíró, a Miközöd podcast-csatorna alapítója.

Hozzátette, céljuk kiállni a méltányos szakpolitikákért, a lakhatáshoz való jogért, a nők egyenlőségéért, az élhetőbb természeti környezetért, a gazdasági igazságosságért, a romákkal szemben elfogadó és támogató intézményrendszerekért, a munkahelyi demokráciáért, a szabad és bátor kultúráért, valamint az egyenlő emberi méltóságért.

Senki nem mondja el helyettünk a történeteinket Kiss Anna szerint, ezért ebben a kihívásokkal teli helyzetben az egyetlen lehetőségünk, ha az önszerveződés útjára lépünk és bebizonyítjuk, hogy létezik egy múltjával megbékélt, jelenét értelmező és jövőjéért felelősséget érző, szabadabb Erdély.

Bővíteni akarják a politikai cselekvés eszköztárát a jogi érdekérvényesítés és az alulról jövő mobilizáció irányába, amely meghaladja a kizárólagosan politikai alapokra épülő érdekérvényesítést. Azt azonban, hogy mindezt hogy tervezik megvalósítani, egyelőre még nem tudják, válaszaik még nincsenek, de elképzeléseik azok vannak. Például az, hogy munkacsoportokba szerveződve, tematikusan foglalkoznak az erdélyi magyarságot érintő legfontosabb kérdésekkel.

Az egyik ilyen munkacsoportot, amely a nők egyenjogúságát tematizálja A nők magánya című rövid előadás vezette fel, amelyben Geambașu Réka szociológus arról beszélt, milyen egyedül vannak a nők a problémáikkal, ugyanis az intézményi háttér, amely támogathatná őket szinte teljesen hiányzik vagy elérhetetlen.

„A magukra hagyatottságukról beszélnek a nők valamennyi terepmunkámban. Csak nem ekként nevezik azt. Ma mindezt kiégésként, munka-magánélet egyensúlyként, megfelelési kényszerként, rossz mintaként, betűgenerációként, helikopter anyaságként éljük meg és meséljük el, és mindennek a társadalmi strukturális oka rejtve marad”- tette hozzá.

Kiss Tamás szociológus a magyar egység és az egyenlőségelvű megközelítés esélyeiről beszélt az etnikai autokráciában. Elmondta, azt a toxikus intézményes kultúrát, amiben élünk, nem Simionnak és nem is Orbánnak köszönhetjük, hanem saját magunknak, hiszen a politikai osztályunk Bukarest és Budapest felé is kiárusít minket és mi nem teszünk semmit, hogy ezt megakadályozzuk.

„Azt lehet mondani, büszkék is lehetnénk egy szerencsésebb csillagzat alatt arra, hogy 33 éve a saját érdekképviseletünkre tudunk szavazni. Azt is mondhatnánk, hogy büszkék lehetünk arra, hogy sikerül egy magyar oktatási hálózatot fenntartanunk, és ez a legtöbb magyar szülő számára alternatívát jelent a többségi oktatással szemben. Nem kell mindent felhozni és nem kell mindent megváltoztatni, viszont szembe kell nézni azzal, hogy mi ennek az egységnek az ára. A legsúlyosabb ár pedig azt gondolom, hogy az etnikai autokrácia” – mondta.

Ezután Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély főszerkesztője tartott egy zanzásított ismertetőt a magyar kormány támogatásairól, ezen belül is pedig a Bethlen Gábor Alap támogatási rendszerének működését és problémáit tematizálta.

A pályázati rendszer kiszámíthatatlan és átláthatatlan, működésével kapcsolatban számos informális, személyes kapcsolatokra épülő történet kering, ami tovább gyengíti a transzparenciát. Megtudtuk, hiányoznak azok a programok, amelyek a hátrányos helyzetű csoportokat, például nőket, romákat, vagy a nemi egyenlőséget, interkulturális együttélést céloznák. Az erdélyi magyar közösségen belül nem létezik hosszú távú közösségi stratégia, amely kijelölné, hogy milyen irányba szeretne fejlődni a közösség 10–30 éven belül, de legalább futballakadémiánk és szállodánk az lesz.

Csata Orsolya újságíró, aktivista a csíkszeredai roma közösségek szegregációjáról beszélt. Elmesélte, hogy a csíksomlyói tűzeset óta milyen utat járt be közösen a roma fiatalokkal, milyen lehetőségeket igyekezett kivívni nekik, illetve milyen sokat tanult tőlük és róluk.

