43 kísérleti majom szökött meg egy amerikai kutatóintézetből
Több tucat majom szökött meg a dél-karolinai Alpha Genesis kutatóközpontból – írja a BBC. Az állatokat nagy erőkkel keresi a rendőrség, akik közölték, hogy csapdákat állítottak fel, és hőkamerákkal próbálják befogni a majmokat, akik azután szöktek meg szerdán, hogy az egyik munkatárs nyitva hagyta a kültéri egységük egyik ajtaját.
A yemassee-i rendőrkapitányság közölte, hogy a szökött rézuszmajmok nőneműek, és kis termetűek, egyenként nagyjából 3,2 kilogrammot nyomnak. A rendőrség figyelmeztette a lakosságot, hogy tartsák zárva az ablakokat és ajtókat, és ne menjenek az állatok közelébe.
Greg Westergaard, az Alpha Genesis vezérigazgatója „frusztrálónak” nevezte az esetet, és abban a „happy endben reménykedik”, hogy a majmok nagyobb része magától tér majd vissza a létesítményükbe. Westergaard elmondta, hogy még nem végeztek kísérleteket a nőstényeken, és hozzátette, hogy az időjárási viszonyok is megnehezítik a hatóságok és a munkatársak dolgát: a majmok a nagy eső miatt elbújtak, így még nehezebb őket megtalálni. Csütörtökön aztán közölte a rendőrség, hogy sikeresen bemérték a majmokat, és élelemmel próbálják őket becserkészni.
Az Alpha Genesis fő profilja a majomtenyésztés orvosi tesztek és kutatások céljából, és főleg makákókkal, rézuszmajmokkal és csuklyásmajmokkal foglalkoznak. Az állatokon egyebek mellett agyi rendellenességekhez kapcsolódó kutatásokat is végeznek.
A Post and Courirer felidézte, hogy ez már nem az első ilyen eset az Alpha Genesis életében: utoljára 2016-ban szökött ki 19 majom a kutatóközpontjukból, de ők hat órával később visszatértek az intézménybe, 2014-ben pedig másik 26 majom szökött meg tőlük.
Korábban mi is írtunk már szökött majmokról: 2022-ben Pennsylvaniában kerestek szökött laboratóriumi majmokat, 2021-ben pedig Dél-Németországban lehetett berber makákókkal találkozni az utcákon.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!