Ha jót akarunk a szívünknek, felejtsük el a cukros üdítőket és a húskészítményeket

2024. szeptember 7. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

Azt már régóta tudjuk, hogy a legtöbb élelmiszer, amelyet fogyasztunk, nem feltétlenül tesz jót az egészségünknek. Sokszor üres kalóriákat, felesleges anyagokat viszünk be velük. Egy három évtizedet átfogó amerikai kutatás most azt próbálta meg tisztázni, hogy melyek azok az ultrafeldolgozott élelmiszerek, amelyek leginkább hajlamosítanak szív- és érrendszeri betegségekre. A végeredmény nem is olyan meglepő: jobb, ha kerüljük a cukros üdítőket, és nem visszük túlzásba a feldolgozott hústermékek fogyasztását.

Josiemer Mattei, a Harvard T. H. Chan Közegészségügyi Kar táplálkozástudományi docensének és munkatársainak kutatása az egyik legátfogóbb, és a leghosszabb ideig vizsgálta, hogy milyen hatásaik vannak az ultrafeldolgozott élelmiszereknek.

De mik is azok az ultrafeldolgozott élelmiszerek? Ezek iparilag előállított élelmiszerek, amelyek általában természetes összetevőkből állnak, de olykor szerves vegyületekből szintetizálják ezeket. Az előállításuk legtöbbször olcsó, gyakran sok adalékanyagot, tartósítószereket, színezékeket, ízesítőket tartalmaznak, amelyek nem ritkán addiktívvá teszik ezeket a termékeket.

A tanulmányba több mint kétszázezer Egyesült Államokban élő felnőttet vontak be, akik már az 1980-as években és az 1990-es évek elején is kitöltöttek egy részletes táplálkozási kérdőívet, majd kettő–négy évente ezt megismételték, és körülbelül harminc éven át szolgáltattak adatokat. A bevont személyek többsége fehér volt és az egészségügyben dolgozott. A kutatók azt vizsgálták, hogy a résztvevők ultrafeldolgozottélelmiszer-fogyasztása hogyan függ össze a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyével.

A kutatók egyéb faktorokat, mint például a dohányzás, testmozgás, családi kórelőzmény, alvásminőség, is figyelembe vettek, majd megállapították, hogy azoknál, akik a legtöbb ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztották, 11 százalékkal nagyobb eséllyel alakultak ki szív- és érrendszeri betegségek, és 16 százalékkal magasabb volt a szívkoszorúér-betegség kockázata azokhoz képest, akik a legkevesebbet fogyasztották ezekből az élelmiszerekből.

A kutatók eredményeiket 19 másik tanulmány eredményeivel is kombinálták, így körülbelül 1,25 millió felnőtt adatait tudták elemezni. Azt találták, hogy azoknál, akik a legtöbb ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztották,17 százalékkal nagyobb eséllyel alakultak ki szív- és érrendszeri betegségek, 23 százalékkal nagyobb valószínűséggel szívkoszorúér-betegség, és 9 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak agyvérzést a legalacsonyabb fogyasztókhoz képest.

Mattei csoportja azt is kimutatta, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek bizonyos típusai jobban összefüggésbe hozhatók a szív- és érrendszeri betegségekkel, mint mások. Összesen tíz kategóriába sorolták ezeket az élelmiszereket, és közülük kettő egyértelműen veszélyesnek tűnik. Az egyik csoport a cukros üdítőké, a másik pedig a feldolgozott húsoké, legyen az hal, baromfi, sertés vagy marha. Ha ezt a két csoportot kiemelték az adatok közül, a kockázatok máris szinte teljesen eltűntek – mondta a New York Timesnak Kenny Mendoza, a kutatás egyik résztvevője.

Olyan élelmiszereket is találtak, amelyek még csökkentik is a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ilyenek például a joghurtok, reggelizőpelyhek, gabonafélék, de a keksz és a pattogatott kukorica is ebbe a sorba tartozik.

A jó és a káros ultrafeldolgozott élelmiszerek közötti különbséget a feldolgozásuk módja és az összetevők jelentik. A feldolgozott húsok általában magas nátriumtartalmúak, és sok bennük a telített zsír, az üdítőkben pedig magas a cukortartalom. A gabonafélékben, kenyerekben pedig általában még akkor is vannak értékes tápanyagok, ha magas a feldolgozottságuk, valamennyi rostot, ásványi anyagot, B-vitamint ebben a formában is tartalmaznak – mondta Mendoza.

A kockázatok ismeretében az orvosok azt javasolják, hogy fogyasszunk minél több feldolgozatlan vagy minimálisan feldolgozott élelmiszert, gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyeseket, dióféléket, teljes kiőrlésű gabonákat. Ezzel együtt pedig amennyire csak lehet, hagyjuk el a cukros italokat és a feldolgozott húsokat.

Természetesen az ultrafeldolgozott élelmiszereknek nemcsak a szív- és érrendszerre van hatásuk, több tanulmány összefüggésbe hozta már azokat emésztőszervi betegségekkel, cukorbetegséggel és bizonyos ráktípusok kialakulásának megnövekedett kockázatával is. Adalékanyagok, mesterséges édesítőszerek, tartósítószerek is okozhatnak betegségeket.

A most közölt kutatásnak vannak azért korlátozó tényezői is. A táplálkozási kérdőívekből nem derült ki mindig egyértelműen, hogy melyek voltak az ultrafeldolgozott élelmiszerek. Ezeket a kutatók próbálták meghatározni utólag. Egyes élelmiszerek összetétele a bő három évtized alatt többször változott is.

A Telexen nemrég Schwab Richárd belgógyász-gasztroenterológus beszélt az egészséges táplálkozásról és életmódról a Most jövök című műsorunkban:

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!