„A cigányok igazából nem azért élnek olyan körülmények között, ahogy élnek, mert ők nem képesek többre, vagy mert genetikailag predesztináltak erre, vagy mert bármilyen más okból. Az egyetlen oka az, hogy mi gyűlöljük őket, és abban a pillanatban, ahogy próbálnak egy kicsit is jobban élni, mi visszataszítjuk őket oda, ahonnan jöttek” – magyarázta a probléma forrását.

Szerinte a roma kisebbségek jövője a közösség nyitottságától is függ, azt ajánlja mindenkinek, hogy ne féljen közeledni a romák felé, kérdezze meg, kik ők, hogy vannak. Csata Orsolya ezt 2021-ben megtette és azóta is hálás érte.

Szabó Ivett a demokratikus iskolák szerepét és jelentőségét hangsúlyozta, mint az oktatási munkacsoport felelőse. Szerinte a demokratikus iskola célja nem csupán a munkaerőpiacra való felkészítés, hanem egy igazságosabb társadalom megalapozása, ahol a tanulók gondolkodó, felelős állampolgárokká válnak. Az oktatási rendszer ma sokszor újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, ahelyett, hogy csökkentené őket.

Az oktatás megreformálása szerinte abból az energiából tud megvalósulni, amelynek a csalódottságunk a katalizátora. „Az iskoláktól azt kérjük, hogy készítsen fel minket az életre. De egy méltóságteljes élethez szükség van a kritikus gondolkodásra, az empátiára, a problémamegoldó készségre és arra, hogy felismerjük, mi különbözteti meg az egészséges közösségeket a károsoktól” – tette hozzá.

A Mentés Másként Pedagógia nevű kezdeményezés és az oktatási munkacsoport célja, hogy olyan közösségeket hozzon létre, ahol az oktatásban dolgozók, civilek, szülők és más érintettek együtt gondolkodnak és cselekszenek. Fontos, hogy az emberek ne féljenek megszólalni, és megtalálják az önszerveződés eszközeit.

Toró Tibor politológus arról beszélt az egybegyűlteknek, hogy miként kell újragondolnunk politikai közösségünket ahhoz, hogy fel tudjunk készülni az előttünk álló kihívásokra és versenyhelyzetekre – pontosabban: a politikai küzdelemre, amely a jövőben várhat ránk.

„Gyakorlatilag a teljes magyar intézményrendszernek az volt a célja, hogy megkonstruálja, hogy mit jelent erdélyi magyarnak lenni, és azt, hogy a Mi és az Ők közötti határvonalat fenntartsa, ahol mi, azok az erdélyi magyarok voltunk, az ők meg a románok ebben az esetben” – mondta.

Hozzátette: „És gyakorlatilag mit csinálunk? Több mint 100 éve újratermeljük a kollektív traumáinkat, kínosan próbáljuk magunkat leválasztani, vagy a saját elnyomottságunkat leválasztani más kisebbségi csoportoknak a melegeknek, a romáknak, a bevándorlóknak az elnyomottságától, hangoztatjuk ország-világ előtt, hogy miénk az egyetlen itt és igazi kisebbségi törekvés, és hogy minket a világon senki sem ért meg. De hogy vajon tényleg minden esetben mi vagyunk azok, akik az áldozatok?”

Ebből az identitáspolitikai csapdából csak úgy lehet kitörni szerinte, ha tudatosan szembenézünk saját kizáró gyakorlatainkkal és átalakítjuk közösségi gondolkodásunkat. Ez konkrét lépéseket is igényel, mint például a politikai identitás nyitottabb, nyelvi alapú újragondolása.

Marton Attila biológus, közszereplő a zöld munkacsoport elképzeléseit vetítette fel, ugyanis szerinte a következő 10 év legnagyobb kihívásai és veszélyforrásai a természeti eredetűek lesznek, amelyek abból adódnak, hogy elhanyagoltuk ezt a témát az elmúlt pár évben.

A természet kizsákmányolása és a közömbösség a természeti problémákkal szemben társadalmi igazságtalanságokat mélyít el, politikai és közösségi kérdés is, amit szakpolitikákkal lehetne kezelni, ha nem halogatnák a döntéshozók a hosszú távú felelősséget, mondta. Ugyanakkor van remény, mert a természetvédelem területén erős, jól szervezett civil mozgalmak működnek, és valódi hatást tudnak gyakorolni, ahogy azt például a verespataki tüntetések is mutatták, tette hozzá Marton Attila.

Az esemény végén a szervezők megnyitották a kört a résztvevők felé, hogy szót kaphasson bárki, aki az említett témák valamelyikéről, esetleg egyéb problémákról akarta kifejteni a véleményét, hiszen a Mozgalom elsősorban egy fórum, ahol végre erre is van lehetőség.