4,3 százalékra emelkedett az esélye, hogy 2032-ben egy gigantikus aszteroida csapódik be a Holdba

186

A James Webb űrteleszkóp friss mérési eredményei alapján sikerült pontosítani a csillagászoknak a 2024 YR4 nevű aszteroida pályaadatait, és jelenleg azt mondják, az égitest 4,3 százalékos eséllyel fog a Holdnak ütközni 2032 decemberében. Az aszteroidát tavaly fedezték fel, és egy ideig, a rendelkezésre álló kevés adat alapján úgy tűnt, akár a Földre is veszélyes lehet, annyira közel jár a pályája a bolygóhoz. Miután még több mérést végeztek el, és finomították a modelljeiket, a csillagászok már ki tudták zárni a Földdel való összeütközést, de ezzel párhuzamosan kezdett el nőni a Holdba csapódás esélye. A legutóbbi, márciusi pályaadatok alapján még 3,8 százalékot adtak erre, ez nőtt most az új információk alapján valamelyest.

A 2024 YR4 méretét 53 és 67 méter közé becsülik – összehasonlításképpen a Mol-torony 143 méter magas, egy átlagos tízemeletes panelház pedig 30-32 méteres. Ha egy ekkora szikla, nagyjából 60 ezer km/órás sebességgel a Földbe csapódik, az több száz hirosimai atombombának megfelelő pusztítással járhat, szárazföldön egy teljes nagyvárost képes eltörölni a térképről, tengeri becsapódásnál pedig hatalmas szökőárat indíthat el. Ha a Holdon csapódik be, a csillagászok számításai szerint egy nagyjából egy kilométeres krátert hagy majd maga után. Egy ilyen jelenség megfigyelése óriási lehetőség lenne a csillagászok számára; a becsapódás után az űrbe kilökődő, majd a Föld légterébe jutó, és ott elégő, több millió tonnányi törmelék pedig minden idők leglátványosabb meteorzáporát és csillaghullását jelentené.

Az esetleges ütközés így rendkívül látványos és tudományos szempontból tanulságos is lenne, de mégsem kéne feltétlenül ennek a 4,3 százalékos oddsznak szurkolnunk. A gigantikus meteorzápor ugyanis a Föld körüli pályán keringő műholdakra (vagy akár a nemzetközi űrállomásra) is veszélyt jelenthet. Mivel itt várhatóan milliméteres méretű törmelékdarabkákkal való ütközésekről van szó, a műholdak pusztulására azért aránylag kicsit az esély, de mivel egy évtizednyi mikrometeor-ütközésnek lennének kitéve rövid idő alatt, ez komoly amortizációval fenyegetné őket.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!