Elon Musk lehet a világ első ezermilliárdosa

279

Elon Musk akár a világ első ezermilliárdosa is lehet, ha teljesíti azokat a célokat, amelyeket a Tesla tűzött ki számára – derül ki az elektromosautó-gyártó legfrissebb tőzsdei jelentéséből. A vállalat szerint a vezérigazgatónak a jelenlegi, nagyjából 1000 milliárd dolláros piaci értékről 8500 milliárdra kell növelnie a cég értékét tíz éven belül, írja a Guardian.

Amennyiben Musk ezt eléri, új részvényeket kap, amelyekkel a jelenlegi közel 16 százalékos tulajdonrészét 25 százalék fölé tornázhatja, így a világ leggazdagabb emberének vagyona meghaladhatja a 2000 milliárd dollárt. A Forbes listája most 430,9 milliárd dollárra teszi a dél-afrikai születésű üzletember vagyonát, míg a második leggazdagabb, az Oracle társalapítója, Larry Ellison 272,3 milliárdon áll.

A gigászi ösztönzőcsomagot az amerikai tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott pénteki dokumentumban részletezte a Tesla. A bejelentés időzítése sokak számára meglepő, mivel az utóbbi időben egyre többen vélik úgy, hogy Musk politikai kirohanásai inkább ártanak a cégnek. Az európai eladások az év elején például 40 százalékkal estek vissza, amit elemzők részben a vezérigazgató szélsőjobboldali pártokat támogató nyilatkozataival és Donald Trumphoz fűződő rövid, de látványos szövetségével magyaráztak.

„Az egyik percben még azon vitázik a Tesla igazgatósága, hogy Musk politikai szereplése kockázatot jelent-e a cég számára, a másikban meg gyakorlatilag azt mondják neki: mondj egy számot, bármilyen nagy is, és rögzítjük, csak maradj”

– fogalmazott Dan Coatsworth, a londoni AJ Bell brókercég elemzője, aki szerint a fizetési csomag józan ésszel felfoghatatlan.

A Tesla vezetése ugyanakkor nyílt bizalmi szavazatot adott a vezérigazgatónak, akit „vízióval rendelkező vezetőként” jellemeztek. A részvényesek többségének jóvá kell hagynia az új csomagot, amely a 2018-as, 55,8 milliárd dolláros bónuszról szóló megállapodás továbbfejlesztésének tekinthető. Az akkori tervet azonban bírósági döntés semmisítette meg, és a Tesla fellebbezése csak a következő hónapban kerül tárgyalásra.

Az új ösztönzőrendszer huszonnyolcszor magasabb profitcélokat tűz ki, mint a korábbi, és nemcsak a pénzügyi teljesítményre épít: a tervek között szerepel egymillió robotaxi forgalomba állítása és egymillió humanoid robot, úgynevezett MI bot piacra dobása is.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!