A 4:3-as időszakos böjttel jobban lehet fogyni, mint napi kalóriakorlátozással

245

Egy az Annals of Internal Medicine-en megjelent randomizált klinikai tanulmány szerint többet fogytak egy év alatt azok a túlsúlyos vagy elhízott felnőttek, akik a 4:3-as időszakos böjtöt követték, azokhoz képest, aki napi kalóriakorlátozós diétával próbálkoztak.

A Coloradói Orvostudományi Egyetem kutatói 165 túlsúlyos vagy elhízott felnőttet vontak be kísérletükbe, akiket 12 hónapon át követtek. Az egyik csoport tagjai 4:3-as időszakos böjtöt követtek, ami azt jelentette, hogy a hét három nem egymást követő napján csak a napi kalóriaszükségletük 20 százalékát vihették be. A fennmaradó napokon nem kellett korlátozniuk az energiabevitelt, de bátorították őket egészséges ételek fogyasztására.

A napi kalóriakorlátozást követő csoportnak 34,3 százalékkal csökkentették a bevitelét. A kísérlet minden résztvevője kapott ingyen bérletet egy edzőterembe, és megpróbálták őket meggyőzni, hogy legalább heti 300 percet sportoljanak,

A csoportos viselkedési támogatás mellett a résztvevők kalóriaszámlálási útmutatást kaptak, hogy a napi makrotápanyag-bevitelük 55 százaléka szénhidrát, 30 százaléka zsír, 15 százaléka pedig fehérje legyen.

A 12 hónap leteltével az időszakos böjtöt követő csoport tagjai átlagosan 7,6 százalékot veszítettek a testsúlyukból, míg a kalóriakorlátozós csoport tagjai csak 5 százalékot fogytak. A böjtölők 58 százaléka legalább 5 százalékot fogyott, míg a másik társaságban ez csak 47 százaléknak sikerült.

Az időszakos böjtöt követők kedvezőbb szív- és érrendszeri mutatókat értek el, alacsonyabb volt a szisztolés vérnyomásuk, a koleszterinszintjük és az éhgyomri glükózszintjük is.

A szerzők az eredményekből arra következtettek, hogy mivel a böjtölés nem követeli meg a mindennapos kalóriaszámolást és a táplálékbevitel korlátozását, könnyebben be tudják tartani az emberek, ezért érdemes lehet számításba venni a fogyókúrás módszerek között.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!