Meghaltál már? A mobilalkalmazás, ami letarolta Kínát

182

Hatalmas siker lett Kínában egy egyedül élő embereket célzó mobilalkalmazás, ami semmi egyebet nem csinál, csak annyit, hogy ellenőrzi, hogy használója életben van-e még – jelentette a nemzetközi sajtó. A magyarul „meghaltál már?” néven futó app január elején a legtöbbet letöltött alkalmazás lett az Apple kínai App Store-jában, de már nemzetközi piacokon is terjed.

Az alkalmazás roppant egyszerű. Csak egy nagy zöld gombot tartalmaz, amit a felhasználónak minden nap meg kell nyomnia. Ha két egymást követő napon ezt nem teszi meg, akkor az alkalmazás automatikusan riasztja azt a kontaktszemélyt, akinek emailcímét a felhasználó a telepítéskor megadta.

A három Z-generációs fejlesztő által készített alkalmazás tavaly júniusban jelent meg az App Store-ban, eleinte ingyenes programként, de csak az év vége felé kezdett el emelkedni a népszerűsége, és januárra már az az app lett, amiről mindenki beszél Kínában. A program egyik fejlesztője a Wired magazinnak elmondta, hogy mindössze pár tízezer forintnyi összeget költöttek a fejlesztésre, marketingre pedig egy fillért sem, közölve, hogy arra már nem volt pénzük.

Kínában a 2020-as népszámlálás adatai szerint a háztartások 25,4 százalékában volt csak egy ember, és a Global Times kínai lap által idézett kutatás eredményei szerint 2030-ra a kétszázmilliót is elérheti az egyedül élő emberek száma. Ők főleg idősek, de Kínában egyre több és több fiatal él egyedül, és a fekete humorra építő alkalmazás – aminek neve egy népszerű ételrendelő szolgáltatásra utaló szójáték – főleg az utóbbiak körében vált népszerűvé.

A népszerűség anyagi sikert is hozott a fejlesztőknek, akik már nyolc jüanért (380 forint) árulják az appot, külföldön Demumu néven. A Wirednek nyilatkozó fejlesztő elmondta, hogy több befektető is jelentkezett már náluk több millió jüant ajánlva részesedésért a cégükben, és azt tervezik, hogy az alkalmazást kibővítik, hogy mesterséges intelligencia használatával részletesebben ügyeljen a felhasználók biztonságára.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!