
Hatodik napja nincs vezetékes víz a dél-romániai Prahova és Dâmbovița megye több tízezer háztartásában, az érintett településeken bezártak az iskolák, öt kórház függesztette fel a tevékenységét és leállt a Brazi-i erőmű is, amely az ország energiatermelésének 10 százalékát adja. A környezetvédelmi miniszter a vízügyi hatóság és a vízszolgáltató helyi vezetőinek lemondását kérte, szerinte éppúgy az inkompetencia és a felkészületlenség vezetett ehhez a helyzethez, mint a parajdi bányakatasztrófához.
A krízishelyzetet az okozta, hogy a Paltinu víztározó vízszintjét a gátnál beütemezett munkálatok miatt csökkentették, éppen akkor, amikor a heves esőzések miatt zavarossá és üledékessé vált a víz, így a közeli víztisztító állomás berendezései képtelenek voltak biztonságosan ihatóvá tenni a nyersvizet. Az ivóvízhiány 107 ezer embert érint összesen tizenhárom településen, akik most a helyszínre szállított ciszternákból fedezik a szükségleteiket. Prahova megye öt kórháza nem tud új pácienseket fogadni, a már beutalt betegeket pedig az egészségügyi minisztérium kérésére bukaresti sürgősségi kórházakba helyezik át.
A vízellátás szünetelése miatt leállt Románia egyik legnagyobb villamosenergia-termelője, az OMV Petrom tulajdonában álló Brazi-i erőmű és várhatóan több napig zárva lesz. Ez az erőmű biztosítja Románia energiatermelésének mintegy 10 százalékát, de az energiaügyi minisztérium szerint a kiesést más forrásokból pótolni tudják az országos rendszerben. A leállás miatt viszont kedd délelőtt megnőtt Románia energiaimportja, ami máris 14 százalékkal növelte a villamosenergia szerdai átlagárát, figyelmeztetett a Hotnews.
Egyértelmű, hogy a krízishelyzetet emberi mulasztás okozta,
véli Dumitru Chisăliță energiaügyi szakértő, az Intelligens Energia Egyesület (Asociația Energia Inteligentă) elnöke. Az egyesület oldalán közzétett elemzés szerint sem a gát karbantartási munkálatainak előkészítése, sem a lakosság tájékoztatása nem volt megfelelő: az illetékesek nem halmoztak fel alternatív vízforrást, mielőtt a tározóból leengedték volna a vizet, pont az esős évszakra időzítették a munkálatokat, ráadásul úgy, hogy a meteorológusok magas fokú esőriasztást adtak ki, illetve a tó mélyebb rétegeiből próbáltak nyersvízhez jutni, így gyakorlatilag a voilai tisztítóállomáshoz víz helyett iszap jutott el. A terv hiánya, a különböző intézmények összehangolatlan munkája tovább rontott a helyzeten, ráadásul a lakosságot csak órákkal a vízszolgáltatás leállása előtt értesítették.
A szociáldemokrata vezetésű Prahova megyei tanács hétvégi közleményében a környezetvédelmi minisztériumot és a tárcának alárendelt intézményeket tette felelőssé a kialakult helyzetért. Diana Buzoianu miniszter szerint viszont a döntéseket épp olyan vezetők hozták, akiket a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai alapon nevezett ki a Buzău-Ialomiţa Vízügyi Hatóság és a víztisztító állomást működtető Exploatare Sistem Zonal Prahova élére. A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) tárcavezető politikusa a Digi24.ro-n arról beszélt, hogy ő közvetlenül nem rúghatja ki ezeket az embereket, ezért várja a lemondásukat.
Nem kellett sokat várni Sorin Grindeanu PSD-elnök hozzászólására sem, aki szerint Diana Buzoianunak ott lenne a helye a gátnál, hogy „megpróbálja megoldani, amit elrontott”. Később a szociáldemokraták közleményben szólították fel az USR-s minisztert, hogy vállaljon felelősséget a történtekért.
Nicușor Dan államelnök ezzel szemben újságíróknak azt mondta, szerinte a felelősség a vízügyi igazgatóságot terheli a víztározónál kialakult válságért, de természetesen az ellenőrző hatóságok feladata ezt megállapítani.
A Paltinu-gátat a környezetvédelmi tárcának alárendelt vízügyi hatóság, illetve a megyei tanács alárendeltségébe tartozó Hidro Prahova vízszolgáltató kezeli, a voilai víztisztító állomást pedig az Exploatare Sistem Zonal Prahova (ESZ) részvénytársaság, amelynek egyetlen részvényese a vízügyi hatóság. A víztisztítót működtető ESZ vezérigazgatója, Bogdan Chițescu önéletrajza szerint gazdasági mérnöki és pszichológiai diplomákat szerzett, és rendkívül változatos feladatkörökben dolgozott, többek között volt projektmenedzser egy szerbiai román hagyományőrző egyesületnél, altiszt a védelmi minisztériumban, vezetőtanácsi tag az útügyi, illetve a tengerészeti hatóságnál, és igazgató a Transelectrica állami energiaszolgáltatónál. De a vezetőségben nem ő az egyetlen, akinek nincs hidrológiai előképzettsége: a G4Media hívta fel a figyelmet arra, hogy
a közelmúltig, november 21-ig a vállalat menedzsere volt az a Monica Hunyadi, aki Marcel Ciolacu akkori PSD-elnök társaságában utazott a csalással vádolt Nordis ingatlancég egyik luxusrepülőútján.
Monica Hunyadi karrierje akkor kezdett felfelé ívelni, amikor a PSD jelenlegi elnöke, Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter volt. 2022-ben úgy lett megbízott vezető a román állami vasúttársaság energetikai osztályán, hogy korábban egy fodrászszalont vezetett. 2025 júniusi vagyonnyilatkozata szerint 2024-ben három állami vállalattól kapott fizetést, ugyanis az ESZ mellett igazgatótanácsi tag volt a vasúttársaság energetikai osztályánál és a román vasúti biztonságért felelős hatóságnál is.
Az ESZ egyébként keddi közleményében hangsúlyozta, hogy a Paltinu-gát karbantartási munkálatairól velük nem konzultáltak, a válságért pedig a vízügy és a környezetvédelmi minisztérium a felelős, mert ők rendelték el a víztározó vízszintjének csökkentését. Azt is hangsúlyozzák, hogy több mint 50 éves infrastruktúrával dolgoznak, amely állami tulajdonban van és a korszerűsítés nem tartozik a jogkörükbe.
A vízügy közleménye viszont visszadobja a labdát az ESZ térfelére, és részletesen sorolja, hogy milyen felelőssége lett volna a vállalatnak a víztartalék felhalmozásától a fogyasztók tájékoztatásáig. Azt is megjegyzik, hogy körülbelül egy hétbe telhet, amíg újraindulhat a vízellátás a környéken, de mivel a karbantartási munkálatokat nem sikerült befejezni a válsághelyzet miatt, a térség vízellátása a következő hat hónapban problémákba ütközhet.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!