39 millióan is meghalhatnak antibiotikum-rezisztens fertőzésekben a következő 25 évben
2024. szeptember 17. – 11:51
Egy tanulmány szerint akár 39 millió áldozata is lehet világszerte a különböző antibiotikum-rezisztens fertőzéseknek – írja a Medical Xpress. Ez az első olyan kutatás, amely globálisan vizsgálja az antibiotikum-rezisztencia (AMR) hatását.
A gyógyszerek hatásának romlása aggasztó probléma, hiszen ez hosszú távon azzal is járhat, hogy az antibiotikumok veszélyessé válhatnak, ahelyett hogy segítenének. Az AMR annak köszönhető, hogy a kórokozók evolúciós folyamatoknak köszönhetően hamar immunissá válhatnak az ellenük kifejlesztett gyógyszerekre, sőt akár fertőzőképességük is megnőhet ennek hatására.
A Global Research on Antimicrobial Resistance (GRAM) kutatása szerint 1990 és 2021 között évente egymillió ember halálát okozta közvetlenül az AMR.
2050-re viszont a 1,91 milliót is elérheti ez a szám, amely mintegy 70 százalékos növekedést jelent.
Ez a tendencia azt is jelentheti, hogy az AMR által közvetetten befolyásolt halálesetek száma az évenkénti 4,71 millióról 8,22 millióra ugorhat huszonöt év múlva, mintegy 75 százalékos növekedést mutatva. A gyerekek körében mért AMR okozta halálozások ugyanakkor 50 százalékkal csökkentek 1990 és 2021 között. A 70 év felettiek körében viszont több mint 80 százalékos növekedést mértek. Várhatóan ezek a folyamatok sem változnak majd.
2050-re megfeleződhetnek az 5 év alatt gyerekek elhalálozásai, a 70 év felettiek halálozási adatai viszont több mint duplájára nőhetnek.
Noha sikerült már olyan antibiotikumokat fejleszteni, amelyek a rendkívül ellenálló szuperbaktériumokkal is felveszik a harcot, drámaian nagy a szükség egyéb beavatkozásokra is. A kutatók szerint elsősorban a fertőzések megelőzésére, védőoltásokra, és a nem megfelelő antibiotikum-használat minimalizálására kell összpontosítani. Ezekkel és új antibiotikumok fejlesztésével van rá esély, hogy mérsékelni lehessen a 2050-re jósolt AMR okozta halálesetek számát.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!