Egy újabb okot találtak arra, hogy miért maradnak príma szellemi állapotban a szuperöregek
Évtizedek óta vizsgálják azokat a 80–90-es éveikben járó embereket, akik kortársaiknál kirívóan jobb szellemi állapotot mutatnak fel. Ők az úgynevezett szuperöregek (bővebben itt írtunk róluk), és már több elmélet született róla, hogy minek köszönhetik ezt az állapotot. Most egy újabb elemet is találtak a kutatók: az agyuk az átlagosnál kétszer több neuront termel, az Alzheimer-kórosokhoz képest pedig neurontermelésük két és félszeres, írta a CNN.
„Ez azt mutatja, hogy az öregedő agy képes regenerálódni, ez óriási” – mondta a tanulmány társszerzője, Tamar Gefen, a chicagói Northwestern University Feinberg Orvostudományi Kara Mesulam Kognitív Neurológiai és Alzheimer-kór Intézetének pszichiátriai és viselkedéstudományi docense.
Az újonnan termelődött neuronok előnye, hogy ez a legalkalmazkodóbb agysejttípus, kiváló növekedési, integrálódási és agyba kódolási képességgel bír. A szuperöregeknél egyértelműbben több ilyen neuron van, és ezek ingerelhetőbbek is. Gefen szerint pedig ennek az eredménye a fiatalosabb agy. Tanulmányukban azt is írták, hogy az agy memóriáért felelős részében, a hippokampuszban robusztusabb támogató rendszer segíti a neuronokat, amit nagyjából úgy lehet elképzelni, mint amikor egy fiatal facsemete tápanyagban gazdag talajba kerül.
A hippokampusz sejtes környezete támogatja a neuronok születését, az úgynevezett neurogenezist, ami fokozza az agy azon képességét, hogy javítsa önmagát, és fenntartsa a kognitív funkciókat, ellentartva a sérüléseknek és az öregedésnek.
„Valójában a szuperöregek agya több újonnan fejlődött neuront tartalmazott, mint a 30-as és 40-es éveikben járó fiatalabb felnőtteké” – mondta Orly Lazarov, a tanulmány vezető szerzője, az idegtudomány professzora.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás